Természet Világa, 1994 (125. évfolyam, 1-12. szám)
Pótfüzetek
1994. MÁRCIUS is átharapja, és ha elzavarják is, az áldozat vérét nem lehet elállítani, menthetetlenül elvérzik. Mondják, hogy az alvót csendesen legyezi. Szomorú volna, ha ez mind igaz volna. A medvéről sok mendemonda szól, így például, hogy a medve egész télen át mintegy megdermedve alszik. Csak azt mondhatjuk, hogy ideje legnagyobb részét alvással tölti, nem pedig, hogy tavaszig érzéketlenül alszik. Ez a téli nyugalom inkább csak visszavonulás, nem „téli álom". Azt is mondják, hogy a medve nem eszi a dögöt, s a halott embert nem bántja; azért ajánlják, hogy a veszedelemben levő vadász feküdjék le, tettesse magát holtnak, s a medve ott hagyja bántatlanul. Ám, próbálja meg valaki. Igaz, hogy ha mást ehetik, nem eszik döghúst, de ha már támad, akkor aligha ment meg valakit a halottnak tettetés. És vannak esetek följegyezve, hogy a betegségben elhullott és elásott marhát kikaparta, sőt Brehm említ egy esetet, midőn Bakara szibériai községben a medvét ép egy friss kiásásnál csípték meg. E mendemondát már III. Frigyes császár felhasználja ama tőle eredő ismeretes mesében, melyben a vadászok előre isznak a medve bőrére.A Mendemonda számba mehet az is, hogy a medve már 15-20 lépésnyire két lábra állva közeledik az ember felé s így támadja meg az embert. Kementz, ki egymaga 29 medvét lőtt és 65 medvét látott másoktól lelőni, valamint más vadászok bizonyítják, hogy a támadás e módja igen ritka: Kementz 94 eset közül csak két ízben tapasztalta, tehát nem vagyunk feljogosítva, hogy e ritkább esetet fogadjuk el általános értékűnek. A sünről (Erinaceus europaeus) azt tartja a mendemonda, hogy szereti a zenét s így minden zenei hangra, például a csengettyűszóra előbújik vaczkából vagy kihengeredik. A valóság ebben az, hogy a sündisznó hallása igen éles és reflexhatás útján minden erősebb hangra összerándul, mintha elektromos ütés érte volna. Ha az ember taktusra ütögeti a csengetyűt, a taktusnak megfelelően rángatózik a sündisznó is. Brehm is említi, magam is próbát tettem, s azt tapasztaltam, hogy a sündisznó az első hangra összegömbölyödik s főleg fejét védi tövispánczéljával? Ki ne hallotta volna a tevéről azt a híres mendemondát, hogy 15-20 napig kibírja víz nélkül, mert gyomra egy részében állandóan van bizonyos tartalékvíz, mely frissen marad, úgy hogy maguk a szomjazó utazók is akárhányszor levágják e legszükségesebb állatukat, csak hogy vízre tegyenek szert. Hja! a „kalandos útleírások" gyakran nagyon is meghamisítják a természetet. Ez a mendemonda t.i. nem régi eredetű. Plinius egészen helyesen mondja, hogy a teve körülbelül négy napig bírja a szomjúságot.ő Gessner ugyanezt mondja. Megdönti már az maga, hogy a bennszülöttek erről mit sem tudnak? főleg nem arról, hogy a gyomrában lévő vizet meg is lehet inni. És a levágott teve belső része oly undorító szagú, hogy nincs az a szomjan halál szélén lévő ember, aki ebből a piszkos gyomortartalomból csak egy kortyot is lenyelne? Igaz az egészben annyi, hogy a teve szükségből valóban sokkal hosszabb ideig bírja ki a szomjúságot, illetőleg nélkülözi a vizet, mint más állat, s hogy gyomrának egy részében hártyás falak alkotta üregek vannak, melyek vízzel telnek meg, mikor a teve nagyot iszik s mintegy tartalékul tartják a vizet, de csakis a teve számára; az embernek felhasználható, inni való vizet nem tartalmaznak.111 Nem éppen mendemonda, de nem is szabad szó szerint venni azt az állítást, hogy a szarvas meg az őz éveinek számát szarvának ágaiból megtudhatjuk, amennyiben évenként egy-egy ággal több fejlődik rajta. Először is, az ágak fejlődése csak bizonyos korig tart, azután megállapodik, végre hanyatlik is; másodszor a szarvak fejlődésére több körülmény, nevezetesen a táplálkozás, az ivarérettség stb. hat kedvezően vagy kedvezőtlenül s a szerint eltérések jönnek létre. Megtörténik állatkertekben, hogy egy nyársas bak azonnal 8-as, sőt 10-es bakká válik.11 A nyársasból a villásba való átmenet a szexuális fejlettségtől függ. Ha a szarvváltáskor az állat még nem érte el ivari fejlettségét, második szarva is csak egyágúnak fejlődik, tehát ismét csak nyársasnak marad: ha ellenben a pubertás egybeesik a szarvváltással, normális villává fejlődik; végre, ha az állat sexualiter már fejlett, hatos, vagyis keresztes bak lesz egyszerre.’ A madárvilág is sok mendemondát szolgáltat. A kakukról azt mondják, hogy a gyomrában szőr nő. És tényleg, ha a kakuk gyomrát felbontjuk, belső falán szőrt találunk, még pedig bizonyos rendben elhelyezve. Ha e szőrszálakat mikroszkóppal nézzük, szerkezetük elárulja, hogy hernyók szőrszálai s a megevett hernyókkal kerülnek a gyomorba. Az a bizonyos rend, melyben a szőrök el vannak helyezve, ti. mintegy a gyomor közepén keresztül menő tengely körül, csak azt bizonyítja, hogy a gyomor fala azon tengely körül, hullámszerű mozgással húzódik össze. Ahol a tengelynek végpontjai volnának - miként Niels kifejti -, ott a gyomor fala csupasz.' Még más mendemondák is szólnak e madárról, például, hogy a fészekben talált tojást kiissza, de ezt Walter14 megfigyelései megdöntik. Azt is fejtegették, hogy a kakuk szabályozza tojásai színét, aszerint, hogy melyik illik jobban a kiválasztott fészekbe. Igaz, hogy különféle színű kakuktojás van, de Rey Jenő 1246 esetet tanulmányozva, bebizonyította, hogy egy bizonyos kakuk csak egyféle tojást tojik, s hogy ennek megfelelően minden kakuk csak bizonyos madár fészkébe rak tojást, azéba, amelynek tojásához legjobban hasonlít az ő tojása, s nem hol egyikbe, hol másikba, mint a mendemonda állítja.15 Az uhu-ról azt tartják rendkívül sokan, hogy nappal nem lát; ezt mondják különben az összes baglyokról is. Aki már vadászott uhuval vagy a szabad természetben tanúja volt, hogy mily ügyesen védekezik az őt ostromló madársereg ellen, hogy milyen messziről észreveszi és megismeri az ember előtt még csak egy kis pontnak látszó veszedelmes támadót, például valamely sólymot, az csak mosolyogni fog a mendemonda felett. A hattyú mindkét ismertebb fajáról van mendemonda. A néma hattyúról az, hogy teljességgel nem tud hangot adni, sőt hogy egyáltalán nincs is hangszerve, az éneklőről meg azt tartjuk, hogy csak halálakor énekel. Ezek egyike sem igaz; a néma hattyúnak is megvannak a hangadásra szolgáló szervei, és tud is bizonyos horkoló hangot adni." Az éneklő hattyú csengő, majd mélabús szózatát gyakran hallani; főleg repülés közben szólalnak meg, mikor vízre bocsátkozik a csapat. Mondják, hogy a strucz fejét a homokba (Plinius szerint bozótba) dugja, s azt hiszi, hogy így őt üldözői nem látják. E mendemonda esetleg annak a ténynek nyomán keletkezett, melyről Wetzstein értesít, hogy t.i. a strucz csendes időben nem igen tud menekülni s így homokdombok mögé bújni. A gerincztelenek közül csak a szarvasbogárról szólót említem itt, melyről azt hiszik, hogy annyi éves, ahány bibircsók van a „szarván” az első nagy haránt ág alatt. A kifejlett szarvasbogár ismeretesen rövid életű; lárva állapota azonban öt évig tart. E mendemonda valószínűleg úgy jött létre, hogy analógiát kerestek a szarvas és a bogár szarva közt. A békáról az a hit, hogy mérget fecskend megtámadójára. Amit hoszszú sugárban kifecskendeni látunk, az a béka vizelete. A varangyos béka bőre igenis mérges anyagot (phirinin) választ ki, de ezt sem fecskendi hosszú sugárban. A szalamandráról általánosan azt tartják, hogy átfuthat minden baj nélkül a tűzön, sőt el is oltja a tüzet. Ez természetesen, nem igaz. A halakról szóló mendemondák kö- Természettudományi Közlöny 125. évf. 3. füzet