Természet Világa, 1994 (125. évfolyam, 1-12. szám)
Pótfüzetek
Aki elolvasta Dalmady Zoltán 1928-ban megjelent dolgozatát, annak már aligha kell bizonygatni az író kivételes képességeit, elképesztően szerteágazó műveltségét, íráskészségének művészi voltát, pedig ez az írás csak az egyik oldaláról ismertet meg a korán elhunyt tudós orvossal. Dalmady Zoltán ugyanis a magyar orvos-meteorológia megalapozója, kiváló balneológus, érdemes amatőr botanikus, szenvedélyes turista volt, és avatott népszerűsítője a tudománynak, kérlelhetetlen harcosa a tudományoskodó balgaságok és a babonás hiedelmek elleni küzdelemnek. Dalmady Zoltán 1880. március 17-én született Budapesten és meghalt ugyanott, 1934. október 17-én. Orvosi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte és korai haláláig orvosként dolgozott. A Természettudományi Közlönyben 1898-ban, tehát 18 éves korában jelent meg első, Mendemondák a természettudományok köréből című dolgozata. A Közlönynek állandó munkatársa volt, összesen több mint száz kisebb-nagyobb közleménye jelent meg, az utolsó 1933- ban, A balkezesség címmel. (Jó szolgálatot tenne a magyar közgondolkodás ügyének, ha e dolgozatok gyűjteményét kiadnák.) Számos írása jelent meg az Orvosi Hetilapban, a Budapesti Orvosi Újságban, az Orvosképzésben és más, hazai és külföldi folyóiratokban. Nagyszámú előadást is tartott, elsősorban a Társulat rendezvényein és a Kis Akadémia ülésein. Jávorka Sándor visszaemlékezése szerint „A legjobb előadók egyike, kinek meleg, érces hangja szinte igézet alatt tudta tartani... hallgatóságát. Oly bőven ömlöttek belőle a gondolatok, oly egyszerű szavakba öltöztette mélységes tudását, hogy szakember és laikus egyforma érdeklődéssel hallgatta előadásait”. Több könyvet is írt, közülük a legérdekesebb, a sajnos ma is időszerű Mendemondák a természettudományok köréből, mely 1909-ben jelent meg az Athenaeum kiadásában, és amelyhez Lenhossék Mihály írt előszót. Néhány mondat a szerző előszavából: „A műveltségnek, a felvilágosodásnak terjesztésénél tehát nemcsak érintetlen, szűz területeket kell meghódítani, hanem akadályokkal kell megküzdeni. Babonák, balítéletek, hibás tudás állják útját minden műveltséget terjesztő törekvésnek, hogy megakadályozzák legnagyobb ellenségüknek, a józan, tárgyilagos gondolkozásnak uralomra jutását. A sötétség e védőbástyáinak kell mindenekelőtt hadat üzennünk, hogy romjaikon át győzelmesen terjedjen a valódi tudás. Ezzel a céllal állok én is sorompóba. A mendemondák, a valóság színével bíró téves állítások, a tudományos igazság képével bíró szofizmák ellen szállva harcba”. Itt újraközölt dolgozatához, mely a Társulat 1927. évi népszerű előadás-sorozatának bevezető előadása alapján készült, csak két rövid, értelmező megjegyzést fűzünk. ,Az ember csak azt látja meg és Természet Világa csak azt ismeri föl, amit ismer, amit tud.” Ebben a mondatban benne van a megismerési folyamat legnagyobb látszólagos ellentmondása. Az ellentmondás lényegében feloldódnék azzal, ha a mondat második felét így fogalmaznánk: „...amiről már van bizonyos ismerete, amiről van valamelyes tudása”. Ismeretek és bizonyos elméleti elképzelések nélkül semmiféle új felismerés sem születhet, a teljes elfogulatlanság nem lehetséges, tudatlanul nem lehet tudásra szert tenni. ,,A tévedések egyik leggyakoribb és legveszedelmesebb forrása az, hogy az észlelő gondolkodik. Nem írja le a tényeket a maguk száraz valóságában, hanem akarva, nem akarva okoskodik, következtet, színez stb. Minél hosszabb idő medik el a jelenség észlelése és a vallomástétel, vagyis a mi esetünkben a tudományos följegyzés között, annál megbízhatatlanabb a jegyzőkönyv.” Ezeket a mondatokat aranybetűkkel kellene felírni mindazoknak, akik akár hivatásos kutatók, akár amatőr megfigyelők. Aligha kétséges, hogy az ufókról szóló megfigyelések száma igen kicsiny hányadára csökkenne le, ha a megfigyelők tartanák magukat ehhez a szabályhoz. A két idézett részlet egyben mutatja a módját az említett ismeretelméleti ellentmondás feloldásának. Ez pedig a tények lehető legtárgyilagosabb rögzítése, tudományos felkészültség és kritikai gondolkodás. Érdemes néhány gondolatot idézni Lenhossék Mihály előszavából is: „A téves mendemondáknak BECK MIHÁLY Egy elfelejtett magyar polihisztor. ( Dalmady Zoltán Természettudományi Közlöny 125. évf. 3. füzet ) 1994. MÁRCIUS