Természet Világa, 2009 (140. évfolyam, 1-12. szám)

2009-05-01 / 5. szám

OLVASÓNAPLÓ A Balaton vize évek óta gyönyörű tisz­ta, itt a Keszthelyi-öbölben is. Elkészültek a szennyvíztisztító berendezések az egész tó körül, a zalai húsüzem már a tisztított vizet sem engedi a Zala folyóba és már két évtize­de, hogy elkészült a Kis-Balaton védőrend­szerének I-es és Il-es tározója. Azaz a Il-es tározó még most sincs kész. Mit tud erről? - kérdem futó Elemért. - Rossz az elnevezés, a tározó. Az eredeti­leg tervezett nádtömeg telepítése - ami­nek a víz szűrése lett volna a feladata - nem maradt meg benne. Sokat kísér­leteztek vele - helyette megjelent és meg is maradt a hínár. - Nem baj - mondták a kutatók, a foszfort jobban szűri, mint a nád. Csakhogy a hínár sem maradt soká­ig, jött a kékalga. Majd a hivatalos ma­gyarázat: a kékalga jobban kiveszi a víz­ben oldott foszfort, mint a hínár, tehát minden rendben. Ezért mondom, hogy rossz megnevezés a tározó. Valójában je­lenleg ez egy nagy kiterjedésű algás tó! - Azt azért nem akarja mondani, hogy a megépült, hatalmas méretű mesterséges medrek nem segítettek igazán a Balaton vizének megmentésében? - Nem, ezt nem mondom. Az iszap, amely­ben felhalmozódnak a tömény, szerves anyagok az lerakódik a meder aljára, a kékalga valóban kiszűri a foszfort. De csak úgy lehet eredményről beszélni, hogy azt is tudjuk, a Balaton-parti telkek tulajdonosai nem szennyezik közvetlenül a tavat, megépült végig a tó körül a csa­tornarendszer, hogy sok, egykor termelő üzem bezárásával mindenhonnan tisztább vizek folynak a Balatonba, így, együtt jö­hetett csak létre a vízminőség mai állapo­ta. - Tehát, az egykor sokat emlegetett Kis-Ba­­laton védőrendszer II-es ütemének befeje­zéséhez azért szükség lesz. - Ó, igen. - Min múlik? Futó Elemér arcán átsuhan a régi, huncut mosoly és visszakérdez: - A Balaton körbebetonozásának a terve, a 70-es években min múlott? Elfogyott a pénz. Hát igen, erre jól emlékszem. Minden embert, aki kicsit is ismerte a Balatont, ki­tört a frász, amikor meghallotta, mit tervez a nagyhatalmú Országos Vízügyi Hivatal: betonággyal kell körbeépíteni a Balatont. Jómagam még egy sajtótájékoztatón is részt vettem, melyen bemutattak egy kicsi sza­kaszt, ahol elkészült. Nagy szerencse, hogy akkor erre tényleg nem volt pénz. Futó Ele­mér Balatonberényben él, két fia családostól a szomszéd településen, Balatonszentgyör­­gyön. Mindketten természethez kapcsolódó szakmát választottak. Vízügyi technikus az egyik fiú, halőr a másik, kettőjük közös vál­lalkozása egy nádarató cég. - Igazán szép, teljesnek mondható élet az Öné. Hogy született ez a könyv? - Épp azért, ami most elsorolt. Körbevesz a szép család, unoka és ... a berek. Csak az időt fújta el valami közülünk. Egy­szerűen nincs idő arra, hogy elmeséljem, hogyan is éltem én az ő korukban, mitől olyan színes és gazdag az a világ, amibe ők is beleszülettek. - Egy Vörsön élő kisdiák, ahol Ön is járt is­kolába, ma miért nem találja meg ugyan­azokat az élményeket, melyek oly fonto­sak egy gyermek számára? - Vörsön nincs már általános iskola, a gyerekek busszal járnak Balatonszent­­györgyre és este érnek haza. Fáradtak, ha van kedvük, leülnek a számítógép elé. - Az iskola régen is iskola volt és épp a könyvéből derül ki, hogy a tanuláson kí­vül mennyi színes „élménnyel" is járt ez az állapot. - Igen, mert a gyerekek a magángazdál­kodás