Természet Világa, 2006 (137. évfolyam, 1-12. szám)
2006-05-01 / 5. szám
A Szumátra és az Andaman-szigetek között 2004. december 26-án világidő szerint 0 óra 59 perckor kipattant földrengés az egyik legnagyobb volt a műszeres földrengés-megfigyelések megkezdése, 1890 óta és a legpusztítóbb cunamit keltette az írott történelem kezdeteitől napjainkig. Az 1. ábra a földrengés Piszkéstetőn készült szeizmogramját mutatja. Az 1964. évi alaszkai földrengést követően, azaz negyven év alatt, nem volt hozzá fogható erősségű szeizmikus esemény bolygónkon. A teljes felszabadult energia meghaladta az 1200 megatonna robbanóanyag egyenértéket, ami 32 000, Hirosimára ledobott atombomba erejével egyenértékű mennyiség (2. ábra). A szumátra-andamani földrengés során annyi energia szabadult fel (2018 J), mint amennyi átlagosan egy év alatt a Földön megfigyelt összes földrengésből. A 2004 karácsony másnapi esemény keltette cunami (bár energiája csak századrésze - 2016 ! - volt az azt generáló földrengésnek) 283 000 emberéletet oltott ki, 1 127 000 embert tett földönfutóvá, és hatalmas pusztítást végzett az Indiai-óceán térségében. A globális helymeghatározásra szolgáló GPS-berendezésekkel 0,1 m elmozdulásokat figyeltek meg a rengés epicentrumától több száz kilométeres távolságban is. A felületi földrengéshullámok (Rayleigh-hullámok) amplitúdója 0,1 m volt a 2900 km távolságban lévő Diego Gardán és 0,006 m a 15 000 km-re lévő New Yorkban. A földrengés hónapokig foglalkoztatta a világ közvéleményét és vele kapcsolatban bőséggel terjedtek félreértések és álhírek, elsősorban a tömegtájékoztatás (gyakran annak nagy tekintélyes résztvevői) révén, tudományos szempontból is rendkívüli eseménynek tekintendő. Jelentősen átalakította a Föld szeizmikus aktivitásáról korábban kialakult elképzeléseinket. Elsőként említendő, hogy 2004 decemberét megelőzően a tíz legnagyobb, lemezhatárokhoz köthető földrengés a Csendes-óceán peremvidékein (Chile, Alaszka, Kamcsatka) pattant ki. A minden idők harmadik-negyedik legnagyobb földrengése, a szumátra-andamani földrengés azonban ezen a szeizmikus zónán kívül, az Indiai-óceán térségében keletkezett. Másodszor fontos megemlíteni, hogy a legutolsó M 9,0 magnitúdójú földrengés idején (Alaszka, M 1 9,2,1964) még nem épült ki a mára már meglévő, az egész Földre kiterjedő szélessávú digitális földrengés-megfigyelő állomáshálózat. Hasonlóan, a hatvanas évek második felétől áll rendelkezésre a földfelszín mozgásait nagy pontossággal megfigyelő űrgeodéziai módszerek tárháza. Az említett új tudományos eszközök révén a lezajlott grandiózus változásokról soha nem látott mennyiségű megfigyelési adat áll rendelkezésre, és ennek nyomán a korábbi „óriás” (MG 8,5) földrengéseknél sokkal részletesebb képet alakíthattak ki a szeizmológusok a lezajlott folyamatokról. Ugyanakkor a tragikus december 26-i esemény rávilágított arra is, hogy a katasztrófa okozta hatások csökkentéséhez a szeizmológia nagy földrengések esetén nem rendelkezik megfelelő módszerekkel azok méretének (magnitúdójának) gyors és pontos meghatározásához. Szükséges továbbá, bár a földrengések helyének és idejének prognózisa ma még nem megoldott, olyan riasztórendszerek kifejlesztése, mely a várhatóan bekövetkező veszteségek hatékony csökkentéséhez tud hozzájárulni azáltal, hogy ha csak rövid idővel is - előzőleg értesíti a veszélyeztetetteket a földrengéshullámok várható beérkezéséről. Harmadszor, nem világos a „mega” földrengések és egyes geodinamikai jelenségek kapcsolata, így például nem tudjuk, hogyan hozzák létre a földrengések a cunamikát. Milyen kapcsolat áll fenn a pólusmozgás és a naphosszváltozás, illetve a szeizmikus aktivitás között? (Talán még sokan emlékeznek arra a 2004. és 2005. fordulóján elterjedt hírre, hogy a szumátra-andamani földrengés VARGA PÉTER Egy évvel a szumátra-andamani földrengés után 2. ábra 1. ábra Természettudományi Közlöny 137. évf. 5. füzet GEOFIZIKA 203