Természet Világa, 1987 (118. évfolyam, 1-12. szám)
1987-12-01 / 12. szám
több különbség a következő: a Balaton nyílt vizében található oldatban CaCO3-ot a nádas CO2-ben gazdag vize oldatba viszi, lényeges különbséget okozva a kétféle víztípus összes sókoncentrációjában. A Fertő-tóban a Na az uralkodó kation, amelynek karbonátja vízben jól oldódik és a nádasok oldott CO2-je csupán a karbonát—hidrokarbonát egyensúlyt tolja el. Entz B. (1981) mérései alapján a hőmérséklet a nádas előtt a nyílt vízben a legnagyobb, a nádason keresztül a part felé csökken. Az 02 a nádas szélén, a nádmentes vízben a legnagyobb, a part felé fokozatosan csökken és a partközelben szinte C2-hiány van. A típusos balatoni nádas belsejében fennálló, horizontálisan és vertikálisan egyaránt erősen változó fizikai és kémiai viszonyok jelentősen hozzájárulnak fizikai, kémiai és biológiai szűrőképességükhöz, amelyek részben egészségügyi szempontból, részben a tó eutrofizálódását tekintve igen jelentősek. A nádasok pusztulása Az utóbbi 30—40 évben Európa számos eutrof tavában észlelhető a nádasállományok határzónájának változása, visszahúzódása a víz felőli oldalon. Az eddig összefüggő, zárt állományok megritkulnak, fellazulnak és kis szigetekre tagozódnak. Ez a jelenség „nádpusztulás” néven vált ismertté. Az utóbbi években a Balatonon (az északi partvonal szinte teljes hosszában) megállapítható a nádasok part felé való visszahúzódása, az eddig zárt állományok felaprózódása és pusztulása. A pusztuló nádasokban tömeges a Cladophora glomerata („békanyál”), amely algaszőnyeget alkotva akadályozza a fiatal nádszárak kihajtását, növekedését; a nád magassága gyakran csak a 80—100 cm-t éri el. Egy-egy nádszáron több dkgot is kitehet a Cladophora súlya. Aggasztó a nádszárak vízben lévő részén (élő és holt szárakon egyaránt) a vándorkagyló tömeges előfordulása. A pusztuló nádasok alatt rendszerint vastag, laza, gyakran 30—50 cm vastagságú szerves üledéket találunk. Ebben a laza üledékben (szapropel, eutroph gyttia) a nádrizómán lévő gyökerek nem tudnak megkapaszkodni. Gyakori, hogy az egyes nádzsombékokat, a hatalmas víz alatti rizómaköteget már csak egyetlen függőleges rizóma rögzíti a laza üledék alatti szilárdabb talajhoz. Az egy rögzítő rizóma nem tudja megtartani a nagy és súlyos rizómatömeget, kidől, rendkívül könnyen kiemelhető, ill. a hullámzás hatására kiszakad. A szerves anyagban gazdag üledéknek nagy az adszorbciós kapacitása, akkumulációs szint a tápanyagok számára, így a víz tápanyagfeldúsulása mellett az üledék nagyobb mértékű tápanyagdúsulása is hatással lehet a nádra. A nád elterjedésénél döntő szerepe van a rizómának. Tavasszal a rizóma tápanyagtranszportja teszi lehetővé a növény kihajtását, ősszel pedig a tápanyagot a rizómák tárolják. A nemzetközi és a hazai irodalomban, a nádpusztulás okaként számos tényezőt jelölnek meg. A nádasállományok feldarabolásában szerepe van a mechanikai tényezőknek. Stégekkel bontották meg a zárt nádasokat, sok helyen csónakkikötőül, horgászhelyül szolgálnak. Az ilyen helyek kialakítására a vegetációs időben levágják a nádat. A sérült nádszárak vízzel telnek meg, az aerenchima-szöveteken át nem jut oxigén a rizómákba és azok rothadásnak indulnak. A megnövekedett hullámzási energia (a kiépített part miatt felerősödik az örvénylő hatás) a megritkult nádasokat könnyebben összetöri. A mechanikai károsítók között említik többek között a nád fiatal hajtásait fogyasztó szárcsát és a pézsmapatkányt. A rizómákat, rügyeket a nádarató gépek is károsítják, amennyiben a nádaratás nem a szilárd jégen történik. A mechanikai károsodás az eddigi vizsgálataink szerint nem döntő oka a nádpusztulásnak. Fontosabb szerepe van az eutrofizáció közvetlen és közvetett hatásainak, ill. az ezzel valamilyen módon összefüggő tényezőknek. Meghatározott