Természet Világa, 2001 (132. évfolyam, 1-11. szám)

2001-08-01 / 8. szám

bámulatosan értettek az ikonok újra­festéséhez. Petrovics ezenkívül gyógy­szereket is kotyvasztott, és azt ingyen osztogatta. Vagyis a Morokov testvérpár emlékezetében egy helyben elhíresült ezermester képe maradt meg, s ha vala­kire nem illett ez a barguzini Petrovicsról megőrződött kép, az a városi értelmiségi Petőfi Sándor volt! Lehetett volna még egy szála a törté­netnek, egy Barguzinban élt költő, akinek a versei is fennmaradtnak. Zajdner/Szan­­der/Sander stb. néven emlékeztek rá, s eb­ben Alekszandert, sőt egyenesen Sándort vélve, vele is Petőfiként kacérkodtak az MPB tagjai. Őt azonban Gyomin megbíz­hatóan Alekszandr Nyikolajevics Zajdner (1859-1891) költővel azonosította, aki élt is a településen, és ott, vagy Csitában halt meg. Hogy, hogy nem, miután Tivanyen­­ko publikálta Zandernek az Eliaszov­­hagyatékban talált két versét, s azokat Nehéz Zsíros fordításában Az álmaim és Szomorú volt az életem címmel Szuromi Lajos irodalomtörténész megismerte, a Hevesi Szemle 1990. évi 1-2. számában bravúros elemzéssel Petőfi orosz nyelvű költeményeinek sejdítette. Az elmondottakból azonban kiderült, hogy a Petrovics-ügyben lelkesen kutató Gyomin hamarosan rájött: az iliszunszki Petőfi/Petrovics nem létezett, de amúgy sem lehetett volna azonos a barguzini Petroviccsal. Ezért 1987 óta Buljátiában ő az MPB feltevésének legádázabb ellen­fele. Morokov apó és Morokova anyó emlé­kei alapján aligha lehetett volna konkrét helyen kezdeni az ásatást! Ekkor jött az MPB segítségére két kései szemtanú: Pantyelejmon Lazarevics Muravjov és Jurij Davidovics Vinokur. Mindkettőről bebi­zonyítható, hogy az ásatási előkészülete­ket szellőztető szovjet cikkek olvastán tá­madt fel bennük az emlékezet! Mindket­tejük alapvető tévedése, hogy szemben a barguziniak titokzatos Petrovicsával, ők - és kizárólag ők - állították azt, hogy konkrétan Petőfi Sándor költő őrnagyról volt tudomásuk! Pantyelejmon Lazarevics Muravjov P. L. Muravjov, a prokopjevszki (Keme­­rovói terület) Szénipari Kutatóintézet nyugdíjas munkatársa, dekabristakutató azt állította, hogy 1952-ben, 1960-ban, sőt még talán 1969-ben (!) is a helyszínen jár­va figyelte meg a barguzini Petőfi­ Pet­­rovics sírját. 1952-ben és 1987-ben készí­tett és közreadott rajza, illetve 1989. évi beszámolója szerint az orosz temetőkben megszokott módon vaskerítéssel elkülö­nített sírkertecskében állott öt sírhant, elöl Petőfi Sándor és Karlics leánykori nevén említett felesége, Anna Sztyepa­­novna Tokarjeva (+1867), hátul pedig Varga József, Farkas Károly és Domorot István nyughelye. Világos, hogy miután a Karlics-feleség kivételével minden adatát Svigeltől kölcsönözte, őt is hamisítónak kell tekintenünk. A magyar nevek Petőfi száműzetésének svigeli legendájából va­lók, amelyet a szovjet újságokban olvas­hatott, ráadásul Vargának és Farkasnak Svigel szerint amúgy is Iliszinszkban kel­lett volna nyugodnia, csak Domorov fe­küdt volna itt. A mérnök túlbiztosított emlékezete szerint a költő jó minőségű, 1,8 m magas vaskeresztjén három fémle­mez sírtábla is volt. Legfelül fehér festék­kel festett latin betűs orosz nyelvű felirat állt egy téglalap alakú táblán, s ez a felirat lejjebb egy nyolcszögletes táblán meg­ismétlődött: Sándor Petőfi [vagy Petőfi!] mai 1856 god Legalul egy rézdróttal felfüggesztett, szintén téglalap alakú, de nagyobb táblán vörös festékkel újrafestett, cirill betűs orosz nyelvű felirat volt. Alekszandr Sztyepanovics Petrovics már 1856 god major Miután sem a korabeli barguzini köz­véleményt