Természet Világa, 2013 (144. évfolyam, 1-12. szám)

2013-12-01 / 12. szám

INTERJÚ A víz alatti világ olyan nekem, mint a drog! Beszélgetés G. Tóth László limnológussal AZ MTA kutatóintézeteinek átszervezésével 2011. január elsejével alakult meg az Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja. Az át­alakítás során három, addig önállóan működő intézményt vontak közös szakmai és gazdasági irányítás alá, a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézetet, a Duna-kutató Intézetet, valamint a vácrátóti Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetet. A Limnológiai Kutatóintézet élén az átszervezést megelőző nyolc évben Bíró Péter akadémikus állt, akitől 2013 januárjában G. Tóth László limnológus-oceanológus, az MTA doktora, a Szent István Egyetem professzora vette át a vezetést.­ ­ Az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológus szakán 1979-ben végezve azon­nal Tihanyba, a Balatoni Limnológiai Ku­tatóintézetbe kerültél. Az egyetemi tanul­mányok során, vagy már sokkal régebben váltál a hidrobiológia szerelmesévé? - Elemi erejű vonzalmam a vízi élő­világ iránt szinte születésemmel kez­dődött! Gyermekkorom legmaradan­dóbb élményei a karácsonyi ünnepek, és az akkor még orchideás, kígyós-bé­kás, természetes medrű Rákos-patak tündérvilága volt Rákosfalván, a pes­ti Nagymamáméknál, és a Soroksá­ri Holt Duna-ág varázsa Dunaharaszti­­ban, haraszti Nagymamáméknál. Kis­sé magamba forduló fiúcska voltam, imádtam a virágokat, a lepkéket, a szi­takötőket, a békákat, a halakat. Hete­dik születésnapomra kaptam a haraszti Nagymamámtól egy akváriumot három mexikói kardfarkú hallal és egy vemhes nőstény guppival, növényekkel, le­vegőztetővel, me­legítővel. Azonnal felismertem az ak­váriumban az élő rendszer azon ösz­­szefüggésit, ame­lyeket megsejtet­tem a patakban és a holtágban. Egy emlékezetes szom­bat reggel kis gup­pik „születtek”, és az örömtől extá­zisba esve rohan­tam pizsamában a nappaliba azt kia­bálva szüleimnek, hogy: kishal, kis­A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet Tihanyban hal! A víz alatti élővilág szépségének és harmóniájának élménye azóta olyan ne­kem, mint a drog! Akkor, hat—hétévesen lettem függő! Haraszti Nagymamától nem véletlenül kaptam akváriumot budai emeleti laká­sunkba, hiszen tudta jól, mekkora öröm számomra, hogy nyaranta a Soroksári Holt Duna-ágban kézzel fogdostam ki az ebiha­lakat és a vízisiklókat, és élve vittem haza őket az esővizes standerba. Emlékszem, ha a siklót visszafelé nyomkodtuk, kihányt mindig egy halat! Ez persze a mi titkunk maradt a falusi gyerekekkel. És vásottsá­­gom, ötvöződve a halak iránti vonzalmam­mal, kisiskolás koromban Budán is hamar kiteljesedett. Rendszeresen jártam kis gup­pikat, aranyhalakat lopni a margitszigeti vízeséshez. Bűntársam is volt, Hauser ba­rátom, aki osztálytársam volt a Medve­ ut­cai iskolában. Amikor felfedeztük, hogy a margitszigeti dísztavaknak kifolyója van a Dunába a sziget budai oldalán, ahol a je­ges, zajló téli Dunába romantikus gőzfel­hőbe burkolódzva folyt bele a szigeti víz­esés tórendszerének vize tele elszökdöső trópusi díszhalakkal, ennek sem tudtunk ellenállni. Rendszeresen dézsmáltuk a bu­dai Lukács-kert Duna felőli termálvízzel táplált szökőkutas dísztavát és a tündérró­zsás Malom-tavat is a Rózsadomb alján. A Császár és a Lukács fürdőbe jártam úszni. Az edzések utáni program volt az elég­gé degenerált guppik fogdosása pohárral. Mindez az 1960-as években történt. Aztán megnyíltak előttem a Fővárosi Állat- és Növénykert Akvárium és Terrá­­rium Osztályának kapui nagy titkos dol­gaival az 1970-es években. Bogsch Ilma (Ilma néni) és Pénzes Bethen foglalkozott velünk zsenge diákként, és párhuzamosan a Magyar Természettudományi Múzeum Feladatunk a Pannon Ökorégió állóvizeinek sokrétű kutatása Természettudományi Közlöny 144. évf. 12. füzet 533

Next