Természet Világa, 1987 (118. évfolyam, 1-12. szám)

1987-12-01 / 12. szám

több különbség a következő: a Balaton nyílt vizében található oldatban CaCO3-ot a nádas CO2-ben gazdag vize oldatba viszi, lényeges különbséget okozva a két­féle víztípus összes sókoncentrációjá­ban. A Fertő-tóban a Na az uralkodó kation, amelynek karbonátja vízben jól oldódik és a nádasok oldott CO2-je csu­pán a karbonát—hidrokarbonát egyen­súlyt tolja el. Entz B. (1981) mérései alapján a hő­mérséklet a nádas előtt a nyílt vízben a legnagyobb, a nádason keresztül a part felé csökken. Az 02 a nádas szélén, a nádmentes vízben a legnagyobb, a part felé fokozatosan csökken és a partközel­ben szinte C2-hiány van. A típusos balatoni nádas belsejében fennálló, horizontálisan és vertikálisan egyaránt erősen változó fizikai és kémiai viszonyok jelentősen hozzájárulnak fizi­kai, kémiai és biológiai szűrőképességük­höz, amelyek részben egészségügyi szempontból, részben a tó eutrofizálódá­­sát tekintve igen jelentősek. A nádasok pusztulása Az utóbbi 30—40 évben Európa számos eutrof tavában észlelhető a nádasállomá­nyok határzónájának változása, vissza­húzódása a víz felőli oldalon. Az eddig összefüggő, zárt állományok megritkul­nak, fellazulnak és kis szigetekre tago­zódnak. Ez a jelenség „nádpusztulás” néven vált ismertté. Az utóbbi években a Balatonon (az északi partvonal szinte teljes hosszában) megállapítható a náda­sok part felé való visszahúzódása, az eddig zárt állományok felaprózódása és pusztulása. A pusztuló nádasokban tömeges a Cla­­dophora glomerata („békanyál”), amely algaszőnyeget alkotva akadályozza a fia­tal nádszárak kihajtását, növekedését; a nád magassága gyakran csak a 80—100 cm-t éri el. Egy-egy nádszáron több dkg­­ot is kitehet a Cladophora súlya. Aggasztó a nádszárak vízben lévő részén (élő és holt szárakon egyaránt) a vándorkagyló tömeges előfordulása. A pusztuló nádasok alatt rendszerint vastag, laza, gyakran 30—50 cm vastag­ságú szerves üledéket találunk. Ebben a laza üledékben (szapropel, eutroph gyttia) a nádrizómán lévő gyökerek nem tudnak megkapaszkodni. Gyakori, hogy az egyes nádzsombékokat, a hatalmas víz alatti rizómaköteget már csak egyetlen függő­leges rizóma rögzíti a laza üledék alatti szilárdabb talajhoz. Az egy rögzítő rizóma nem tudja megtartani a nagy és súlyos rizómatömeget, kidől, rendkívül könnyen kiemelhető, ill. a hullámzás hatására ki­szakad. A szerves anyagban gazdag üledéknek nagy az adszorbciós kapacitása, akku­mulációs szint a tápanyagok számára, így a víz tápanyagfeldúsulása mellett az üledék nagyobb mértékű tápanyagdúsu­­lása is hatással lehet a nádra. A nád elterjedésénél döntő szerepe van a rizómának. Tavasszal a rizóma tápanyagtranszportja teszi lehetővé a nö­vény kihajtását, ősszel pedig a tápanya­got a rizómák tárolják. A nemzetközi és a hazai irodalomban, a nádpusztulás okaként számos tényezőt jelölnek meg. A nádasállományok felda­rabolásában szerepe van a mechanikai tényezőknek. Stégekkel bontották meg a zárt nádasokat, sok helyen csónakkikötő­ül, horgászhelyül szolgálnak. Az ilyen he­lyek kialakítására a vegetációs időben levágják a nádat. A sérült nádszárak víz­zel telnek meg, az aerenchima-szövete­­ken át nem jut oxigén a rizómákba és azok rothadásnak indulnak. A megnövekedett hullámzási energia (a kiépített part miatt felerősödik az ör­vénylő hatás) a megritkult nádasokat kön­nyebben összetöri. A mechanikai károsí­­tók között említik többek között a nád fiatal hajtásait fogyasztó szárcsát és a pézsmapatkányt. A rizómákat, rügyeket a nádarató gépek is károsítják, amennyi­ben a nádaratás nem a szilárd jégen történik. A mechanikai károsodás az ed­digi vizsgálataink szerint nem döntő oka a nádpusztulásnak. Fontosabb szerepe van az eutrofizáció közvetlen és közvetett hatásainak, ill. az ezzel valamilyen módon összefüggő tényezőknek. Meghatározott