Természet Világa, 2016 (147. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / II. Különszám

L­egendás műegyetemi professzor születésének századik évfordulójára készítettük a kü­­l­­önszámunkat, melyet most a kedves Ol­vasónk kezében tart. Simonyi Károlyra emlékezünk, arra a tudóstanárra, aki örök értékeket hagyott az utókorra, a hazai, de bizton állíthatjuk, az európai kultúrára. Szellemének, humánumának kisugárzá­sát mindmáig megőrizték azok, akik könyveit ol­vasták, előadásait hallgatták, személyes kapcso­latban állhattak vele. Simonyi Károly kedvelte folyóiratunkat, nagyra értékelte a természettudományos kultúra terjeszté­sében végzett munkánkat, erőfeszítéseinket. Ezért is fogadta el a felkérésünket 1999-ben, és lett szer­kesztőbizottságunk tagja, bár akkor már visszavo­nultan élt. Nemcsak névlegesen volt velünk, élete végéig segítette, gazdagította munkánkat. Szerette a fiatalokat, a friss szellemű, értelmes és szorgalmas diá­kokat. Folyóiratunk középiskolás diákok számára kiírt cikkpályá­zatán 1995-ben Kultúra egysége címmel különdíjat alapított. Min­den évben gondosan borítékba tette a diákok díjaira, útiköltségére szánt százezer forintját. Mai napig kiadjuk az általa életre hívott díjat, fizikus szerzőink, Simonyi Károly tisztelőinek jóvoltából. Emlékszámunk több írása közöl részadatokat Simonyi Károly életéből. Mégis, úgy gondolom, egy rövid, összegző adatsor ide, az előszóba is kívánkozik. A Nemzeti évfordulóink 2016 kiadvány­ban megjelent írásomból idézek: „Szegényparaszti család hetedik gyermekeként született 1916. október 18-án Egyházasfaluban, egy kis településen, a nyugati ha­társzélen. A tehetséges fiú a tehetősebb rokon nevelőszülőkhöz ke­rülve, Budapesten, az Árpád Reálgimnáziumban érettségizett, majd a Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1940-ben, egy­idejűleg a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Ka­rán államtudományi doktorátust. A Műegyetem újonnan megala­kult atomfizikai tanszékén dolgozott, Bay Zoltán csoportjának tag­jaként aktívan részt vett az 1946-ban végrehajtott, híressé vált Holdradar-kísérletben. Feladata volt, hogy választ adjon a radar­kutatás elméleti kérdéseire. 1948-tól négy éven át vezette a soproni Erdő-, Bánya- és Ko­hómérnöki Kar elektrotechnikai tanszékét. Itt magfizikai labora­tóriumot alapított és munkatársaival együtt megépített egy Van de Graaff-generátort, mellyel 1951 decemberében Magyarországon először hoztak létre mesterségesen gyorsított részecskékkel atom­mag-átalakítást. Ennek az emlékét a helyszínen ma márvány tábla őrzi, az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikai épületének csar­nokában pedig az újjáépített elektrosztatikus részecskegyorsítót láthatják nap mint nap az előadásaikra igyekvő egyetemisták. Si­monyi Károly 1953-ban ezért az eredményért kapott Kossuth-díjat. 1952-től vezetője lett a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) atomfizikai osztályának és a Műegyetem elméleti villamosságtan tanszékének. 1956-ban megválasztották a KFKI Forradalmi Bizottsága el­nökének. Egy év múlva az intézet elhagyására kényszerült, majd az ellene irányuló támadások elől kitérve lemondott tanszékveze­tői megbízásáról is. Visszahúzódó, menekülő emberként valósítot­ta meg álmát: a természettudományos és a humán kultúra nagy szintéziseként megalkotta A fizika kultúrtörténete című könyvét, mely azóta öt magyar kiadás mellett németül (három kiadásban), valamint 2012-ben angolul is megjelent, nagyobbik fia, Charles Si­monyi hathatós közreműködésével. Simonyi Károly 1985-ben e munkájáért kapott Állami Díjat. Három híres szakkönyvén: Elméleti villamos­ságtan, Villamosságtan. Elektronfizika, mérnök- és fizikusgenerációk nőttek fel, azokat számos nyelvre lefordították, több kiadásban megjelentették. Simonyi Károlyt, tiltakozása ellenére, a rendszer­­változás után a Magyar Tudományos Akadémia 1993-ban a tagjai közé választotta. A Tudományos Újságírók Klubja 1996-ban el­sőként őt választotta meg Az év ismeretterjesztő tudósának. 