képviselő Morokov testvérpár, sem bárki a többi barguzini lakos közül, Petrovics semmiféle személyes adatáról nem tudott, a költő magyar nevével is megfejelt svigeli adatok a hamisítás biztos tényéről árulkodtak! Jurij Davidovics Vinokur (Barguzin, 1915 - Izrael, ?) Nem véletlen tehát, hogy a másik emléke­ző eltérő nézeten volt, s ugyanúgy, mint az MPB tagjai, Muravjovot maga is hazug­nak tekintette. Ő jelölhette ki az ásatási helyszínt, egy Moszkvába szakadt hajdan barguzini lakos, nyugdíjas építészmérnök. Vinokur a Trud 1989. január 5-ei számá­ban olvasott Petőfi sírja felkutatásának előzményeiről, s azért támadt fel az emlé­kezete, mert hajdan az 1860-ban Barguz­­inba száműzött nagyapja összebarátkozott Petroviccsal, s annak halálát követően a nagyapa gyakran mutatta unokájának az egykori barátja nyughelyét. Vinokur elbe­szélésének kronológiai következménye lé­nyegében összevágott a Morokov testvér­pár emlékezetével, nem csoda, hogy ezt a részletet az MPB tagjai mindenáron he­lyesbíteni igyekeztek. Kéri Edit könyvé­ben többször is kitért arra, hogy Vinokur tévedett, hiszen nagyapja nem ismerhette a svigeli 1856-ban meghalt Petőfit! Vinokur egyébként a sírra elég gyengén emlékezett. Kő sírtábláról, illetve feliratos kőoszlopról beszélt, Kéri szerint viszont kis obeliszk formát rajzolt, pedig az alábbi története alapján inkább fából készülhe­tett a sírjel. Zagyvába a feliratot is, külön­féle alkalmakkor csak a latin vagy cirill be­tűs venger szó, illetve a Petrovics név, más­kor viszont Sándor Peterfi vagy Sándor Petevi név bukkant fel az emlékeiből. A legjobb történetet a Pahirjának 1991- ben írt levelében fogalmazta meg (Nehéz Zsíros fordításában): „Különösen emlé­kezetes nekem az az eset, amikor nagy­apám engemet 1924. júliusában nagyon megbüntetett, azért, mert az általam aranylemeznek hitt sírfeliratot, táblácskát, le akartam feszíteni Petőfi Sándor fejfájá­ról. A temetőben heverő vödröt felállítot­tam a sírra, majd arra én álltam fel, és a táblácskából kihúztam négy db rézszöget, amelyeket máig is érmegyűjteményemmel együtt egy dobozban őrzök... A nálam lé­vő szegecskék, amelyeket abból a táblából húztam ki, amelyen latin betűkkel a kö­vetkező felirat állt: PETŐFI SÁNDOR 1856. május - bizonyítják Petőfi eltemeté­sét.” Bizony Nehéz Zsíros megadhatta volna az orosz levélbeli eredeti írásképet is, hiszen így az sem világos, hogy a latin betűs szöveg milyen nyelvű volt! Mivel magyar aligha lehetett, ez az átírás hami­sításnak tekinthető. Vinokur ugyanis ezzel még a svigeli alapot is túllépte, mert a svigeli halálozási idő mellé a költő magyar nevét illesztette, amelyre rajta kívül Bar­guzinban csak a másik hamisító, Muravjov vélt emlékezni. Ne feledjük, hogy a bar­guzini testvérpár a Petrovics néven kívül semmit sem tudott az idegenről. A barguzini ásatás Hozzáértés híján az ellentmondásokból az MPB egyet sem mérlegelt, hanem 1989. július 16-án megkezdte az ásatást, s a beszámoló szerint, nagyjából a Vinokur kijelölte hely környékén megtalálta a ne­vezetes 7. sírt. Az ebben feltárt 7. számú csontvázat a Kiszely István vezette antro­pológiai együttes, a clevelandi Bruce Latimer és Clyde Simpson, valamint a le­­ningrádi Alekszej Burajev, a 23-án kiadott Petőfi­ Petrovics állítólagos sírja a barguzini temetőben (3). A sírkertecskébe melléteme­tett többi személy: 4. Anna Sztyepanovna Tokarjeva, M. K. Küchelbecker felesége, 5. Vargi József, 6. Farkas Károly, 7. Domorot István (Sztyefan). P. L. Muravjov 1987. évi rajza nyomán Természettudományi Közlöny 132. évf. 8. füzet 361 SZKEPTIKUS SAROK

Next