Természet Világa, 2012 (143. évfolyam, 1-12. szám)
2012-02-01 / 2. szám
HELYÜNK SZELLEME tér-Múzeum utca táján 1860 és 1890 között rendre épültek az arisztokrata paloták az Esterházy-, Festetics-, Károlyi-, Pálffy-család és a többiek számára - szinte a teljes Gothai Almanach. Ennek erős városszervezési ereje is lett. Volt előkelőség, aki köztisztasági és társadalmi okokból inkább a Várba költözött - de Batthány Zélinc grófnőnek az 1840-es éveket idéző fogadásait kevesen látogatják, lévén háza „3/4 óra járásnyira az élő, a modern Pesttől”. Justh igen tudatosan lát hozzá, hogy megvalósítsa a párizsi mintát. Minden pénteken fogadónapot tart, ahová arisztokratát és művészt egyaránt elvár. Megjelenik a hegedűművész Hubay Jenő, az író Bródy Sándor és Gozsdu Elek, az irodalmár Szana Tamás, festők: Feledi-Fleschl Tivadar, Ábrányi Lajos vagy Feszty Árpád ... és időnként egy-egy arisztokrata barát is. Néhány hónap, és kiderül a kísérlet kudarca. „A tavasz beálltával beszüntetem ez unalmas délutánokat.” Úgy látszik azonban, a város szelleme vagy kevésbé fennkölten szólva a várostervezés előrelátása, vagy még egyszerűbben a telekviszonyok közelebb hozták a megoldást, mint az ifjontian dilettáns jó szándék. A mágnásnegyedben kezdett megépülni a főváros szellemi központja. A Múzeum mellett a Műegyetem, kissé mögötte a Than Károly alapította kémiai tanszék épülete, távolabb az Egyetemi Könyvtár, a klinikák - az arisztokrácia és a szellem fővárosa egybeépülőben volt. Ezek az épületek meglehetősen egyszerűek voltak, pusztán céljaiknak akartak megfelelni. Egy műegyetemi tanár például így ír az egyikről: „A csekély forgalmú Szentkirályi utca és a csöndes Trefort utca sarkán lévő épület eléggé meg van óva túlságos utcai zajtól és portól. A belső beosztás szintén teljesen megfelel a kitűzött célnak s felszerelésével együtt minden esetre a modern színvonalú iskolaépületekkel bátran kiállja a versenyt.” Dicséri a tantermek nagyságát és alakját, meg a központi fűtést, de keskenyelli a folyosókat és túlságosan komolynak tartja az épület homlokzatát. Azonban ,,[a] nálunk dívó malter architektúra kizárásával, az architektus csakis teljesen szolid anyagokat, követ és színtéglát alkalmazott.” (Ez a barnás-vörös klinker tégla borítja a környék legtöbb iskolai és egyetemi épületét.) Ami a kérdéses épület szerény megjelenését illeti, az egybevágott az intézmény vezetőjének kérésével: „Ezen intézetért nem fogunk szűnni mindaddig alázatos kérésünkkel járulni a Nagyméltóságú Minisztériumhoz, míg bajainkat nem orvosolja, mert nem szeretnék saját, szép virágzásnak induló művünk tönkrejutásának szemlélőivé lenni. Nem kérünk palotát, hanem csak szerény, az intézet céljainak megfelelő helyiséget, ahol nyolc évi vajúdás és kóborlás után már valahára megpihenhessünk...” Újabb nyolc évvel ezen levél után a kultuszminiszter, Trefort Ágoston intézkedés nyomán, 1887 tavaszára felépült Bobula János tervei szerint a Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnasiuma, rövid és öntudatos nevén a Mintagimnázium. Vagyis „a Trefort”. A Tanárképző Intézetet és gimnáziumát a kiegyezés után a szükség hozta létre. A tanári képesítés szükségességét és a szaktanítás rendszerét az osztrák hatóságok már a szabadságharc utáni időkben megszabták. 