idején úgy voltak szerves részei a családnak, hogy szabadidejükben ki kellett menni a családdal és dolgozni, ahol éppen tudtak. Tehát ezen a tájon nem szakadt el a kisgyerek a termé­szettől, mert megismerte azt, látta a madarakat, azokat csúzlival meg lehe­tett lőni, tudta, mire céloz; megtanulta a viselkedést az állatokkal, kicsi korától enni adott a csirkéknek, később a disz­nóknak. A mai gyerekek, még a hely­színen élők sem tudják átérezni a ter­mészet jelenlétét. Én nekik elsősorban saját családom, kis unokámnak írtam le az emlékeimet, élményeimet. Hogy tudják, milyen voltam. Tisztelt Olvasó! Ismerje meg Ön is, mi­lyen volt hajdan a kerékjárás - mert az még megmaradt. El lehet oda menni, szervezett túrákon. Hála Futó Elemérnek és a hozzá hasonló szelíd természetvédőknek. Őket az a csend óvja, mint a nádasok zizegését, ami este elül, de reggelente láthatatlan hangos madárhangok jelzik: élünk! (A kötet megvásárolható a Helikon Kas­télymúzeumban: 8360 Keszthely Kastély u. 1. Utánvéttel megrendelhető a Balaton­­felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságán: 8229 Csopak, Kossuth L. u. 16. fax: 06 87 555 261, e-mail: bfn­p@bfhp.kwm.hu). LÁSZLÓ ILONA Magyar Filmszemlén a „Legjobb tu­­dományos-ismeretterjesztő film” ka­tegóriában Babinszki Edit és ifj. Kollá­­nyi Ágoston „Korhadó múlt, porladó jö­vő? Bükkábrányi ősciprusok” című filmje megosztott fődíjat nyert. A film a 16 darab, körülbelül 7 millió éves, álló helyzetben megtalált ősciprus­­törzset mutatja be a bükkábrányi lignitbá­nyában történt felfedezésüktől a kiállító­­helyeken való elhelyezésükig, miközben a nézők megismerhetik az ősi fák konzervá­lásának lehetőségeit is - kezdi a film be­mutatását Babinszki Edit, a film geológus szerkesztője. Amikor meghallottam, hogy Bükkábrányban, a lignitbányában fatör­zseket találtak, szakmámból adódóan rög­tön tudtam: az egykor a Kárpát-medencét kitöltő Pannon-tó partját kísérő mocsár­erdő egy részlete bukkant a napvilágra. Amikor kiértünk a bányába és végignéz­tem a fák mögötti bányafalon, láttam, hogy a leletek hirtelen temetődtek be, és ez mentette meg őket a pusztulástól. Bár sokan vélték úgy, hogy a fák ment­hetetlenek, a miskolci Herman Ottó Mú­zeum régészei és a Bükki Nemzeti Park szakemberei megpróbálkoztak a látszó­lag lehetetlennek tűnő feladattal, a leletek megmentésével. Mert, bár első ránézésre úgy tűnt, „normális” fákról van szó, ha megnyomtuk őket, mint egy szivacsból, úgy lehetett kipréselni belőlük a vizet. A fák hetekig álltak a nap égető sugarainak kereszttüzében, a bánya alján, egy hatvan méter mély katlanban. Emiatt aztán gyors száradásnak indultak, elkezdtek szétpor­ladni - hiszen az évmilliók alatt teljesen eltűnt belőlük a vázukat adó cellulóz. Ed­dig a bennük lévő nedvesség megtartotta szerkezetüket, de ahogy a víz párolgott belőlük, a többtonnás fák kezdtek saját sú­lyuk alatt összeomlani. Ezért a tartószer­kezetet, az eltávozó vizet valamivel pótol­ni kellett - és persze konzerválni a hétmil­lió éves faanyagot. Az Ipolytarnócra szál­lított hat fa belsejébe speciális műanyagot juttattak az eltávozó víz helyére. E mű­anyag azonban roncsolja a fák eredeti bel­ső szerkezetét. Azért, hogy ez a szerkezet megmaradjon, és később is tanulmányoz­ni lehessen, a miskolci kutatók a hozzájuk szállított három példánynál más módszer-A 232 Természet Világa 2009. május FILMSZEMLE

Next