Természet Világa, 1994 (125. évfolyam, 1-12. szám)

Pótfüzetek

1994. MÁRCIUS is átharapja, és ha elzavarják is, az áldozat vérét nem lehet elállítani, ment­hetetlenül elvérzik. Mondják, hogy az alvót csendesen legyezi. Szomorú volna, ha ez mind igaz volna. A medvéről sok mendemonda szól, így például, hogy a medve egész télen át mintegy megdermedve alszik. Csak azt mondhatjuk, hogy ideje legnagyobb ré­szét alvással tölti, nem pedig, hogy tava­szig érzéketlenül alszik. Ez a téli nyuga­lom inkább csak visszavonulás, nem „téli álom". Azt is mondják, hogy a medve nem eszi a dögöt, s a halott embert nem bántja; azért ajánlják, hogy a veszede­lemben levő vadász feküdjék le, tettesse magát holtnak, s a medve ott hagyja bántatlanul. Ám, próbálja meg valaki. Igaz, hogy ha mást ehetik, nem eszik döghúst, de ha már támad, akkor aligha ment meg valakit a halottnak tettetés. És vannak esetek följegyezve, hogy a betegségben elhullott és elásott marhát kikaparta, sőt Brehm említ egy esetet,­ midőn Bakara szibériai községben a medvét ép egy friss kiásásnál csíp­ték meg. E mendemondát már III. Frigyes csá­szár felhasználja ama tőle eredő ismere­tes mesében, melyben a vadászok előre isznak a medve bőrére.A Mendemonda számba mehet az is, hogy a medve már 15-20 lépésnyire két lábra állva közeledik az ember felé s így támadja meg az embert. Kementz, ki egymaga 29 medvét lőtt és 65 medvét látott másoktól lelőni, valamint más va­dászok bizonyítják, hogy a támadás e módja igen ritka: Kementz 94 eset közül csak két ízben tapasztalta, tehát nem vagyunk feljogosítva, hogy e ritkább esetet fogadjuk el általános értékűnek. A sünről (Erinaceus europaeus) azt tartja a mendemonda, hogy szereti a zenét s így minden zenei hangra, például a csengettyűszóra előbújik vaczkából vagy kihengeredik. A valóság ebben az, hogy a sündisznó hallása igen éles és reflexhatás útján minden erősebb hangra összerándul, mintha elektromos ütés érte volna. Ha az ember taktusra ütögeti a csengetyűt, a taktusnak megfelelően rángatózik a sün­disznó is. Brehm is említi, magam is próbát tettem, s azt tapasztaltam, hogy a sün­disznó az első hangra összegömbölyödik s főleg fejét védi tövispánczéljával? Ki ne hallotta volna a tevéről azt a híres mendemondát, hogy 15-20 napig kibírja víz nélkül, mert gyomra egy részében állandóan van bizonyos tarta­lékvíz, mely frissen marad, úgy hogy maguk a szomjazó utazók is akárhány­szor levágják e legszükségesebb állatu­kat, csak hogy vízre tegyenek szert. Hja! a „kalandos útleírások" gyakran nagyon is meghamisítják a természetet. Ez a mendemonda t.i. nem régi erede­tű. Plinius egészen helyesen mondja, hogy a teve körülbelül négy napig bírja a szomjúságot.ő Gessner ugyanezt mond­ja. Megdönti már az maga, hogy a bennszülöttek erről mit sem tudnak? fő­leg nem arról, hogy a gyomrában lévő vizet meg is lehet inni. És a levágott teve belső része oly undorító szagú, hogy nincs az a szomjan halál szélén lévő ember, a­ki ebből a piszkos gyomortarta­lomból csak egy kortyot is lenyelne? Igaz az egészben annyi, hogy a teve szükségből valóban sokkal hosszabb ideig bírja ki a szomjúságot, illetőleg nélkülözi a vizet, mint más állat, s hogy gyomrának egy részében hártyás falak alkotta üregek vannak, melyek vízzel telnek meg, mikor a teve nagyot iszik s mintegy tartalékul tartják a vizet, de csakis a teve számára; az embernek felhasználható, inni való vizet nem tar­talmaznak.111 Nem éppen mendemonda, de nem is szabad szó szerint venni azt az állítást, hogy a szarvas meg az őz éveinek számát szarvának ágaiból megtudhatjuk, amennyiben évenként egy-egy ággal több fejlődik rajta. Először is, az ágak fejlődése csak bizonyos korig tart, azu­tán megállapodik, végre hanyatlik is; másodszor a szarvak fejlődésére több körülmény, nevezetesen a táplálkozás, az ivarérettség stb. hat kedvezően vagy kedvezőtlenül s a szerint eltérések jön­nek létre. Megtörténik állatkertekben, hogy egy nyársas bak azonnal 8-as, sőt 10-es bakká válik.11 A nyársasból a villásba való átmenet a szexuális fejlettségtől függ. Ha a szarvváltáskor az állat még nem érte el ivari fejlettségét, második szarva is csak egyágúnak fejlődik, tehát ismét csak nyársas­nak marad: ha ellen­ben a pubertás egybeesik a szarvváltás­sal, normális villává fejlődik; végre, ha az állat sexualiter már fejlett, hatos, vagyis keresztes bak lesz egyszerre.