Természet Világa, 2006 (137. évfolyam, 1-12. szám)

2006-02-01 / 2. szám

FÖLDTANI ÖRÖKSÉGÜNK XXVII leginkább közép-európai elterj­e­­désű fajoknak ad otthont, közü­lük is a szárazságot, melegebb klímát és viszonylag nagy hő­ingadozást kedvelőknek, tűrők­­nek. A folyamatban lévő kutatá­sok jelenlegi feldolgozási foka mutatja, hogy a töredékesen fennmaradt karsztbokorerdő megőrizte a társulásra jellemző rovar- és pókfajokat. Lepke­faunáját a mezoklímát kedvelő fajok képezik, alacsony fajszám­mal és viszonylag magas egyed­­számmal. Fajokban a lejtőfüves sztyepprétek a leggazdagabbak, ahol negyvenhét faj került be­gyűjtésre. Ugyanakkor fajokban legszegényebb a hegy belseje, a kráter, ahol csak „kóborló” egyedek találhatók. A madárvilág gazdagnak mondható: megfigyelhető itt a vörös vér­cse, a macskabagoly, a kuvik, a gyöngyba­goly, melyek a sziklafalak repedésein köl­tenek, és az erdei fülesbagoly. Jelen van­nak a homokos területet kedvelő gyurgya­lagok, a madárvonuláskor itt gyülekező molnárfecskék. Az ország legkisebb tájvédelmi körzetét 1975-ben alapították itt. Rendeltetése, hogy biztosítsa a Kemenesaljából kiemelkedő vulkáni szigethegy további rombolásmentes fennmaradását. Védje a növényföldrajzi szempontból igen jelentős pannon flóraszi­geteket, a ritka állatvilágot. Segítse elő a hegy geológiai, kultúrtörténeti emlékeinek védelmét, helyben történő bemutatását, fo­lyamatos gondozását. Adjon lehetőséget a múlt hagyományaira épülő gazdálkodás­nak, elsősorban a szőlőgazdálkodás irányí­tott fejlesztésének. Akadályozzon meg min­den olyan emberi tevékenységet, amely bár­milyen ürüggyel a hegy arculatát, jellegét előnytelenül megváltoztatná. A tájvédelmi körzet kialakításakor és az azóta eltelt időszakban bőven volt tenniva­ló: az egyes bányaszintek lépcsős összeköt­tetése, az elbozótosodott részek gondozá­sa, a kaszálórétek rendszeres kaszálása, az omlásveszélyes sziklafalak átvizsgálása, is­mertető táblák kihelyezése és fogadóépü­let építése. 1978-ban a volt romos trafó­házból a Savaria Múzeum segítségével ki­alakították a Ság-hegyi Múzeumot. Tárlói rövid, de szinte teljes ismertetést adnak a hegy természeti és gazdasági értékeiről. A geológiai képződmények bemutatását 1989 májusában a földtani természetvéde­lem napján átadott tanösvény tizenhat táb­lája segíti. A tanösvényt Oravecz János és Tardy János szakmai irányításával a Kör­nyezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisz­térium támogatásával Celldömölk Város Tanácsa és a Nyugat-dunántúli Vízügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság hozta létre. A környék madárvilágával való ismerke­dést szolgálja a parkoló mellett található madártani tanösvény. A tájvédelmi körzet kultúrtörténeti érté­kekben is gazdag. A hajdani mocsárvidék­kel körülvett, meredek falú vulkanikus kúp, mint azt a hegyen talált leletek igazol­ják, már az időszámításunk előtti harma­dik évezredtől természetes erődként nyúj­tott védelmet és otthont a neolit, a bronz- és vaskor népeinek. A leletek zömét a har­mincas években, a bányászatot megelőző rendszeres feltárás hozta felszínre, melyet dr. Lázár Jenő, a bánya tulajdonosa végez­tetett. A mintegy kilencezer darabos lelet­anyag nagyobbik részét a Magyar Nemzeti Múzeumnak adta, más részüket restaurál­­tatta és házi múzeumában kiállította. A Ság-hegy talajtakarója mintegy ötezer éven keresztül megőrizte az állattartó, földművelő, vadászó és fémművességet folytató népesség tárgyi emlékeit. Ezek a leletek azt is bizonyítják, hogy