Természet Világa, 2007 (138. évfolyam, 1-12. szám)
2007-05-01 / 5. szám
KITÜNTETÉS A legtöbb ember minden elismerésnek, minden dicséretnek örül, még akkor is, ha úgy érzi, hogy azt esetleg nem is érdemelte meg, vagy nem ő a leghivatottabb annak elnyerésére. Az a kitüntetés azonban, amelyben itt mi most heten részesültünk - az élőket és a már örökre eltávozottakat, illetve a személyeket és az intézményeket egyaránt figyelembe véve két jogi személy -, olyan értékes, hogy hallatán az ember, az érintett csak dörzsöli a szemét, és álmélkodva kérdezi: megérdemeljük-e, megérdemelhetjük-e ezt mi egyáltalán? Itt vagyok pl. én, és meghatva olvasom az oklevél szövegét: „ Grétsy László anyanyelvédő életműve magyar örökség". Elgondolkozom: az én kétségtelenül évtizedek óta végzett, s amíg képes leszek rá, továbbra is végezni kívánt anyanyelvápoló tevékenységem csakugyan olyan valami, ami a magyar örökség része, vagyis ami nélkül a magyarság, ha csak valamicskével is, de kisebb, kevesebb, szegényebb volna, mint így, az én munkámmal, az én erőfeszítéseimmel, az én eredményeimmel együtt? Hát van egyáltalán ennél értékesebb, ennél többet mondó kitüntetés? Ismét az imént már említett nagy költő, Arany János jut eszembe. Nevezetesen Honnan és hová? című, filozofikus mélységű költeménye, amelyben azt vizsgálja, hogy az emberi élet vajon olyan-e, annyi-e, mint a hullócsillag futása, vagy esetleg több, maradandóbb annál. Olyan-e, mint a hullócsillagé, „Mely földünk körébe jutva/Lángra gyűl és tűz-barázdát/írva elszalad, gyorsabban,/Mint egyet pillantanál. ” Vagy pedig? Nos, Arany ebben a gyönyörű versében, legalábbis magára vonatkoztatva, megtalálta a választ. Ezt így írja meg: „Mély homályban, éjfél tájban,/Kis fény is ha nagynak tetszik,/ Hogy a Föld körén bolyongtam;/Egy barázdát én is vontam. ” Azaz - próbálom értelmezni, magyarázni e pár sort - nem könnyű észrevenni, hogy egyikünk vagy másikunk hagyott-e maradandó nyomot élete során, mert a világ harsányan csillogó fényei elnyomják az alig látható fénypontokat. De ha „mély homályban, éjfél tájban”, azaz teljes sötétséget feltételezve vizsgáljuk ugyanezt, akkor már az a kicsiny fénypont is felerősödik, láthatóvá válik, mint a szentjánosbogár az éjszaka sötétjében. Akkor ez a Magyar Örökség Díj által felerősített kis világító pont már igazolása, bizonysága annak, hogy a munkánk, a kitüntetés indoklásában említett tevékenységünk nem volt hiábavaló, hanem maradandó hasznot hajt az emberiségnek, azon belül elsősorban a mi szűkebb közösségünknek, a magyarságnak, a magyar nemzetnek. Ebből következőleg talán nem puszta tetszelgés, önáltatás, ha ezt a díjat úgy fogom fel, mint a vele kitüntetett személyek, intézmények népünk, nemzetünk számára való hasznosságának bizonyítékát, s ha ez valóban így van, akkor elmondhatom: ennél értékesebb elismerést nem is kaphattunk volna. Köszönöm hát ezt a mással szinte összehasonlíthatatlan, lélekemelő kitüntetést a magam nevében is - igazolva látom vele annak a hosszú évek óta hirdetett vezérelvemnek igazságát, hogy anyanyelvünk a legfőbb nemzetösszetartó erőnk -, de köszönöm mindazok - vagy képviselőik - nevében is, akik, intézmények esetében amelyek ebben a lenyűgöző kitüntetésben részesültek. Ezek: a Zeneakadémia, amelynek Liszt Ferenc téri épülete éppen 100 éve épült fel; a Szatmári Irgalmas Nővérek; Kóka Rozália néprajzi gyűjtő, előadóművész, mesemondó; Marek József, s az állatorvos-tudomány kiemelkedő alakja, Rédei László nemzetközi hírű matematikus (az utóbbi kettő posztumusz kitüntetésként részesül ebben a díjban); végül pedig Lichtenberger György fül-orr-gégész főorvos, akinek áldozatos gyógyító és jótékony szolgálata szintén magyar örökség. A díj alapítójának, életre hívóinak s az ezzel kapcsolatos felelősségteljes munkában részt vevőknek, az Alapítvány kuratóriumának, a Bíráló Bizottság tagjainak s a laudátoroknak minden érintett nevében köszönöm ezt a díjat, s szívből kívánom, hogy még hosszú évekig végezhessék szolgálatukat a „Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumának” felépítésében.* Természettudományi Közlöny 138. évf. 5. füzet A SZABAD JÁNOS A DNS-kódex A „Kutyának kutya a kölyke ”, „Mérges asszonynak haragos a lánya ” közmondások azt a tapasztalatot fogalmazzák meg, hogy az élőlényeknek vannak olyan tulajdonságaik, amelyek generációról generációra öröklődnek. És valóban, az élőlények örökítő anyagot hordoznak, amely - amint az 1950-es évekre bebizonyosodott - nem más, mint a DNS. A DNS-be írt genetikai információt, azt hogy a DNS-ben mely bázispárok és milyen sorrendben követik egymást, 1977-től tudjuk viszonylag könnyen olvasni. Ma már csaknem 300 faj genomja* ismert: a bázispárok sorrendje valamely faj egy kromoszómakészletében. A genomok elemzését, öszszehasonlítását a fejlett számítástechnika eszköztára, valamint megfelelő szoftverek teszik lehetővé. Az is bizonyos, hogy miközben az örökítő anyag generációról generációra adódik, lassan bár, ám folyamatosan változik. Sőt, sok változás nyomát megőrzi. A DNS voltaképpen egy kódex*: bele vannak írva a régmúlt történései, szabályai. Az élőlények genomjait, vagy akár csak részeiket összehasonlítva, visszapillanthatunk a távoli múltba, érdekes dolgokat tudhatunk meg az élőlények származásáról. világ legtermészetesebb dolga, hogy az élőlények sokfélék. Egymástól gyakorta annyira különböznek, hogy alig hihető: egy tőről fakadnak, egyetlen réges-régen élt közös ős leszármazottai. A közös őstől származás annak ellenére tűnik hihetetlennek, hogy szembeszökő hasonlóság van például az ember és az emberszabású majmok, vagy a teknősbékafajok között. Bár a fajok közös eredetére, a törzsfejlődésre utaló jeleket sokan megfigyeltek és leírtak, közülük alighanem Charles Darwin (1809-1882) „A fajok eredete” (1859) című munkája a leg-1. ábra. A kromoszóma-szerveződés alapja. A DNS, miközben különféle fehérjemolekulákkal kapcsolódik, kromoszómát alkot. Egy kromoszómában egyetlen DNS kettős spirál van. A kromoszómák a sejtmagban vannak. A citoplazmában mitokondriumok vannak, bennük egyenként 1-10, kicsiny, gyűrű alakú DNS-es GENETIKA 197