Természet Világa, 1989 (120. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
„kacsint”. S az arisztotelészi értelmezés helyett a logosznak immár allegorikus teologikumát adja. Számára tehát az arisztotelészi értelmezés nem egy esetben önkényes teológiai interpretációt kap. S mivel az arisztotelészi mozgáselméletet csak a kényszerített kinézis magyarázatában találja igazoltnak, egyértelműen és tapasztalatilag is ellenőrzöttnek, megengedhetőnek véli a terminusokkal való allegorikus kitérőt. Arisztotelész kinetikai magyarázatai jóval bonyolultabbak, mint a mi newtoniánus fizikában megismert fogalmaink. Ez a megállapítás hatványozottabban érvényes a Szagirita körmozgásra vonatkozó megállapításaira. A Hold feletti szférában valósul meg. Ugyanis a Hold a legalacsonyabb, vagyis a Földhöz legközelebb eső égitest, amely már maga is ilyen, csak a magasabb régiókra jellemző mozgást végzi. A körmozgás az örök égitestekre jellemző az egyenes vonalú, a szublunáris szférában. Ebben a kettős felosztásban az a régi pythagoreus gondolat érvényesül, hogy az égitestek emberfölötti, isteni lények, akiknek mozgása csakis a tökély ívén, a körpályán valósulhat meg. S az égitestek körmozgásából egyben arra is következtet, hogy ezeknek a legnagyobb magasságban mozgó szubsztanciáknak az anyaga minden másnál - még a tűznél is! - könnyebb. Ez az ötödik szubsztancia: az éther, a quinta essentia. Pázmánynál többször találkozunk azzal az arisztotelészi gondolattal, hogy természetes mozgás esetén a nagyobb testnek a sebessége is nagyobb. S mivel a „természetes mozgás" fogalmai szerint ez lefelé, a Föld középpontja felé irányul, a test esik. De némely esetben lehet fölfelé ható is, mint a könnyű tűz esetében minél „könnyebb” az, annál nagyobb sebességgel halad fölfelé, a „természetes helye" irányába [7]. Pázmány - a coimbrai Arisztotelész-kommentárokkal ellentétben - közvetlenül Arisztotelészt értelmezi, ismétli meg, nem veszi figyelembe a történeti kommentárirodalmat: például az aphrodisziaszi Alexandroszt (3. szd.) vagy a perzsa udvarban működő Szimplikiosz örökségét (6. sz.). [8] S hogy az optikai felfedezések menynyire a kor természetképének megváltozásához kapcsolódnak - Willebrord Snell (1591-1626) töréstörvénye vagy Scheiner páter optikai vizsgálatai a szemmel (1619), arra az is bizonyíték, hogy a tudomány peremvidékén tevékenykedő Pázmány is foglalkozik a szivárvány jelenségének értelmezésével, az optikai elméletekkel. [9] A 16. század elején Pázmánynak tetszetős kozmogóniai teóriák dzsungelében kellett tájékozódnia. Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy egyetlen asztrológus sem gondolja hitelesnek, csak hitelt érdemlőnek elképzelését. Az égi világok egymáshoz való viszonyáról Pázmány öt véleményt ismertet. Az első - általa is kedvelt - szerint összesen tizenegy égi világ van. Nevezetesen a mozgó csillagokéra van hét szféra, az állókéra a nyolcadik. Mivel az állócsillagok nem egy, hanem háromféle mozgást végeznek, a legvalószínűbb, hogy az állócsillagok nem egy, hanem három szférán helyezkednek el. A jelzetteken kívüli a coelum empyreum , a mindent befogadó tüzes ég. A második vélemény - melyet Giovanni Antonio Magini (1555-1617) bolognai csillagász és Cristophorus Clavius Schlüssel (1537-1612) jezsuita természettudós és geométer vall - az előbbitől abban különbözik, hogy tagadja az ideoda lengő mozgás lehetőségét egy csillagvilágon belül. A harmadik feltevés mindössze két szférát enged meg. Ezek egyike az, melyet a csillagok ékesítenek, a másikon a boldogok laknak, melyhez felsorolja a patrisztika nagyjainak egyetértő véleményét. A csillagok egymás között fellépő változását az elmélet hívei úgy oldják meg, hogy feltételezik az ég különféle részeinek különböző