elődeink ak­kor már a lovat háziasították. Az itt élő la­kosság földművelést is folytatott, ahogy az őrlőkövek és az elszenesedett gabona­szemek is igazolják. A réz- és bronzkorra a nagy méretű élelemtartó edények emlé­keztetnek, míg az előkerült öntőformák, a bronz karperecek, a dísztűk és a díszített kések alkotóik magas fokú technikáját és kézügyességét dicsérik. A bronzot valószínűleg a mai Ausztria területeiről szállították, feldolgozási módja ugyanis hasonló az ottaniakhoz. Ugyan­akkor megállapítható, hogy a talált bronz­tárgyak egy része déli eredetű, ami a Bo­­rostyánúton történő cserekereskedelemre utal. Találtak népvándorlás kori csészéket, kancsókat és aranylemez-töredéket, amely arra enged következtetni, hogy a település egy időben törzsi székhely is lehetett. A Ság-hegyi őstelep virágkora a leletek alapján a késő bronz és kora vaskorra te­hető, időszámításunk előtt 1200-500 kö­zött. Később a telep elnéptelenedett. A ró­mai időkre egy elpusztított őrto­rony és a szőlőművelés emlékez­tet. III. Béla idejéből, az Árpád­korból várszerű építmény ma­radt fenn századunkig, romjait a bányászat pusztította el véglege­sen. Erről egy legenda is él, mely szerint Vak Béla királyunk meg­bízta kincstárnokát, hogy építsen várat a Ságra. Noha a pénz egy­re fogyott, az csak nem készült el. Megelégelte ezt a király, elha­tározta, hogy odautazik, és maga jár a dolognak a végére. Ravasz kincstárnoka, hogy királya gya­nút ne foghasson, körbe-körbe vezette az elkészült rövidke vár­fal mentén. Az uralkodó egyre dühödtebben kérdezgette, mi­kor kerülik már meg a várat. Óriási ez a vár, nagy jó uram, válaszolta a kincstárnok, erre a király megátkozta azt, mire az addig elké­szült fal is leomlott. A szőlőművelés ősidők óta meghatáro­zója a vidék arculatának, hiszen a vulkani­kus hegynek kiváló adottságai vannak a minőségi bortermelésre. A Ság-hegyi bor­történet a Római Birodalom idejére vezet­hető vissza, amikor Marcus Aurelius Probus császár a Pannónia földjén lévő he­gyeket, köztük a Ság-hegyet is szőlővel te­lepíttette be. Egy későbbi esemény, amikor a tatárjárást követően IV. Béla király Moreából hozatott a szőlőműveléshez értő telepeseket is. 1734-ben íródott a Sági Hegységnek Törvényei, hazánk egyik legrégibb, szőlő­gazdálkodással kapcsolatos jogszabálya, amelyről 1828-ban Kresznerics Ferenc ké­szített pontos másolatot. írásos feljegyzé­sek szerint sági bort szállítottak Bismarck német vaskancellárnak is, és Európa na­gyobb patikáiban forgalmazták Sagweiner néven. A még érintetlen hegy 1891-ben került be a geofizikai kutatások történetébe. Eötvös Loránd munkatársaival a hegy platóján végezte el torziós ingával egyik kísérletét. Vizsgálatainak emlékére 1971- ben bazalt emlékszobrot állítottak a turis­taház mellett. 1934-ben avatták fel a tria­noni emlékművet, amely már messziről felhívja magára a hegyhez közeledő fi­gyelmét. □ IRODALOM Rakonczay Zoltán: Szigetköztől az Őrségig, Mezőgaz­dasági Kiadó, Budapest, 1998 Vasi Szemle celldömölki emlékszám: Simon József: Ság-hegyi tájvédelmi körzet, Vas Megyei Lapkiadó Vállalat, Szombathely, 1980 Dr. Tardy János helytörténeti kiadványa: Ság hegyi táj­védelmi körzet Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgató­sága, Sarród, 1996 Ság-hegy, Kemeneshát, Kemenesalja kalauz turisták­nak és természetbarátoknak, Szombathely, 1999 Ság-hegy című kiadvány, Tourinform, Celldömölk Ság-hegy, Celldömölk, Kemenesalja című kiadvány, Celldömölk Város Önkormányzata, 2003 A Kakas-domb

Next