1997-ben a Magyar Köztársaság közép­­keresztje kitüntetésben részesült, majd 1998-ban Magyar Örökség-díjat kapott. 2000-ben Simonyi Károlynak adták az Akadémia legnagyobb kitün­tetését, az Akadémiai Aranyérmet. 2001-ben a Természet Világa különszámaként megjelentette A magyarországi fizika kultúrtör­ténete - XIX. század című munkáját. Még előkészítette annak bővített 2. kiadását, de megjelenését már nem érte meg. Simonyi Károly 2001. október 9-ére virradó reggel hunyt el. Ne­ve mára legendássá vált, a tudás és az emberi tisztesség kifejező­jévé. Róla iskolát, szakkollégiumot, tanulóversenyt neveztek el, és a Nyugat-magyarországi Egyetem egyik karát is. A Budapesti Mű­szaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Infor­matikai Karának­­ épületében a legnagyobb előadóterem 2011 tavaszától Simonyi Károly nevét viseli. ” Sokat töprengtem, hogyan állítsam össze az emlékszámunkat. Mivel kevés folyóirat büszkélkedhet azzal, hogy Simonyi Károly megtisztelte ismeretterjesztő írásaival, interjúkkal, e kiváltságos helyzetünket most kihasználhattuk. Emlékszámunk első fejezete hat, nálunk megjelent tudománytörténeti írását tartalmazza. A követ­kező fejezetben magáról beszél, egy interjúban kritikus önvizsgá­lattal visszatekintve életére és munkálkodására. Egy másik beszél­getés során pedig azt mondja el, miért írta meg folyóiratunknak A magyarországi fizika kultúrtörténete című különszám-kötetet. Ebben a fejezetben megszólal két fia is, elmondva, miként formál­ta életútjukat a családi légkör, az édesanyjuktól és édesapjuktól kapott útravaló. A harmadik fejezetben Simonyi Károlyra emlékeznek munka­társai, a híres könyvének egyik lektora, a hallgatója, a tanítványa és a szoftverfejlesztő mérnök fia. A negyedik fejezetben a nevét meg­őrző intézmények vezetői, az egyetem rektora és dékánja, az egy­kori kutatóintézetének mai főigazgatója, a róla elnevezett iskolák igazgatói és a népszerű tudományos ismeretterjesztő folyóirat fő­­szerkesztője írnak arról, hogyan él tovább Simonyi Károly emléke. Az ötödik fejezetben hazánk legnagyobb fizikai kutatóintéze­tének, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontnak a munkatársai tisztelegnek Simonyi Károly munkássága előtt, tudományterüle­tük mai állapotát bemutató írásokkal. Olyan szakterületeket meg­világítva, ahol a hazai kutatások megindulásának egykor Simonyi Károly is aktív részese volt. Köszönettel tartozunk a különszámunk megjelenését támogató MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontnak, valamint a Szellemi Tulaj­don Nemzeti Hivatalának. Jelképesnek érzem, hogy éppen e két in­tézmény segíti folyóiratunkat Simonyi Károly emlékének tovább­­őrzésében. Számos, a maga korában nagynak tartott ember emlékét mára elmosta az idő. Simonyi Károly hatása azonban érezhetően egyre erősödik. 2001. október 9-én, megrendülve azt hittük, végleg elve­szítettük. Ma már tudjuk, azóta is velünk van, velünk maradt. STAAR GYULA SIMONYI KÁROLY-EMLÉKSZÁM Évtizedek Simonyi Károllyal -15 éve nélküle 2 ELŐSZÓ

Next