sebességű mozgásait. Ezzel megoldottnak is tekintik az univerzum mozgásproblémáját az epiciklusok bevezetése nélkül. A negyedik teória Kopernikuszé: e hét eget különböztet meg. A legfelső az a mozdulatlan állócsillagoké, a többi hat a bolygók ege, s mindegyik sajátos mozgást végez. A „boltozat” alatt közvetlenül a Szaturnusz szférája található (pályáját harminc év alatt teszi meg), majd a Jupiter következik (tizenkét év), a Mars (két év) és a Hold. Ezen a szférán helyezi el a Földet is: négy elemmel, ötödik helyen a Vénusz következik (kilenc hónapos), hatodikon a Merkur (nyolcvannapos körrel). A mindenség közepében a Nap található. Pázmány értékelése szerint Kopernikusz értelmezése a világegyetem mibenlétéről jobb, mint a többié, de felfogása még szokatlan. Francastoriusé (1420 körül—1492), a kiváló reneszánsz kori csillagászé az ötödik elmélet. A mozdulatlan Föld a világ közepén van, s igen bonyolult konstellációjú csillagrendszer veszi körül. Ebben a rendszerben 69 önálló mozgású szféra lelhető. Pázmány töredelmesen bevallja: nem tudja Francastoriust követni. A spekulatív gondolkodást előnyben részesítő Pázmány hajlik arra, hogy a csillagok mozgását a kizárólag matematikai módszerekkel operáló Ptolemaiosz felfogásával magyarázza. Hiába ismeri Kopernikuszt, mivel az egyházi „nihil obstat”-tal nem rendelkezik, nem vállalja. Sőt, azzal a megjegyzésével, hogy a csillagokat szellemi lények - legyenek akár angyalok vagy üdvözült lelkek - mozgatják, kibújik az általa elemzett teóriák immanenciájából. RÁSZLAI TIBOR * E SZÁMUNK SZERZŐI DÜRR JÁNOS geofizikus, a Természet Világa szerkesztője, Budapest; DR. GÁNTI TIBOR tud. tanácsadó, MTA ökológiai modellező csoport, Budapest, a Természet Világa főszerkesztője; DR. HALMÁGYI LEVENTE kandidátus, tud. munkatárs, ÁTK Állattenyésztési Kutató Intézet, Gödöllő; DR. JUHÁSZ JÓZSEF egyetemi tanár, Nehézipari Műszaki Egyetem, Miskolc; DR. KÖLCSEI TAMÁS szerkesztő, MÉM AGROINFORM, Budapest; DR. KUBASSEK JÁNOS múzeumigazgató, Magyar Földrajzi Múzeum, Érd; DR. NAGY TIBOR vegyészmérnök, Vegyi- és Robbanóanyagipari Felügyelet, Budapest; BÁSZLAI TIBOR szellemi szabadfoglalkozású, Érd; ANDREJ SZAHAROV Nobel-békedíjas fizikaprofesszor, a SZUTA tagja, Szovjetunió; VICTOR F. WEISSKOPF fizikaprofesszor, Massachusetts Institute of Technology, Amerikai Egyesült Államok. JAKOV B. ZELDOVICS (1914-1978) fizikaprofesszor, a SZUTA tagja. 44 Jegyzetek: [1] J. Kepler: Opera Omnia I—Vili., Francofurt, 1858-1871., 1.181.; Morris Kline: Mathematics: A Cultural Approach. Cambridge, 1973; Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete. Budapest, 1986(3], 181-185. [2] J. Andritsch: Stundenten und Lehrer aus Ungarn und Siebenbürgen an der Universität Graz (1586-1782). Graz, 1965, 27., 279- 281.; Ory Miklós: Pázmány Péter tanulmányi évei, Bécs, 1973. [3] Paul Oskar Kristeller: Szellemi áramlatok a reneszánszban. Budapest, 1979, 61-73.; Pólya György: Matematikai módszerek a természettudományban. Budapest, 1984, 36-37. [4] Tractatus in octo libros Aristotelis de physico audito. Petri Cardinalis Pázmány: Opera Omnia II., szerk. Bognár István, Budapest, 1895. Mustra-fordítás olvasható A táguló világ magyarországi hírmondói. XV-XVII. század. Vál., bev. és jegyz. Waczulik Margit. Budapest, 1984, 381-385. [5] Steiger Kornél: Parmenidész és Empedoklész kozmológiája. Budapest, 1985, 129.; G. E. R. Loyd: Early Greek Science: Thales to Aristotle. London, 1970,86-90. [6] Tractatus in octo... Opera Omnia II. 34.; J. L. E. Dreyler: A History of Planetary Systems from Thales to Kepler. Cambridge, 1906; Szabó Árpád - Kádár Zoltán: Antik természettudomány, Budapest, 1984,135. [7] Gerencsér István: Pázmány Péter természettudományi világképe. Búvár, 1937 (3): 89-95.