Természet Világa, 2007 (138. évfolyam, 1-12. szám)

2007-04-01 / 4. szám

ELŐREJELZÉSEK ENERGIAVÁLSÁG? keresztül sóoldatot pumpálnak a földkéreg mélyére, ahol kb. 100-150 °C-ra felme­legszik, és kiszivattyúzás után gőzturbi­nákban használható áramfejlesztésre. Az eljárás korlátja, hogy a tűl nagy mennyi­ségben bepumpált folyadék egyszerűen le­hűti a kőzetet, és a visszamelegedésre akár éveket is várni kell. A kisméretű generáto­rok azonban stabilan üzemelnek, ez példá­ul a szélenergiával összehasonlítva nagy előny. A magfúzió kiaknázásának nem az egyetlen módja lehet a már említett ITER berendezés, ahol a forró plazmát egy óriá­si tórusz alakú mágneses csapdában igye­keznek elegendően magas hőmérsékletre felfsíteni. Egy alternatív kísérletben a hid­rogénbomba robbanását szeretnék mikro­szkopikus méretben utánozni, ehhez 2 mm átmérőjű fagyasztott trícium-deutérium golyócskákat ejtenek gigantikus erejű lé­zernyalábok fókuszpontjába. Ez a NIF (National Ignition Facility [11]) nevű ame­rikai projekt többszöri halasztást követően igen lassan halad, és annyira távol áll egy esetleges gyakorlati alkalmazástól, hogy erre még jóslatokat sem lehet olvasni. A tervezők fantáziája egyébként kifogy­hatatlan különböző erőmű-ötletek terén is. Flely hiányában még felsorolni sem tudjuk a tengerek hullámait, a dagály-apály áram­lásokat, a tengervíz hőjét vagy az igazán „szélsőséges” - a fizika ismert törvényeit azonban nem sértő - források kiaknázását ígérő módszereket (pl. űrbe telepítendő naperőművek, különféle termoelektromos cellák, ozmózismotorok stb. [12]). A„nagy áttörés” még várat magára. Fejjel a falnak? Egy jövendő globális energiakrízis lehető­sége azon a trivialitáson alapul, hogy a je­lenlegi civilizációnk alapjának tekinthető fosszilis (és nukleáris) tüzelőanyag-kész­let nyilvánvaló módon véges. Az erőfor­rások végességének felismerése nagyjából egy idős lehet az emberi tudattal, és az ezen korlátok legyőzésére tett állandó erő­feszítés minden bizonnyal az innováció legfontosabb motorjának tekinthető az emberiség történetében. A modernizálódó társadalmakban az energetika terén is szá­mos technológiaváltás következett be, amelyek jellegzetes „hullámszerű” gör­békkel jellemezhetőek. Az 5. ábrán jól látható tendenciák alapján az optimista megközelítés azt sugallja, hogy a kőolaj gazdaságosan kitermelhető tartalékainak csökkenését ugyanúgy követi az alternatív források térnyerése, ahogy ez korábban a tradicionális fűtőanyagok esetén bekövet­kezett. A pesszimistább futurológusok azonban soha nem mulasztják el hozzá­fűzni, hogy például az állati erő háttérbe szorulása nem a vészes takarmányhiány miatt következett be, illetve a széntüzelés térnyerését sem az erdők teljes eltűnése előzte meg. Ma viszont a kőolajkészletek végessége úgy kerül mind beláthatóbb kö­zelségbe, hogy egyáltalán nem látszik, mi lenne a gazdaságos alternatíva. Az persze nem állítható, hogy a kérdés­kört teljes közöny kísérné, a jövő ilyetén latolgatása váltakozó intenzitással folyik. A tájékozottabb olvasók például felidéz­hetik a hetvenes évek második felében fel­izzott vitát, amelyet a Római Klub nevű szervezet „A növekedés korlátai” címmel közölt jelentése váltott ki. [14] Az abban vázolt, meglehetősen borús (pontosabban katasztrofális) jövőkép sok szempontból túlzónak bizonyult. Viszont érdekes mó­don még az akkor felvetett és létező prob­lémák