Theologiai Szemle, 1938 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1938 / 1-2. szám - Csikesz Sándor: Az Ige. "…Kezének juhai…"

íj­a­i. ■ * * i ' -i 9(­ Dr.Csíkesz Sándor: „...Kezének juhai...“ teleket az Úr Jézus Krisztus előtt való meghajlásban. Csak akkor illik szánkba ez a prédikáció, ha mindennap meghajtunk ez előtt az örök hatalom előtt. „Boruljunk le“, ez a további felhivábbi felhívás. Leborulni a földre, a föld porába. A mohame­dán dervisnek, — mint a talpadon és a sarkadon — úgy keményedik meg a homlok csontján a bőr, mert imádkozva ezerszer meghajlik és odaüti a templom kőpadlójához. A hindu odaborul Istene elé , kinyújtja kezeit, lábait. A keleti ember, ha nagyon meg akar valakit tisztelni, nem nézi, hogy porls, vagy homokba omlik-e, lefekszik, elébe borul és kitárja karjait. Mint ahogy lepihen lábunk előtt a ked­ves eb. Ahogy dolgozó, kötögető, fonogató édesanya lábaihoz lefekszik a kis gyermek és ott alszik el papucsa vánkosán. Mint ahogy a kedves bárány borul a pásztor elé, úgy boruljunk mi is ez egy­szülött Fiú elé. Nem lehet azt parancsolni, hogy borulj le, s megfenyegetni a harag és tekintély kor­bácsával és a bosszú megfizetésével, ha nem borulsz le. Csak akkor mondhatjuk másoknak, ha ma­gunk borulunk le előbb és átadjuk kényre-kegyelemre életünket a Krisztusnak. Még érdekesebb a harmadik felhívás : „essünk térdre az Úr előtt, a mi Alkotónk előtt." Ki látott már lefeküdni bárányt? Előbb az első lábaira , térdre ereszkedik, s úgy fekszik le. S mikor fel akar kelni, először térdeire áll és aztán ugrik talpra. Essünk térdre­­ előtte ! Ebben benne van, hogy ott akarok lenni, nyugodni lábainál. Ott van a biztos helyem. A könyörgésnek és imádságnak ebben a klasszikus testtartásában helyezkedjék el lelkünk az élő Isten egyszülött Fia előtt. A mi életünkre át­­víve azt jelenti ez, hogy imádkozó lélekkel, odaadó és megalázkodó érzéssel boruljunk le Jézus előtt, hogy nála találjunk nyugodalmat és menedéket. Csak az hirdetheti ezt, aki már maga is így áll meg és így esik térdre Ura és Királya előtt és aki tudja, hogy mi az Ő legelő­inek népe vagyunk és a kezének juhai. Ha jó magyarul akarjuk kife­jezni, mi vagyunk az Ő kezes bárányai, kiket szép kies mezőkön legeltet, kezével megsímogat, meg­nyugtat, védelmez. Milyen szelíd ez a kéz, s mégis milyen erős. Olyan erős, hogy senki, még az Anti­­krisztus minden hatalma sem ragadhat ki minket az Ő kezéből Gyógyító simítása nyomán elmúlik min­den fájdalom. Vagy-e már ilyen simogató kéz­közelségben­ az Úr Jézus Krisztussal? Alert büntető keze közelségében maradsz akkor is, ha a­­világ túlsó sarkára rejtőznél. Megint nem hirdethetsz szebb húsvéti evangyéliumot, mint azt, hogy az Úr Jézus azt akarja, hogy szívközelségbe, kézközelségbe­ jut­hassunk hozzá. S nem hirdetheted ezt úgy, hogy magad is oda ne vágyakozzál Krisztus közelségi­be, s fájdalmaid között meg ne érezzed légyen az ő simogató kezét. De a legbiztatóbb és legbátorítóbb a Szentige utolsó része. „Vajha ma hallanátok az Ő szavát.“ Ha még eddig nem voltál híve, ha­ még eddig nem voltál nyája, nem tartozol népe közé. De azzá lehetsz, ha még ma meghallod az Ő szavát Mert Krisztusnak a hívogató szava úgy szól, mint a szférák zenéje, évezredek óta, mint ahogy az éteri hullámok örökké hordják a hangokat kört öttü­k. Aki megnyitja az ő szívét, meghallhatja. „Aki igazán kezes bárány akar lenni, eljuthat hozzá, s lehet apos­tol, tanítvány, ha ma meghallja az ő szavát. Az igazi keresztyénségben nincsen holnap, nincs jövendő ma nélkül. A megtérést nem le­het elhalasztani holnapra, azt abban a pillanatban kell megragadnom, amikor érzem az Úr Jézus vonzó­­erejét. A csillagászat tanítja, hogy minden bolygócsillagnak van egyszer egyetlen egy pillanatja, amikor lehető legközelebb jut az állócsillaghoz, amelyiket vágyakozva, keringő örömmel kerülget évmilliók hosszú során keresztül. A minden földi emberi élet, bármilyen kicsiny, vagy bármilyen hosszú legyen, megél egy pillanatot, amikor kéznyújtás közelségre jut az Úr Jézus Krisztushoz ha abban a pillanat­ban önmagával van elfoglalva, ruházata cifrázásával, ábrázata ékesítésével, ha akkor múltra, vagy jövőre nézeget, vagy mások felé pillant irigykedve, ha akkor fásultan, csukott szemmel, érdeklődés nélkül, állati lassú bandukolással megy előre, s csak magában szisszi­k fel az ostorcsapásra, s úgy járja taposó országútja hosszú sorát: elmulasztotta az egyetlen pillanatot, a Krisztustal találkozást, a megszabadulást. Vigyázzatok, keressétek, hívjátok ezt a pillanatot. Nyissátok meg szíveteket, s készüljetek arra, hogy amikor az ő Igéjét halljátok, meg ne keményítsétek a ti sziveteket. Próbáljátok lelketekből kivetni a bűnbánat erejével az eddigi szennyet. Próbáljatok, mint bárányok, futni az ő hangja után. Keres­sétek az ő Igéjét. Kiáltsátok a többieknek is : „Jöjjetek, hajoljunk meg, essünk térdre az Úr előtt, a mi Alkotónk előtt, mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az Ö kezének juhai vagyunk. Vajha ma meghallanátok az ő szavát“. Legátusok ! Ha így hirdethetitek az Úr Jézus Krisztus Igéjét, akkor már meg is hallottátok az Ő szavát, beköltözött a ti telketekbe, ti már az Ő népei vagytok és az Ö áldott kezének juhai. Ámen, Cs, S, 2

Next