­’ A madárvilág is sok mendemondát szolgáltat. A kakukról azt mondják, hogy a gyomrában szőr nő. És tényleg, ha a kakuk gyomrát felbontjuk, belső falán szőrt találunk, még pedig bizonyos rendben elhelyezve. Ha e szőrszálakat mikroszkóppal nézzük, szerkezetük elá­rulja, hogy hernyók szőrszálai s a mege­vett hernyókkal kerülnek a gyomorba. Az a bizonyos rend, melyben a szőrök el vannak helyezve, ti. mintegy a gyomor közepén keresztül menő tengely körül, csak azt bizonyítja, hogy a gyomor fala azon tengely körül, hullámszerű mozgás­sal húzódik össze. A­hol a tengelynek végpontjai volnának - miként Niels ki­fejti -, ott a gyomor fala csupasz.­' Még más mendemondák is szólnak e madárról, például, hogy a fészekben talált tojást kiissza, de ezt Walter14 megfigyelései megdöntik. Azt is fejtegették, hogy a kakuk szabályozza tojásai színét, aszerint, hogy melyik illik jobban a kiválasztott fészekbe. Igaz, hogy különféle színű kakuktojás van, de Rey Jenő 1246 esetet tanulmányozva, bebizonyította, hogy egy bizonyos kakuk csak egyféle tojást tojik, s hogy ennek megfelelően minden kakuk csak bizonyos madár fészkébe rak tojást, azéba, amelynek tojásához legjobban hasonlít az ő tojá­sa, s nem hol egyikbe, hol másikba, mint a mendemonda állítja.15 Az uhu-ról azt tartják rendkívül so­kan, hogy nappal nem lát; ezt mondják különben az összes baglyokról is. A­ki már vadászott uhuval vagy a szabad természetben tanúja volt, hogy mily ügyesen védekezik az őt ostromló ma­dársereg ellen, hogy milyen messziről észreveszi és megismeri az ember előtt még csak egy kis pontnak látszó vesze­delmes támadót, például valamely sólymot, az csak mosolyogni fog a mendemonda felett. A hattyú mindkét ismertebb fajáról van mendemonda. A néma hattyúról az, hogy teljességgel nem tud hangot adni, sőt hogy egyáltalán nincs is hang­szerve, az éneklőről meg azt tartjuk, hogy csak halálakor énekel. Ezek egyike sem igaz; a néma hattyúnak is megvannak a hangadásra szolgáló szervei, és tud is bizonyos horkoló hangot adni."­ Az éneklő hattyú csen­gő, majd mélabús szózatát gyakran hallani; főleg repülés közben szólalnak meg, mikor vízre bocsátkozik a csapat. Mondják, hogy a strucz fejét a ho­mokba (Plinius szerint bozótba) dugja, s azt hiszi, hogy így őt üldözői nem látják. E mendemonda esetleg annak a ténynek nyomán keletkezett, melyről Wetzstein értesít, hogy t.i. a strucz csendes időben nem igen tud mene­külni s így homokdombok mögé bújni. A gerincztelenek közül csak a szar­vasbogárról szólót említem itt, melyről azt hiszik, hogy annyi éves, a­hány bibircsók van a „szarván” az első nagy haránt ág alatt. A kifejlett szarvasbo­gár ismeretesen rövid életű; lárva álla­pota azonban öt évig tart. E mendemonda valószínűleg úgy jött létre, hogy analógiát kerestek a szarvas és a bogár szarva közt. A békáról az a hit, hogy mérget fecskend megtámadójára. A­mit hosz­­szú sugárban kifecskendeni látunk, az a béka vizelete. A varangyos béka bőre igenis mérges anyagot (phirinin) vá­laszt ki, de ezt sem fecskendi hosszú sugárban. A szalamandráról általánosan azt tartják, hogy átfuthat minden baj nél­kül a tűzön, sőt el is oltja a tüzet. Ez természetesen, nem igaz. A halakról szóló mendemondák kö- Természettudományi Közlöny 125. évf. 3. füzet

Next