1867 után ki kellett alakítani a hazai, állami tanárképzés rendszerét. Eötvös József, a kiegyezés utáni első kormány kultuszminisztere jól tudta, hogy a tanárképzés rendszerén is, szigorán is javítani kell. Szembe találta magát azonban a professzori kar merev felfogásával: az egyetem feladata a tudósképzés, ezt nem lehet a tanárképzés gyakorlati céljainak alárendelni. Eötvös ezért az egyetemek mellett két tanárképző intézetet állított fel. A gimnáziumi tanárokat képzőt a Pesti Egyetem Bölcsészeti Karához, a reáliskolai tanárokét pedig a Műegyetemhez kapcsolta. Rövidesen összevonták a két intézményt, ennek első igazgatója Sztoczek József műegyetemi tanár lett. A két egyetem kiváló professzorai közül kerültek ki az intézet oktatói. Ez nagy lépés volt a tanárjelöltek elméleti képzésében, azonban nem oldotta meg a gyakorlati képzés, a gyakorló tanítás gondját. A németországi tanulmányútjáról hazaérkezett, fiatal Kármán Mór, megértve ezt a feladatot, elkészítette egy gyakorlóiskola tervezetét. Szervezeti javaslatát a minisztérium 1872 májusában jóváhagyta, és a következő szeptemberben megkezdődött a tanítás az új tanintézetben. Ebben az évben született meg a Mintagimnázium. Az intézmény igen, de az épület még tizenöt évig nem. Lakásokban, bérelt helyiségekben, felszerelés és könyvtár nélkül szűkölködve, csekély diáklétszámmal, méltatlan viszonyok között folyt kezdetben a tanítás. Ilyen körülmények között kellett volna megfelelni az alapító okirat fennkölt céljának: „.. .oly mintaszerű iskolai életnek adja képét, amelyben a tanítványok erkölcsi és értelmi haladása az egész tantestület gondját képezi, és mely a tanárjelöltnek buzdító például, a tanárnak lelkesítő emlékül szolgáljon.” De hát minderre sokáig csak néhány asztal, szalmafonatú szék és két falitábla szolgált. Könnyű megérteni az egykori igazgató fent idézett „alázatos kérésének” indulatos hangját. Az új épület természetesen nagyot javított az oktatás külső körülményein, de nem oldott meg minden gondot. Főképp a „tornacsarnok” hiányzott. Ezt a szomszédos telken, különálló épületben szerették volna létrehozni, erre azonban soha nem került sor. Az eredeti épület ugyan egy új szárnnyal bővült később, a tornaterem azonban végül a második emeleten épült meg. Lassan aztán került tanári könyvtár, diákkönyvtár, létrejött a fizikai szertár is; a pénzhiányra állandó ugyan a panasz, de az intézmény csak-csak gazdagodik. Kevés az osztályterem is, a teljes nyolc osztályos gimnázium csak az utolsó békeévre, az 1913/14-es tanévre épülhet ki. Az elhelyezkedés mai szemmel mégis kényelmesnek mondható. Sok tanári szoba, hogy mód legyen a jelöltekkel foglalkozni, díszterem a második emeleten, nála a neve, a földszinten az igazgató lakása, sötét igaz, de tágas. Az építők modern központi fűtést létesítettek, mi azonban a háború után már csak vaskályhákkal találkoztunk, egy szegény, töpörödött fűtő hordta beléjük vas puttonyban a kokszot. Az 1900-as évek elején bevezették a villanyt, az egyik tanteremben azonban, a legkisebbikben, még a negyvenes évek végén is látni lehetett egy csuklós gázégő csövét kinyúlni a falból; a lepkeláng vagy talán a fehéren fénylő gázharisnya emléke. A szó- A Szentkirályi utca és a Trefort utca sarkán (Staat Gyula felvételei) Természet Világa 2012. február