Természet Világa, 1998 (129. évfolyam, 1-12. szám)
Mellékletek
A TERMÉSZET VILÁGA MELLÉKLETE bekre istállóból származó pókhálókat tettek. Vizelethajtóként az állatok szárított hólyagjának porát használták. Hideglelősnek összetört kutyaürüléket tejben áztatva adtak. A Szent György-nap éjjelén fogott békát megszárították és mindenféle daganatot kilencszer körülkerítettek vele. A kőrisbogár szárított páncélját veszett kutya, vagy róka harapására használták. Élő alakban csak a piócát használták. Olyan házi gyógyszer volt, amelyet mindenki szabadon alkalmazott, ha magas volt a vérnyomása, fájt a feje. Az ötvenes években hazánkban nagyobb vidéki városokban piacon még lehetett kapni. Az ásványi anyagok közül kiemelhetjük a sót, melynek mágikus gonosztávolító erőt tulajdonítottak, másfelől felismerték valódi gyógyító hatását. Használta a népi gyógyítás még a vasat, szintén gonosz távolító mágikus ereje miatt. Gyógyításra használták az egyszerű talált köveket éppúgy, mint a modern ipari készítményeket. Az apró, hüvelyk nagyságú köveket kígyókő néven említik. Eszerint a kígyók évente összegyűltek és úgy fújták össze a köveket. Gyulladások, kelések kezelésére használták a köveket. A gyantát ősidők óta alkalmazták fogtisztításra és gyomorerősítőnek. Használtak ezenkívül petróleumot, puskapor terpentint, rézgálicát, higanyt, kinint, tömjént, jódot, kámfort, szeszt, szurkot és szalicilt a különféle betegségek racionális, ésszerű megfigyelésen és kipróbált hatásokon alapuló gyógyítására. A gyógynövényeknek azért is fontos szerep jutott, mert el kell ismerni, hogy az orvostudománynak is van mit tanulnia a népi orvoslástól. A nálunk termő mintegy 3000 növényből kb. csak 300-at használunk fel gyógyítás céljára. A legismertebb a székfűvirág, rendkívül széles körű használatával. Teáját szinte mindenhol ismerik, meghűlésre, öblögetőnek, fertőtlenítőnek, borogatásra stb. Régóta ismert a fokhagyma sokféle felhasználása (noha legtöbb helyen elsősorban mint rontás elleni gonosz távoltartó növényként ismerték). Az Alföldön fülfájás és érelmeszesedés, valamint köhögés elleni gyógyszerként ismerték. Ha a fokhagymát tejben megfőzik és Hold fogytára megitatják a kisgyermekkel, abból kiűzik a gilisztát. Bélfertőtlenítő és vérnyomáscsökkentő hatása is fontos volt. Kimutatható még más gyógynövények folyamatos használata, mint például a maszlag, a beléndek (népi nevén bilindek), a kövirózsa vagy fülfű, a farkasalma, a kakukkfű, az ezerjófű. A közelmúltban még ott ültek a piacokon a gyógynövényeket áruló öregaszszonyok. Valamit átmentettek a múltból, valamit olyat, aminek értékére csak most, napjainkban figyelünk fel újra. Hiszen két évszázad múltán újabban ébredt rá az emberiség a hagyományok, köztük a népi gyógyítás jelentőségére. Többek között az orvostudomány is rádöbbent, hogy milyen gyógyerő rejlik a természetes anyagokban, szemben a szintetikus gyógyszerek hosszú távon mérgező hatásával. Nyilvánvalóvá vált, hogy az orvostudománynak van mit tanulnia a nép által felhalmozott tudásból [5 CN Nádfedés Nagyfödémesen HORVÁTH KATALIN Pozsonyi Magyar Gimnázium, Szlovákia Az évtizedek, évszázadok során az életmód, a kultúra, az emberek egyre jobban változnak. Éppen ezért az előző kultúrákból