Természet Világa, 2016 (147. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / II. Különszám
Legendás műegyetemi professzor születésének századik évfordulójára készítettük a különszámunkat, melyet most a kedves Olvasónk kezében tart. Simonyi Károlyra emlékezünk, arra a tudóstanárra, aki örök értékeket hagyott az utókorra, a hazai, de bizton állíthatjuk, az európai kultúrára. Szellemének, humánumának kisugárzását mindmáig megőrizték azok, akik könyveit olvasták, előadásait hallgatták, személyes kapcsolatban állhattak vele. Simonyi Károly kedvelte folyóiratunkat, nagyra értékelte a természettudományos kultúra terjesztésében végzett munkánkat, erőfeszítéseinket. Ezért is fogadta el a felkérésünket 1999-ben, és lett szerkesztőbizottságunk tagja, bár akkor már visszavonultan élt. Nemcsak névlegesen volt velünk, élete végéig segítette, gazdagította munkánkat. Szerette a fiatalokat, a friss szellemű, értelmes és szorgalmas diákokat. Folyóiratunk középiskolás diákok számára kiírt cikkpályázatán 1995-ben Kultúra egysége címmel különdíjat alapított. Minden évben gondosan borítékba tette a diákok díjaira, útiköltségére szánt százezer forintját. Mai napig kiadjuk az általa életre hívott díjat, fizikus szerzőink, Simonyi Károly tisztelőinek jóvoltából. Emlékszámunk több írása közöl részadatokat Simonyi Károly életéből. Mégis, úgy gondolom, egy rövid, összegző adatsor ide, az előszóba is kívánkozik. A Nemzeti évfordulóink 2016 kiadványban megjelent írásomból idézek: „Szegényparaszti család hetedik gyermekeként született 1916. október 18-án Egyházasfaluban, egy kis településen, a nyugati határszélen. A tehetséges fiú a tehetősebb rokon nevelőszülőkhöz kerülve, Budapesten, az Árpád Reálgimnáziumban érettségizett, majd a Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1940-ben, egyidejűleg a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán államtudományi doktorátust. A Műegyetem újonnan megalakult atomfizikai tanszékén dolgozott, Bay Zoltán csoportjának tagjaként aktívan részt vett az 1946-ban végrehajtott, híressé vált Holdradar-kísérletben. Feladata volt, hogy választ adjon a radarkutatás elméleti kérdéseire. 1948-tól négy éven át vezette a soproni Erdő-, Bánya- és Kohómérnöki Kar elektrotechnikai tanszékét. Itt magfizikai laboratóriumot alapított és munkatársaival együtt megépített egy Van de Graaff-generátort, mellyel 1951 decemberében Magyarországon először hoztak létre mesterségesen gyorsított részecskékkel atommag-átalakítást. Ennek az emlékét a helyszínen ma márvány tábla őrzi, az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikai épületének csarnokában pedig az újjáépített elektrosztatikus részecskegyorsítót láthatják nap mint nap az előadásaikra igyekvő egyetemisták. Simonyi Károly 1953-ban ezért az eredményért kapott Kossuth-díjat. 1952-től vezetője lett a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) atomfizikai osztályának és a Műegyetem elméleti villamosságtan tanszékének. 1956-ban megválasztották a KFKI Forradalmi Bizottsága elnökének. Egy év múlva az intézet elhagyására kényszerült, majd az ellene irányuló támadások elől kitérve lemondott tanszékvezetői megbízásáról is. Visszahúzódó, menekülő emberként valósította meg álmát: a természettudományos és a humán kultúra nagy szintéziseként megalkotta A fizika kultúrtörténete című könyvét, mely azóta öt magyar kiadás mellett németül (három kiadásban), valamint 2012-ben angolul is megjelent, nagyobbik fia, Charles Simonyi hathatós közreműködésével. Simonyi Károly 1985-ben e munkájáért kapott Állami Díjat. Három híres szakkönyvén: Elméleti villamosságtan, Villamosságtan. Elektronfizika, mérnök- és fizikusgenerációk nőttek fel, azokat számos nyelvre lefordították, több kiadásban megjelentették. Simonyi Károlyt, tiltakozása ellenére, a rendszerváltozás után a Magyar Tudományos Akadémia 1993-ban a tagjai közé választotta. A Tudományos Újságírók Klubja 1996-ban elsőként őt választotta meg Az év ismeretterjesztő tudósának. 1997-ben a Magyar Köztársaság középkeresztje kitüntetésben részesült, majd 1998-ban Magyar Örökség-díjat kapott. 2000-ben Simonyi Károlynak adták az Akadémia legnagyobb kitüntetését, az Akadémiai Aranyérmet. 2001-ben a Természet Világa különszámaként megjelentette A magyarországi fizika kultúrtörténete - XIX. század című munkáját. Még előkészítette annak bővített 2. kiadását, de megjelenését már nem érte meg. Simonyi Károly 2001. október 9-ére virradó reggel hunyt el. Neve mára legendássá vált, a tudás és az emberi tisztesség kifejezőjévé. Róla iskolát, szakkollégiumot, tanulóversenyt neveztek el, és a Nyugat-magyarországi Egyetem egyik karát is. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának épületében a legnagyobb előadóterem 2011 tavaszától Simonyi Károly nevét viseli. ” Sokat töprengtem, hogyan állítsam össze az emlékszámunkat. Mivel kevés folyóirat büszkélkedhet azzal, hogy Simonyi Károly megtisztelte ismeretterjesztő írásaival, interjúkkal, e kiváltságos helyzetünket most kihasználhattuk. Emlékszámunk első fejezete hat, nálunk megjelent tudománytörténeti írását tartalmazza. A következő fejezetben magáról beszél, egy interjúban kritikus önvizsgálattal visszatekintve életére és munkálkodására. Egy másik beszélgetés során pedig azt mondja el, miért írta meg folyóiratunknak A magyarországi fizika kultúrtörténete című különszám-kötetet. Ebben a fejezetben megszólal két fia is, elmondva, miként formálta életútjukat a családi légkör, az édesanyjuktól és édesapjuktól kapott útravaló. A harmadik fejezetben Simonyi Károlyra emlékeznek munkatársai, a híres könyvének egyik lektora, a hallgatója, a tanítványa és a szoftverfejlesztő mérnök fia. A negyedik fejezetben a nevét megőrző intézmények vezetői, az egyetem rektora és dékánja, az egykori kutatóintézetének mai főigazgatója, a róla elnevezett iskolák igazgatói és a népszerű tudományos ismeretterjesztő folyóirat főszerkesztője írnak arról, hogyan él tovább Simonyi Károly emléke. Az ötödik fejezetben hazánk legnagyobb fizikai kutatóintézetének, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontnak a munkatársai tisztelegnek Simonyi Károly munkássága előtt, tudományterületük mai állapotát bemutató írásokkal. Olyan szakterületeket megvilágítva, ahol a hazai kutatások megindulásának egykor Simonyi Károly is aktív részese volt. Köszönettel tartozunk a különszámunk megjelenését támogató MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontnak, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának. Jelképesnek érzem, hogy éppen e két intézmény segíti folyóiratunkat Simonyi Károly emlékének továbbőrzésében. Számos, a maga korában nagynak tartott ember emlékét mára elmosta az idő. Simonyi Károly hatása azonban érezhetően egyre erősödik. 2001. október 9-én, megrendülve azt hittük, végleg elveszítettük. Ma már tudjuk, azóta is velünk van, velünk maradt. STAAR GYULA SIMONYI KÁROLY-EMLÉKSZÁM Évtizedek Simonyi Károllyal -15 éve nélküle 2 ELŐSZÓ