mértékű tápanyagfeldú­­sulás kedvező a nád fejlődésére (magas termet, vastag szár, dús levélzet). A nád­pusztulásra vonatkozó nemzetközi iroda­lom eléggé megegyezik abban, hogy az okot, ill. az okozati sorozatot a víz minősé­gének változásában keresse. A nádasokban lerakódó nagy mennyi­ségű szerves anyag bomlása miatt a nádasok belsejében fokozatosan csök­ken az oxigéntartalom. Az anaerob viszo­nyok következtében kén-hidrogén halmo­zódik fel, ez pedig a legtöbb növény számára korlátozó tényező. Ha a nád, ill. a rizóma elegendő oxigént kap a víz feletti szervekből, a nádra a kén-hidro­génnek csekély a hatása. Gorzó G. vizsgálatai szerint a nagy mennyiségű felúszó alga a széljárástól függően a parti sávban (nádasok) verődik össze, ahol túlzott mészkiválást, pH- emelkedést (pH = 10), anaerobiát stb. eredményez. A biogén mészkiváltás­a- és mikroelem-elvonással jár. A cianobak­­tériumok a parti sávban bomlanak le. A nád-”zsombékokat” gyakran vasta­gon borítja az iszappal kevert biogén mész és az algatömeg, amely akadá­lyozza a nád kihajtását. Ez olyan mértékű lehet, hogy csak a víz alatti elhalt nád­­zsombékok jelzik az egykori nádasokat. A pusztuló nádasok alatti vastag üle­dékben kialakult tartós anaerobia káros a nádrizómára. A szerves anyagban gaz­dag üledék nagy mennyiségű tápanyagot adszorbeál. Az ilyen helyeken fokozott eutrofia alakulhat ki. Az oxigénhiány mel­lett gyakori a kén-hidrogén és a metán. A laza üledékben a nádrizóma és a rizóma­­gyökerek nem tudnak megkapaszkodni. Az állomány legkisebb megbontása az egész állomány pusztulását vonja maga után. A szilárd aljzaton vagy a part felőli részen nem ritkulnak fel a nádasok. Szervek szerint vizsgálva a nád kémiai összetételét, megállapítható, hogy a pusztuló nádon gyakoriak az elsárgult, elbarnult levelek (az oka rendszerint ro­var- vagy gombakártétel), összes bio­­elem­(N, P, Ca, K, Na, Mg) tartalma ki­sebb, mint az egészséges nád zöld leve­leié. Mint évelő növénynél, amelynek rossz a generative úton történő szaporo­dása, rendkívül fontos szerepe van a rizómának, a túlélési és regenerációs ké­pességének. A nádrizómáknál megkülönböztethetők a fiatal, fehér színű és idősebb sárgásbar­na, ill. barna színű rizómák és végül a pusztuló, ill. beteg nádon a rothadó rizó­­marészek. Az idősebb rizómákban csök­kent a N és a K és nő a Ca mennyisége. A pusztuló nádnál gyakoriak a rothadó rizómák és ezekben a szárközökben (az egészséges rizómákkal szemben) több­szörösére nő az AI- és a Fe-, továbbá az össz-illózsírsav mennyisége. Különösen veszélyes az ecetsav, a vajsav és a pro­­pionsav. Az anatómiai vizsgálatok szerint a be­teg rizómákon lévő gyökerek belső szöve­tei dezorganizálódtak és gyakoriak a mik­roorganizmus-telepek. A fiziológiai vizsgálatok szerint a pusz­tuló nád leveleiben kisebb az összklorof­ill­és az összpigmenttartalom. Ezek jelzik a fotoszintetikus egységek számának és nagyságának a csökkenését. Ennek kö­vetkezménye a fotoszintetikus tevékeny­ség és a produkció csökkenése. Aránylag nagy mennyiségben jelennek meg a nádon a különböző állati és növé­nyi kártevők. Ez a legyengült növények általános kórtani jellemzője. Ezt alátá­masztja, hogy pl. a levéltetvek kártétele a víz felőli (ahol leginkább pusztul a nád) oldalon lép fel. Megjelennek a rizómát károsító boga­rak és lárváik. A Donatia-lárvák a testvé­gükön lévő két kemény kitincsővel nyerik a rizóma aerenchimájából a levegőt. A kitincső kihúzásával a rizómába víz jut. A legtöbb olyan rizómaköz, amelyen e szú­rásnyom felfedezhető volt, rothadásnak indult. Mivel a nád gazdasági haszonnövény és fontos exportcikk, sürgős intézkedések szükségesek, különösen a nagyobb tava­inknál a természetes parti zóna védelmé­re. Meg kell akadályozni a nádas zónának a horgászstégekkel, csónakkikötőkkel való felszabdalását. Gondoskodni kell a nád rendszeres téli aratásáról is.

Next