Természet Világa, 2012 (143. évfolyam, 1-12. szám)

2012-01-01 / 1. szám

INTERJÚ­ sebb olvasóközönségnek írt A fizika kultúrtörténete könyve német nyelven is több kiadást megért. Úgy tudom, fia, Charles Simo­­nyi jóvoltából nemsokára angol nyelven is olvasható lesz. Ebből az átütő sikert arató könyvből a más szakmabeli olvasó is meg­tudhatja, hogy a fizika mivel gazdagította a kultúra kincsestárát. Élete végén még megírta A magyarországi fizika kultúrtörténete XIX. századi fejezetét. A tudomány bővítésében is úttörő szerepet vállalt. Részt vett a hazai radarkísérletekben, és a Bay Zoltán által kezdeményezett híres holdradar-kísérletekben. A Simonyi Károly vezetésével megépített gyorsítóberendezés segítségével, hatvan évvel ezelőtt Magyarországon először ő valósított meg mestersé­ges atommag-átalakítást. Két évvel később, a tökéletesített gyor­sító segítségével tanítványai figyelemre méltó eredményeket ér­tek el, melyeket neves tudományos folyóiratokban publikáltak. Hadd tegyek ezzel kapcsolatban egy rövid kitérőt. Pályámon több olyan vezető beosztású kutatóval találkoztam, aki a rá bí­zott kísérleti berendezés használatáért társszerzői jogot követelt. Simonyi Károly nem ilyen vezető volt. Számára nagy örömet je­lentett, ha fiatal munkatársait az általa épített gyorsító segítette első tudományos eredményeikhez. Ő pedig úttörő tanulmányt írt a reaktorfizika, a reaktortechnika alapjairól, és számos dolgozatot közölt a fúziós energiatermelés elvi és gyakorlati problémáiról. A minden alapot nélkülöző támadások és méltatlan mellőzések kö­zepette példát mutatott, hogy ezekre nem a megalkuvás a válasz, hanem a még színvonalasabb értékteremtő munka. Amikor inté­zetigazgatói, majd tanszékvezetői megbízását önként feladta, ak­kor azokat büntette, akik rossz szemmel nézték emberszeretetét, áldozatos munkásságát, amellyel elnyerte beosztottjainak ragasz­kodó elismerését. A fizika kultúrtörténete című könyve a magára hagyott, de hallgatóinak szeretetével támogatott tudós hatalmas alkotása. - Sok mindent tudsz Simonyi Károly életútjáról. Személyesen is ismerted őt? - Csak a könyveit ismertem, személyes találkozásra nem ke­rülhetett sor. Ő 1940-ben végzett a Műegyetemen, ezután Bay Zoltán atomfizikai tanszékére került. Én az 1943/44-es tanévben a Műegyetem gépészmérnöki karának elsőéves hallgatója voltam. A háború után műegyetemi tanulmányaimat abba kellett hagy­nom, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen végeztem, 1948- tól annak elméleti fizikai tanszékére kerültem. A negyvenes évek második felétől tehát már nem is találkozhattunk. Jóval később, 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjai sorába fogadott. Simonyi Károly betegsége miatt nem vett részt az aka­démiai közgyűléseken, így ismét elkerültük egymást. Egy levelét azonban féltett kincseim között őrzöm, ez hozott közelebb minket egymáshoz. Bizonyára emlékezet arra, hogy 1996 júliusában, Csíkszeredai találkozásunk alkalmával említet­ted, Simonyi Károly nyolcvanadik születésnapjának megünnep­lésére készültek. Tisztelői közé tartoztam, ezért megkértelek arra, hogy ebből az alkalomból juttasd el hozzá ajándékomat, a Termo­dinamika könyvem egy példányát. Már megszoktam, hogy ezekre a figyelmességekre nem kell választ várnom. Az ő esetében azon­ban nem ez történt. Időt szakított rá, hogy egy velem készített interjúdból pályafutásomról tájékozódjon, és megtalálta a közös pontokat, melyek minket összekötnek. Elhoztam a levelét, leg­jobb lesz, ha az interjúhoz csatolod, abból ez kiolvasható. - Életutatokban több hasonlóságot vélek felismerni. Tévedek? - Nem tévedsz. A párhuzamosság azonban nem a véletlen mű­ve. Egyazon történelmi időszak szereplői