Természet Világa, 1989 (120. évfolyam, 1-12. szám)

1989-12-01 / 12. szám

lebontja az ózont és molekuláris oxigénné alakítja. A salétromsav kifagyása mintegy­­80 °C-on kezdődik, ezért a meteorológiai viszonyok döntően befolyásolják az ózon­réteg károsodásának mértékét. Az An­­tarktiszon télen hatalmas, stabil légör­vény van a pólus felett, amely hosszan tartó alacsony hőmérsékletet okoz, ez kedvez az ózonlyuk keletkezésének. 1988-ban ez a forgószél csak aránylag rövid ideig őrizte meg stabilitását, s ebben az évben kisebb is volt az ózonlyuk. Mivel a Déli-sark időjárásának ingadozásai 2 éves periodicitást mutatnak, várható, hogy 1988-ban az ózonlyuk tetemesen növekedni fog. Az Arktiszon az Északi-sarki forgószél csak rövid ideig stabil, ezért itt szabályos ózonlyuk nem keletkezhet. Műholdak fel­vételei alapján azonban megállapították, hogy az Északi-sark és környéke felett az ózonréteg vastagsága 5-6%-kal csök­kent. Mivel ezek szerint a halogénezett szén­­hidrogének „bűnössége” beigazolódott, a kutatók gyártásuk teljes tilalmát sürgetik, hozzátéve, hogy ennek hatása csak 50- 100 év múlva fog megmutatkozni. (Bild der Wissenschaft, 1989. augusztus) (GA.) ÚTRA KÉSZ A GALILEO A tervek szerint valamikor október máso­dik felében az Atlantis űrrepülőgépe fe­délzetéről hatéves utazásra indul a Jupi­ter felé a Galileo nevű amerikai szonda. A vállalkozás egyik célja az óriásbolygó holdjainak vizsgálata. 1610 januárjában Galilei hármat fedezett föl közülük, ma tizenhatot ismerünk. A szonda 20 000 km távolságban halad majd el az Europa mellett, az Io-t pedig mindössze 1000 km-ről fényképezheti és vizsgálhatja (mintegy hússzor közelebbre férkőzik hozzá, mint a Voyager 1979-ben). A szonda kutatásainak másik tárgya a Jupiter mágneses tere, amely a Naprend­szer bolygói közül a legerősebb. Ez a magnetoszféra vízcsepp alakú, a Naphoz közeli oldalán a kiterjedése 50-szeresen haladja meg a bolygó sugarát, s majdnem a Szaturnusz pályájáig terjed. Az expedíció egyik fontos fázisa lesz a Jupiter légkörének tanulmányozása, öt hónappal azelőtt, hogy a szonda eléri a bolygót, egy kis szondát küld előre, bal­lisztikus pályán a Jupiter felé. Amikor eléri a felső légkört, másodpercenkénti sebes­sége eléri a 48 km-t. Két perc alatt a légkör erősen lefékezi a szondát, amely körülbe­lül a hangsebességgel száguld, amikor leveti hővédő pajzsát, kinyitja ejtőernyőit. Ez akkor következik be, amikor eléri a felhőréteg tetejét, s ettől kezdve függőle­gesen ereszkedik alá. Mintegy 73 percig zuhan 130-150 km/órás sebességgel a felhőrétegen át, ahol a nyomás a földinek a 25-szöröse. Ekkor a szonda megsem­misül. Eközben az orbitális egység megköze­líti a bolygót és pályára áll. A tervek szerint tíz kört tesz meg. Már önmagában is érdekes az, hogyan, milyen pályán jut el a Galileo idáig. Felbocsátását eredetileg 1986-ra tervezték, ám a Challenger-ka­­tasztrófa miatt az űrrepülőgép-program megváltozott, s közben a költségek is kb. a négyszeresére növekedtek. Eredetileg folyékony üzemanyaggal működő rakétá­val akarták útnak indítani, ezt azonban veszélyesnek ítélték, ezért döntöttek a két fokozatú szilárd hajtóanyagú rakéta mel­lett. Ez a rakéta viszont túl gyenge ahhoz, hogy a kívánt pályára állítsa az űrszon­dát, ezért az különös terelőúton közelíti meg célját. Indulása után a Vénusz felé tart, s 1990 februárjában ér a közelébe. Ezt követően - miközben megnyúlt ellip­szis alakú pályán kering a Nap körül - kétszer is elhalad a Föld mellett. Ez a három megközelítés azt szolgálja, hogy a szonda felvegyen valamennyit a két bolygó energiájából, s ezáltal 1992 de­cemberétől a Jupiter felé vegye útját. Ezek a kitérők többféle kihívást is jelentet­tek a tervezőknek. Az űrszondapályák általában nem kerülnek közelebb a Nap­hoz, mint egy csillagászati egység. Most