Theologiai Szemle, 1927 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1927 / 1-4. szám - AZ IGE
Az Ige. „Exokúért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, kiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön, — hogy adja meg nektek azt3 dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben ; — hogy lakozzék a Krisztus a Ilit által a ti szivetekben , — a szeretetben meggyökerezvén és alapot vévén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig“. Eféz. i. III. r. 14—19. v. (Elmondatott a debreceni m.. kir. Tisza István Tudományegyetemnek 1926 június 13-án a református nagytemplomban tartott tanévzáró istentiszteletén.) A lelkesedés napba néző szobra, s az alázat önlelkébe merülő alakja alá azt is írhatod : ,,a munka kezdetén“, ,,a munka végén“. Nézd az elhintett magot, hogy tör elő a kezdetén, s hogy hajtja meg érett kalászát a végén. Lelkesedéssel indultál, tisztes Universitas ! a munka kezdetén. Öltözzél alázatba a munka végén. Az igazi alázat . . . bizonykodik, hogy eredményei nem az övé, de Istené ! . . . gyarlóságai nem Istené, de az övé ! Hallgasd meg Pált alázatában a munka végén. Élete estvére bús éjfélbe borul. Vágyai, tervei, emlékei visszaszálltak szívébe, s csendben összebúvtak, mint alvó madarak. Teste császár tömlöcében, lelke a test börtönében. Bilincsbe vert agg apostol tudja, hogy még egy parányi idő, s hóhér pallos nyitja meg az örökszabadság hajlékát. Mégegyszer visszanéz múltjára, útjára, mely mellett, mint cseppnyi mécsű szentjános-bogárkák fénylenek a meggyújtott lelkek az antik éjszakában . . . Halál révéből a szülőföld pitvara felé, Róma siralomházából napfényes Tárzusnak pillantva, körbemagasodik a csodás város : Efezus, hol titkon, mint tölgyóriás tövében a kicsiny virág, ... él, vár az efezusi gyülekezet. Az élet munkája végén imádkozik értük, neveltjeiért! „...meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön“. Hallgassátok meg, mit kér nékik áldásul munkája végén : .. . megerősödést a Szentlélek által a belső emberben . . . Krisztus lakozását a szívben hit által. . . a szeretetben meggyökerezést. . . a szeretetben megalapozódást. . . megérteni Isten jóságának a Krisztusban megnyilvánuló szélességét, hosszúságát, mélységét és magasságát, mert a Krisztus szerelme minden, ismeretet felülhalad, s általa töltök meg Isten teljességéig. Tisztes Alma Mater! munkád végén hajtsd meg te is térdeidet. Isten elé jutva leghasznavehetlenebbek lábaink, hisz’ hová futhatnánk Előle ? Borulj le hát az alázat önvizsgálatával. Vizsgáld meg ez ezertagú családot, ... az Atya nevéről neveztetik-e itt minden nemzetség ? Éreztük-e, hogy mindnyájan egy Atya gyermekei vagyunk, s így testvérek, szerető lelkek. Nem akart-e a gyűlölet kitagadni egyeseket, nemzetségeket e testvériségből?... Hát a belső ember növekedett-e tanárban, tanítványban egyaránt. Tested élete, külső előnyeid, fényes sikereid csak burokja, szigetelő lemeze, „splendid isolation“-je a belső embernek. Ha ez nem növekedhet benned, akkor lesatnyul ; hiába csörögsz, férges dió vagy; hiába hajbókolsz fel kimagasodva,kipergett kalász vagy; hiába zárkózol el gőgös-kevélyen, meglopott páncélszekrény vagy egyetlen értéked, létezésed joga sikkadt el a belső ember pusztulásával. Minden Universitas annyit ér, ahány belső ember formál benne új sereg belső embert, jellem jellemet!. .. De a testedben lakó belső emberben még egy bensőbbnek kell lakoznia Krisztusnak! Mint a maghéjjban a mag és ebben az életcsira. Ápoltad-e ezt az életcsirát, vagy sterillé tetted a lelkeket Krisztustól ?— Mennyire gyökereztél meg a szeretetben ? Tudod-e, hogy ez a legbiztosabb talaj. Itt nem fenyeget az unalom kopár sziklája, a közöny pora, az érdeklődés futóhomokja, a hízelgés lápja, az irigység ingoványa, a csalódás földcsuszamlása, a gyűlölet vulkánja. A fák a földbe gyökereznek, s az ég felé tárják ágaikat. Mi a föld felé nyúlunk, de az égbe, a Krisztus szerelmébe kell gyökereznünk. — S meg is kell a szeretetben alapozódnunk, vagyis arra az alapkőre, fundamentumra épülnünk, mely egyszer már vettetett, amely a Krisztus. Ez az Universitas az ősi kálvini Kollégium szentelt cyclopköveire alapozódott, az pedig a Krisztusra ! Akarsz-e becsületes, egyenes gravitációval ez alapokra helyeződni, vagy folytonos feszengéssel elhajolni róla. Sorsod akkor a ferde torony sorsa lesz, de az alapot akkor sem kerülheted el.. . Omló romjaiddal zuhansz reája , pedig írva van : aki erre esik, összezúzódik, s akire ez a szegeletkő zuhan, összezúzatik. Tanítottad-e megérteni Isten szerelmének szélességét? befogja ez életed minden tudott és elfelejtett nyilvánulását, a széles világ minden lakóját, a mikroszkóp és teleszkóp véghetetlenségét. E szeretet hosszúsága fogantatásodtól húzódik, mint irgalmazó hosszú