voltunk, pályaválasz­tásunkban döntő szerepet játszott a matematika és a fizika iránti vonzódásunk. Az érettségi vizsga után mindketten azt latolgat­tuk, hogy matematika-fizika szakos tanári, vagy mérnöki pályát válasszunk. Másokra is hallgatva, a mérnöki mellett döntöttünk. Simonyi Károly befejezte gépészmérnöki tanulmányait, én csak elkezdtem. A háború után kialakult helyzetben pályát kellett vál­toztatnom, így lettem matematika-fizika szakos tanár. Az oktatói Simonyi Károly levele Gábos Zoltánnak Tisztelt Kollega Úr, kedves Barátom! Nagyon köszönöm Termodinamika c. könyvedet, külön el­ismeréssel adózva annak a ténynek, hogy ez a könyv egy széleskörű tudományos és tankönyvírói tevékenység, egy „életmű” egyik tagja, ugyanakkor első része egy, az Előszó­ból kiolvashatóan izgalmas és a legaktuálisabb témaköröket tárgyaló műnek. Örömteli és eredményes munkálkodást kí­vánok. Meghatottan és együttérzéssel olvastam élettörténetedet, nézeteidet a világ dolgairól, különösen a pedagógiáról val­lott hiteddel értek teljes mértékben egyet. Közös emlékeink is vannak: Pattantyús A. Gézánál én is vizsgáztam, később kollegák lettünk. Egerváry volt doktori szigorlatomon a ma­tematikus vizsgáztató. Integrálegyenletek volt a témakör, kapcsolat a Green-függvénnyel - újabb közös emlék. A mi generációnk sorsa sehol nem volt könnyű. Nektek még külön adag is jutott a bajból, teherből, a „hősi helytál­lás” nem látványos: mindennapi lelkes munka és törekvés a megbékélésre. Jó egészséget kívánva a további eredményes munkához, tisztelettel és barátsággal köszönt Simonyi Károly Budapest, 1996. aug. 16. pálya nem volt idegen nekem, hiszen szüleim és apai nagyapám is tanítók voltak. Mindezek ellenére életútjaink továbbra is pár­huzamosan haladtak. Mindketten a felsőoktatást szolgáltuk, ő a Műegyetemen, én a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. Az oktatói munkáról azonos nézeteket vallottunk, ezt levelében is megerősíti. Tevékenységünkben fontos helyet kaptak az új ered­ményekről is tudósító, modern felfogásban írt tankönyvek, ame­lyek kivívták a szakma elismerését. Kutatói tevékenységünkben is találhatók közös vonások. A gátló tényezők ellenére értékelt eredményeket értünk el, kevés segítséggel, de annál több egyéni erőfeszítéssel. Számára legna­gyobb csapást az jelenthette, hogy a Központi Fizikai Kutatóinté­zetben végzett eredményes kutatómunkáját nem folytathatta. Ese­temben a folyóirathiány, a külföldi kapcsolatok akadályoztatása, a nemzetközi konferenciákon való megmérettetés lehetetlensége jelentette a legfőbb nehézséget. Nagyon sokat jelentett számunkra, hogy nehéz időszakaink­ban a legilletékesebbek álltak mellénk, erőfeszítéseinket ők ér­tékelték­­ a tanítványaink. Elismerő szeretetük és ragaszkodásuk adott erőt nekem is a Simonyi Károly levelében említett „hősi helytálláshoz”. Bolyai Farkas nyugdíjaztatási kérvényében a következőket ír­ta: „Sok jó tanítványaim hosszú sorára örömmel nézve vissza­bú­csúzom azzal a reménnyel, hogy ha egy gyertya nem hozta föl a köznapot, az egymást gyújtottak sora hozza fel.” Számunkra is az jelentette a legnagyobb elégtételt, hogy több ezer tanítványunkat láthattuk el olyan útravalóval, amelyre mun­kájuk során bízvást alapozhatnak. Örömmel tölt el, hogy tanítvá­nyaim közül, akiket az első lépések megtételében segítettem, töb­ben akadémikusok, elismerésnek örvendő kutatók, egyetemi és középiskolai tanárok, vagyis kiváló szakemberek lettek.­­ Újabb összekötő szál lehet a tudománytörténet. - Valóban, 1990 után engem is egyre jobban foglalkoztatott a tudománytörténet. Az erdélyi fizika múltjának feltárására vállal­koztam, valamint a Bolyai-kutatók sorába léptem. Természet Világa 2012. január 14

Next