a Galileo műszereinek ki kell állnia a Nap hatásait 0,72 cs. e. távolságból is. A szondának eredetileg két antennája van. Az egyik, a nagyobb teljesítményű szol­gálja a tudományos anyaggyűjtést, a gyengébb pedig a szonda műszaki álla­potáról informálja a földi irányítást. Ezek az antennák azonban, mivel túlságosan közel kerülnek a Naphoz, a Föld első megközelítése után öt hónappal felmond­ják a szolgálatot. Ezért egy pótantennát is felszereltek a másik kettővel ellentétes oldalra. A nagy teljesítményű antenna napárnyékban lesz becsomagolva min­daddig, amíg helyettesítője el tudja látni a feladatát. (New Scientist, 1989. október 7.) (N.G.) jellemzőket, amelyek szükségesek ah­hoz, hogy egy termék elnyerje a minőségi tanúsítványt, nem rögzítették a növény­­kultúrák és végtermékek állami ellenőrzé­sének szabályait sem. Szabályok nélkül pedig megjelenhetnek az „ökoszélhámo­sok”. A legnagyobb félelmet a Metonyi nevű peszticid okozza, amellyel az elemzés szerint valamennyi termék fertőzött. Azt is kimutatták, hogy az iparilag előállított meggylémintákban nincs nyoma mérhető vegyianyag-maradéknak, a „természe­tes” gyümölcslében azonban gombaölő szerek, gyomirtók és rovarirtók maradvá­nyait találták. Kizárólag a korpa vonatko­zásában feleltek meg az eredmények az elvárásoknak, a „természetes” minták va­lóban természetesek voltak, az ipari ter­mékben pedig jóval a törvényben engedé­lyezett szint feletti mennyiségű vegyi anyagokat találtak. Mindazonáltal a 17 biológiai termék közül mindössze 4 bizo­nyult valóban tisztának. De mégsem állít­ható, hogy közönséges csalással állunk szemben. Feltehető, hogy a vegyipar azt is megfertőzi, akinek nincs dolga termékei­vel. Az elszomorító vizsgálati eredmények nem annyira a természetes élelmiszerek iránti keresletre spekuláló szélhámosok létezésére utalnak, inkább a földek króni­kus szennyezettségét jelzik. Ha már a rovar- és gyomirtó szerek mindenhová behatolnak, szinte lehetetlen, hogy ne érintkezzenek a biológiai kultúrákkal. Egy francia tanulmány szerint az anyatej há­romszor annyi DDT-t tartalmaz (másfél évtizeddel a szer betiltása után!), mint amennyit az EGK normák a tehéntej ese­tében engedélyeznek. Az a csecsemő, akit anyatejjel táplálnak, olyan mennyiségű klórozott szerves rovarirtót vesz magához, ami hatszorosa az NSZK-ban küszöbér­téknek számító napi maximumnak. Valójá­ban­­ legalábbis Európában semmit sem lehet teljesen természetesnek nevezni. -dns- ÖKOSZÉLHÁMOSOK? A természetes élelmiszerek első olasz­­országi elemző vizsgálata meglepő ered­ménnyel zárult. Több konzerv tartalma a törvény által engedélyezett mennyiségen felül tartalmaz rovarirtót. A vizsgálatot az élelmiszerek hét kategóriájára - hámozott paradicsom, spagetti, lekvár, korpa, bab, meggyszörp, mazsola - terjesztették ki. Megvizsgálták 17 bio- és 7 állami vállalat termékeit. Az elemzések eredménye vilá­gosan mutatja, milyen sürgős szükség lenne olyan törvény kidolgozására, amely szabályozná a természetes termékek pia­cát. Napjainkban bárki felruházhatja ter­mékét „természetes” címkével. Nem defi­niálták pontosan és hivatalosan azokat a 569 A FÉMES HIDROGÉN SZUPRAVEZETŐ LENNE Fizikusok úgy vélik, hogy a hidrogén, ha megfelelő nyomáson fémes anyaggá ala­kítják, szupravezető tulajdonságú lesz, méghozzá viszonylag magas hőmérsék­leten. Amerikai kutatók, T. W. Barbie és mun­katársai a Carnegie Intézetben a hidro­gént 250 gigapascal nyomással préselték össze és közvetett spektroszkópiai bizo­nyítékokat találtak arra, hogy ha a nyo­mást 400 gigapascalra fokozzák, a hidro­gén fémmé alakul. A kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói most számításokkal arra a következtetésre jutottak, hogy a fémes hidrogén 230 K-en már szupravezető tu­lajdonságú lenne. (New Scientist, 1989. augusztus 12.) (W.A.)

Next