megoldása irányában sem látszik túl sok haladás, pedig akkoriban például globális klímaváltozásról még szó sem esett. Tünet értékű tény, hogy a hetvenes­nyolcvanas években a mainál négyszer na­gyobb anyagi támogatást kaptak energeti­kai célú alapkutatások (OECD országok adatai), és például a napenergia vagy szél­energia terén évente bejelentett szabadal­mak száma akkoriban a mainak háromszo­rosa volt. Ez a fajta támogatáscsökkenés nyilván nem kis mértékben a piaci szemlélet tér­nyerésének „köszönhető”. Megfelelő gaz­dasági haszon reményében persze az ener­getikai cégek is óriási pénzeket fektetnek be új technológiák kidolgozására, de érde­mes még egy pillantást vetni az 5. ábra utolsó oszlopára. E század negyvenes éve­iben az Egyesült Államok összenergia­­igényének kb. 5 százalékát jelenleg isme­retlen forrásból várják kielégíteni. Márpe­dig a tudománytörténet szerint a hasonló „ismeretlen” források felfedése sokkal in­kább zsúfolt egyetemi dolgozószobák vagy kutatóintézetek laborjainak mélyén várható, ahol a szabadon csapongó fantázi­át kevésbé korlátozzák a havi bontásban elkészített és számon kért projekttervek.­­ FORRÁSOK 1. F. Sandbach, Social Studies of Science, 8, 495-520, (1978). 2. http://www.bp.com/statisticalreview. Megjegyzés: Ezek az adatok csak a kereskedelmi forgalomban regisztrált energiahordozókra vonatkoznak. 3. http://esa.un.org/unpp/ 4. http: //'www. iea. org/textbase/weo/index. htm 5. http://www.eia.doe.gov/oiaf/ieo/ieonuclear.html 6. Nature, 444, 519 (2006). 7. http://www.iter.org 8. M.I. Hoffen et al„ Science, 298, 981-987, (2002). 9. http://www.solarserver.de/solarmagazin/artikelau­­gust2006.html 10. http://www.ewea.org/ 11. http://www.llnl.gov/nif/project/ 12. A. V. da Rosa: Fundamentals of Renewable Energy Processes. (Elsevier, New York, 2005). 13. http://www.acunu.org/ 14. D. H. Meadows, D. L. Meadows, J. Randers, and W. W. Behrens III.: The Limits to Growth. (New York, Universe Books, 1972). 5. ábra. Energetikai „hullámok” az Egyesült Államokban a XIX. századtól kezdve, illetve a várható tendencia. (Adatok: US Department of Energy [13]) Természettudományi Közlöny 138. évf. 4. füzet . SZÁMUNK SZERZŐI DR. BOLCHÁN PÉTER egyetemi tanár, Münsteri Egyetem, Németország; DR. CZEL­­NAI RUDOLF akadémikus, meteorológus, Dörgicse; DR. DULAI ALFRÉD paleontoló­gus, Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest; DR. FRENKEL ANDOR ny. tudo­mányos főmunkatárs, KFKI RMKI, Budapest; DR. JÁNOSI IMRE egyetemi docens, ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék, Buda­pest; DR. KALOTÁS ZSOLT főosztályveze­tő-helyettes, Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség, Budapest; DR. LADÁNYI LÁSZLÓ, a kémiai tudomány kandidátusa, BME-OMIKK, Budapest; DR. LEÉL-ŐSSY SZABOLCS geológus, egyetemi tanár, ELTE TTK, Budapest; DR. MATOS LAJOS kardio­lógus, Szent János Kórház, Budapest; DR. OROSZ LÁSZLÓ akadémikus, az ELTE Ge­netikai Tanszékének professzora, Budapest; DR. PÁL TAMÁS középiskolai tanár, Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola, Budapest; DR. SZABÓ M. GYULA csillagász, SZTE Kísérleti Fizika Tanszék és Csillagvizs­gáló, Szeged; DR. TÖRÖK ISTVÁN ny. fizi­kus, a fizikai tudományok kandidátusa, MTA ATOMKI, Debrecen; DR. VELLAI TIBOR egyetemi docens, ELTE Genetikai Tanszék, Budapest; VÖRÖS JUDIT muzeológus, Ma­gyar Természettudományi Múzeum, Budapest, 153

Next