Természet Világa, 2017 (148. évfolyam, 1-12. szám)
2017-06-01 / 6. szám
2017. JÚNIUS - LXXXIY A TERMÉSZET VILÁGA MELLÉKLETE XXVI. TERMESZETTUDOMÁNY DIÁKPÁLYÁZAT Megjelenik a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával Anker Alfonz, az állatnemesítés művésze VERÉB SÁNDOR ANDOR Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium tudós boldogságközpontját nem a pénz, hanem az új felismerése és annak elismertetése hozza izgalomba. ” (Staar Gyula) A nker Alfonz neve ismerősen cseng a hazai és külföldi postagalambászok, a lótenyésztők, valamint a haszonállat-tenyésztéssel foglalkozó szakemberek számára, legyenek azok juh-, baromfi- vagy sertéstenyésztők. Egy olyan genetikusra szeretnék emlékezni, aki diploma és szakirányú végzettség nélkül lett tudományos főmunkatárs. Aki klasszikus értelemben nem is tanított, mégis tiszteletük jeléül sokan professzornak nevezték és nevezik még ma is. Életútja Kismartoni Anker Alfonz 1925. november 26-án született Budapesten. Régi katonatiszti családból származott. Mindkét nagyapja lovassági tábornok volt, anyai nagyapja pedig Ferenc József császár vadászó társa. Arisztokrata családfájában három nagyszülője is bárói rangot viselt - flamand, francia, spanyol, osztrák ősök is szerepeltek. Gyermekéveit Komáromban töltötte, ahol édesapja a méntelep parancsnoka volt. A családi hagyományokat követve Anker is méneskari tiszt szeretett volna lenni. Őt nem igazán a katonai pálya vonzotta, inkább a lótenyésztés tudománya iránt érzett elhivatottságot. Középiskolai tanulmányait a pécsi katonai főreáliskolában végezte. Nem volt jó tanuló, de igen jól lovagolt és sportolt. Érettségi után a Ludovika Akadémiára ment. 1944- ben huszárhadnaggyá avatták és azonnal Németországba vezényelték. A háború végén hadifogságba esett, ahonnan többszöri, sikertelen szökési kísérlet után 1947 januárjában térhetett haza. 1962-ig több ménesnél is a lótenyésztésnek és -kutatásnak szentelte életét. A híres bécsi Spanyol Lovasiskolában kezdett, ahol közel egy évig lovagolt. 1948-tól már itthon a tataremeteségi csikótelepen dolgozott, lótörzskönyv-vezető beosztásban. A személyzeti vezetők osztályharcos felfogása miatt azonban munkahelyéről távoznia kellett. Az alagi tréning telepre helyezték át, majd Hortobágyra, a Mátai Méneshez. Az akkori átszervezések és a ménes állományának csökkentése miatt a lótenyésztésben megkezdett munkáját nem tudta folytatni. Óhaton már a mangalica, a juh és a tyúk nemesítésével foglalkozott. Az elért sikerek ellenére újra áthelyezték. A tiszafüredi termelőszövetkezetben főállattenyésztő tevékenysége rövid, de tartalmas epizódja volt pályájának. Ankelnek ezekben az években rendkívül sok harcot kellett megvívnia. Származása miatt gyanakvás vette körül. Újszerű elgondolásai következtében, és a szakképesítés hiánya miatt szakmai támadások érték. Érdemeinek tekintetbe vétele nélkül igyekeztek e területről eltávolítani. Vándorolnia kellett az országban, sehol sem telepedhetett le. 1962. április 15-én azonban döntő fordulat következett be Anker Alfonz életében. Guba Sándor főigazgató meghívta Kaposvárra az akkori Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumhoz - a későbbi Mezőgazdasági Főiskola, a jelenlegi Kaposvári Egyetem elődjéhez - tudományos kutatónak. Itt nyílt először igazi lehetősége arra, hogy állattenyésztői képességeit kibontakoztassa. Bár nem a ló-, hanem a juh- és sertésállományok nemesítését kapta feladatul. A sok vándorlás után Kaposváron végre gyökeret verhetett. Ismereteit, tapasztalatait hasznosíthatta. Guba Sándor mellett Ankert támogatták olyan szakemberek (Horn Artúr, Dohy János, Veress László, Bebek József), akik ismerték az általa kialakított tenyésztési rendszer alapját szolgáló populáció-genetikai törvényeket. Nemcsak az intézmény egyik alapítója volt, hanem az általa alkalmazott genetikai módszer tette a várost is nemzetközileg ismerté. Kaposvárhoz és a Kismartoni Anker Alfonz (1942)