nagyon sokat felejtünk. Ebben a munkában a múlt egy elfelejtett szeletét, a nádfedés rejtelmeit szeretném bemutatni, feleleveníteni és egyben emléket állítani nagyapámnak, Radimák Józsefnek, aki az utolsó nádfedőmester volt Nagyfödémesen. A nádfedés mestersége apáról fiúra szállt a családban. Sajnos, nagyapámmal együtt kihalt ez a szakma is a falunkban. Födémesen a legbeváltabb fedőanyag a nád volt. Egyetlen fazsindelytetős épület volt: a gróf vadászháza, amelyet Jáger-házként is emlegetnek. Ebben lakott a gróf erdőkerülője. Az épület a falu szélén állt, egy erdős, ligetes helyen. Az utcát még ma is Liget utcának hívják. A Jáger-ház azonban nem volt hatással a falu építkezésére. A helybeliek a nádat használták fel, mert a környéken rengeteg nádas volt. A Kis-Duna és a Fekete-víz között még ma is sok holtág található. A nádat a Hótt-dunán, a Hajmási-laposon, Kánokon, (Hajmásnál a holtág), Lószigeten, Szigeten, Szőgyénben és a szomszéd faluban, Pusztafödémesen avatták. Egyik adatközlős szerint minőségileg a kis-dunai nád volt a legjobb. A nádast minden évben késő ősszel, a víz leapadása vagy a fagyok beállta után kezdték vágni. Általában azért várták meg a fagyokat, hogy a jégről tudják aratni, de ha enyhe volt a tél, még ladikot is használtak. Télen ez a munka nagyon jó keresetkiegészítő volt. A nádat minden télen levágták, mert nyáron új, friss nád nőtt. Ahhoz, hogy jó minőségű nád legyen, az aratás után szélcsendes időben mindig meggyújtották a le nem vágott vagy összetört nádat. Nádvágáskor nagyapám nádvágó kaszát, de nádvágó sarlót is használt. A nádvágó kaszát a hagyományos kaszából alakították ki. A pengéjéből levágtak egy 25-30 cm-es darabot, azt átfúrták, majd a nyélbe nútot vágtak és a pengét a karikával rögzítették a núthoz. Ez a kovácsok feladata volt. A nádvágó sarlót a nádvágó maga készítette. A sarlót ráütötték egy nyélre. Ugyanolyan célt szolgált, mint a nádvágó kasza, de nem volt annyira alapos. A nádvágók csizmát húztak, amit pléh- vagy fapapuccsal védtek, esetleg zsákot csavartak rá. A nádvágó a nádat a hóna alá szorította, majd a földtől 20-25 cm-re elvágta. A levágott nádat a földhöz ütögették, hogy az alja egyenes legyen. Ezután több nyalábot kévébe kötöttek. A kéve vastagsága 25-50 cm között volt. Régebben a kévéket fűzfavesszővel kötötték össze, ezt vesszőgúzsnak hívták. Az utóbbi időben már dróttal kötöztek. Az eladásra szánt kévéket általában kisebbre kötötték. Az első világháború előtt 10-12 krajcárba került egy kéve nád, az első köztársaság idején már 1-2 koronába. (Összehasonlításként megjegyezzük, hogy 10 koronáért lehetett egy „szemis” nadrágot kapni.) A kévéket osztagba rakták, a nádaratás végén kocsival hazaszállították. Volt olyan eset is, mikor a kocsira vendégoldalt kellett felrakni, ilyenkor 80 kévét is el tudtak szállítani. Ez azért volt fontos, mert a fuvarért egy napot le kellett dolgozni a kocsi tulajdonosának. Ezután következett a tényleges tetőfedés, a szerdafedés. A házhoz állást készítettek. Két erős csicsovinát (gömbfát) nyomtak ki a tetőn keresztül a horogfák mellett úgy, hogy a nyereg fölött legalább 50 cm-rel kiálljanak. Ezekre egyenként kb. 12 m hosszú kötelet kötöttek rá úgy, hogy a kötelek felezve legyen