mértékű tápanyagfeldúsulás kedvező a nád fejlődésére (magas termet, vastag szár, dús levélzet). A nádpusztulásra vonatkozó nemzetközi irodalom eléggé megegyezik abban, hogy az okot, ill. az okozati sorozatot a víz minőségének változásában keresse. A nádasokban lerakódó nagy mennyiségű szerves anyag bomlása miatt a nádasok belsejében fokozatosan csökken az oxigéntartalom. Az anaerob viszonyok következtében kén-hidrogén halmozódik fel, ez pedig a legtöbb növény számára korlátozó tényező. Ha a nád, ill. a rizóma elegendő oxigént kap a víz feletti szervekből, a nádra a kén-hidrogénnek csekély a hatása. Gorzó G. vizsgálatai szerint a nagy mennyiségű felúszó alga a széljárástól függően a parti sávban (nádasok) verődik össze, ahol túlzott mészkiválást, pH- emelkedést (pH = 10), anaerobiát stb. eredményez. A biogén mészkiváltása- és mikroelem-elvonással jár. A cianobaktériumok a parti sávban bomlanak le. A nád-”zsombékokat” gyakran vastagon borítja az iszappal kevert biogén mész és az algatömeg, amely akadályozza a nád kihajtását. Ez olyan mértékű lehet, hogy csak a víz alatti elhalt nádzsombékok jelzik az egykori nádasokat. A pusztuló nádasok alatti vastag üledékben kialakult tartós anaerobia káros a nádrizómára. A szerves anyagban gazdag üledék nagy mennyiségű tápanyagot adszorbeál. Az ilyen helyeken fokozott eutrofia alakulhat ki. Az oxigénhiány mellett gyakori a kén-hidrogén és a metán. A laza üledékben a nádrizóma és a rizómagyökerek nem tudnak megkapaszkodni. Az állomány legkisebb megbontása az egész állomány pusztulását vonja maga után. A szilárd aljzaton vagy a part felőli részen nem ritkulnak fel a nádasok. Szervek szerint vizsgálva a nád kémiai összetételét, megállapítható, hogy a pusztuló nádon gyakoriak az elsárgult, elbarnult levelek (az oka rendszerint rovar- vagy gombakártétel), összes bioelem(N, P, Ca, K, Na, Mg) tartalma kisebb, mint az egészséges nád zöld leveleié. Mint évelő növénynél, amelynek rossz a generative úton történő szaporodása, rendkívül fontos szerepe van a rizómának, a túlélési és regenerációs képességének. A nádrizómáknál megkülönböztethetők a fiatal, fehér színű és idősebb sárgásbarna, ill. barna színű rizómák és végül a pusztuló, ill. beteg nádon a rothadó rizómarészek. Az idősebb rizómákban csökkent a N és a K és nő a Ca mennyisége. A pusztuló nádnál gyakoriak a rothadó rizómák és ezekben a szárközökben (az egészséges rizómákkal szemben) többszörösére nő az AI- és a Fe-, továbbá az össz-illózsírsav mennyisége. Különösen veszélyes az ecetsav, a vajsav és a propionsav. Az anatómiai vizsgálatok szerint a beteg rizómákon lévő gyökerek belső szövetei dezorganizálódtak és gyakoriak a mikroorganizmus-telepek. A fiziológiai vizsgálatok szerint a pusztuló nád leveleiben kisebb az összklorofillés az összpigmenttartalom. Ezek jelzik a fotoszintetikus egységek számának és nagyságának a csökkenését. Ennek következménye a fotoszintetikus tevékenység és a produkció csökkenése. Aránylag nagy mennyiségben jelennek meg a nádon a különböző állati és növényi kártevők. Ez a legyengült növények általános kórtani jellemzője. Ezt alátámasztja, hogy pl. a levéltetvek kártétele a víz felőli (ahol leginkább pusztul a nád) oldalon lép fel. Megjelennek a rizómát károsító bogarak és lárváik. A Donatia-lárvák a testvégükön lévő két kemény kitincsővel nyerik a rizóma aerenchimájából a levegőt. A kitincső kihúzásával a rizómába víz jut. A legtöbb olyan rizómaköz, amelyen e szúrásnyom felfedezhető volt, rothadásnak indult. Mivel a nád gazdasági haszonnövény és fontos exportcikk, sürgős intézkedések szükségesek, különösen a nagyobb tavainknál a természetes parti zóna védelmére. Meg kell akadályozni a nádas zónának a horgászstégekkel, csónakkikötőkkel való felszabdalását. Gondoskodni kell a nád rendszeres téli aratásáról is.