Természet Világa, 1998 (129. évfolyam, 1-12. szám)
Mellékletek
DIÁKPÁLYÁZAT nek. A kötelek egyik végére keresztbe hosszú gerendát erősítettek, amely a nád leszorítására szolgált. A kötél másik végére került a tulajdonképpeni állás. A ház másik felén a falhoz két gerendát támasztottak, ami kb. 5 m-re volt a másiktól. Erre vízszintesen rákötöttek egy gerendát, amelyen álltak. Ez a gerenda egyben a ház ereszalját is alkotta. Ez a sárgerenda alatt helyezkedett el kb. 40 cm-re. Mikor kész volt az állása, felrakták az első sor nádat. A nádazás a tető aljától indult a tető csúcsa felé. A kévéket nekiengedték az állás gerendájának, majd elmetszették az alsó huzalt. A nád tetejét a felső gerendával leszorították. Ekkor elvágták a másik huzalt is, majd egyenletesen elhúzták (széthúzták). A lerakott nádat az aljától kb. 40 cm-re hozzákötötték az arzsaghoz és egy fölötte levő szorítóléchez. A kötést úgy kell elképzelni, mintha bevarrták volna a nádat. Ehhez nyársat, kötözőtűt vagy szerdakötő nyársat használtak. Ez a tű kb. 50-80 cm hosszú vas volt, melynek a végére lyukat fúrtak, ebbe húzták bele a drótot. A tű másik végét meghajlították, hogy jobban feküdjön a tenyérben. Kötésnél egy ember a tetőn, egy másik pedig a padláson állt. A tetőn levő ember a léc egyik oldalán lenyomta a tűt a dróttal, a padláson levő a léc másik felén visszadugta, majd a nádat a dróttal a léchez kötötték. A kívül levő megütötte a szorítólécet, az alsó pedig fogóval meghúzta a drótot. Ezután felrakták a következő nádréteget. Közben az alsó gerendát feltették az alsó sor felső kötéséig, és erre jött a következő sor. Majd erre is lécet helyeztek és lekötötték. Ezután következett a nád felverése. A felverést nádverővel vagy szerhaverővel végezték. A nádverő egy kb. 20-25 cm széles fogazott fából készült szerszám volt. Ezzel ütögették fel a nádat, hogy egyenes legyen és nehogy beázzon. Különböző nagyságú szerhaverők voltak, a kisebbeket a szerhajavításhoz is használták. Ha végigértek a tetőn, átmentek a másik oldalára és ugyanígy folyt a munka ott is. Ezután következett a nádfedés legszebb és egyben legkényesebb része. El kellett készíteni a kígyóházat. Az utolsó sor veréséhez a nádnak 1,5 m hosszúnak kellett lennie. Nem volt baj, ha a verés után a nád magasabb volt a tetőnél, ha kiállt. Mikor a tető másik felén elértek ide, akkor a kiálló részt megtörték és mindkét oldalon lehajtották a tető másik oldalára. A munkálatok során lehullott maradékot összeszedték és naponta háromszor-négyszer megöntözték, majd letakarták, hogy ki ne száradjon. Ezután panyókába kötötték, felhordták a tetőre és betömték vele a tető két lapja között a kígyóház alatti részt. Ezután elkészítették a boglyát. Két szép, kb. 25 cm vastag, 2 m hosszú kévét választottak ki. A kévéből lemértek 1,3 m-t, ebből készítették a boglyát (a tető elején és hátulján levő csúcsdíszt). A boglya alja a kígyóhát csúcsa lett. Úgy kellett elkészíteni, hogy a boglya kb. 25 cm nagyságú legyen. 1,3-nál összekötötték dróttal, majd hosszú vadfüvet szedtek, amiből kötelet fontak. A nádból lemértek kb. 25 cm-t és ezzel a kötéllel átkötötték. Ezután a kimaradt nádat visszahajtották és lekötötték dróttal. A vadfűből font kötél segítségével létrejött a boglya alakja. A fölösleget lenyírták, hogy kb. 5 cm maradjon, ezt a részt megtördelték, hogy bokrétaszerűen szétálljon. Majd fogtak egy kb. 50 cm-es botot. Ezt beleverték a tetőbe, elől is, hátul is egyet. Erre ültették rá a boglyát, majd lekötötték. Most következett a tulajdonképpeni kígyóhát elkészítése, a szegés. A kígyóhátra csak „zidei”, vagyis egyéves nádat szabadott használni. Hibátlannak és frissnek kellett lennie, valamint olyan hosszúnak, hogy leérjen az utolsó verésig. A kévéket még a munkálatok alatt szétrakták a földön. Ezeket is, a törmeléket is háromszor-négyszer öntözték naponta, hogy minél puhább, hajlíthatóbb legyen. A kévéket felhordták a tetőre. A nádazómester „lovaglóülésben” elhelyezkedett a tetőn. A segítője marokkal adogatta a nádat, egy csomó kb. 5 cm átmérőjű volt. Az első csomót a boglyához kötötték, hogy ne csússzon le. Ugyanezt az 5 cm-t a tető másik feléről is hozzá kellett kötni. A többit kétfelől felrakták, megtörték és áthajlították a másik csomón, majd lehajtották a tetőre. Ez így ment a tető végéig, ahol befejezték a kígyóház készítését. Ez hasonlóan történt, mint a kezdet. Itt a második boglyához kötötték az utolsó nádcsomót. Ezután a kígyóhátat kötötték le lécekkel, nehogy felkapja a szél. Ez jóval szorosabb kötés volt, mint a többi verés. A munka legvégén a kígyóhátat képező nád alját is kiegyenesítették verővel. A nádtetőt általában 10-15 évenként szokták javítani. Ilyenkor borították vagy foltozták. A borítás azt jelentette, hogy új réteget húztak a nádra. Foltozáskor a rossz nád helyére friss nádat tömtek. Télen, ha sok hó hullott, ún. hóhúzó- Az állás A verő A kévék felhordása CNN