Theologiai Szemle, 1948 (1. Körlevél)
TANULMÁNYOK - Dr. Czeglédy Sándor: Látni a láthatatlant. Egyetemi évzáró istentiszteleten tartott igehirdetés Zsid. 11:27 alapján
De nemcsak a tudományos megismerés munkájában, hanem szolgálatunkban is látnunk kell a láthatatlant. Az egyetem nem öncélú intézmény, nem elefáncsont torony, mi itt szolgálni akarunk. Szolgálni akarjuk népünket, szolgálni akarjuk az emberiséget. De ehhez szükséges, hogy magunk előtt lássuk a célt: egy magasabb, jobb, nemesebb világ célját, egy olyan világot, amelyben nincs elnyomás és kizsákmányolás, amelyben az építésre rendelt erők nem egymás ellen törnek, hanem öszszefognak, egy olyan világot, amelyben — a Biblia szavaival élve — „az igazság és békesség csókolgatják egymást“. Ha valaki csak ahhoz szabja magát, amit lát, az nem tud szolgálni, mert nem látja értelmét a szolgálatnak. Szolgálni igazán csak az tud, aki mintegy látja a láthatatlant. Most azonban, ha elszánjuk magunkat arra, hogy alapigénknek egészen radikális értelmét magunkra vegyük, meg kell látnunk, hogy a jövendő felé forduló bátor látás nem lehet más, mint az Istenbe vetett hit, az a hit, amely Isten nagy emberét, Mózest éltette. Mózest nem az emberi optimizmus, nem az emberi önerejébe vetett bizakodás vezette, hanem az Isten Ígéretébe fogózó reménység. Nekünk sem az a dolgunk, hogy magunkban valamilyen optimizmust felgerjesszünk, vagy elalélő optimizmusunkat újra és újra életre galvanizáljuk, hanem az, hogy az Istenben vetett hit józanságával és bátorságával nézzünk a jövő felé. Ünneplő Gyülekezet! Ki ne tudná, ki ne érezné fájdalmasan közöttünk, hogy az emberiség nagyobb része ezt a látást elvesztette ? Ezért van az, hogy ha a mai világban körülnézünk, az egyik oldalon ott van a tehetetlen aggódás és kétségbeesés: vak és sötét erők játékszerei vagyunk ! — a másik oldalon pedig az elbizakodott és alaptalan derűlátás: az ember saját sorsának szuverén ura, és csak meg kell feszítenünk erőinket ahhoz, hogy az elveszített Édenkertet visszaplántáljuk a földre. Ünneplő Gyülekezet! Mindkét életérzés merő ellentéte annak, amivel alapigénk Mózest jellemzi :„erős szívű volt“. Az aggódás, a félelem minden építő erőt megbénít, de az elbizakodott utópiák fanatikusai sem tesznek mást, mint a jelen felelősségei elől a jövőbe menekülve kompenzálják, álcázzák a lélek titkos kétségbeesését. Nekünk igazán erős szívű emberekre van szükségünk. Erős szívű férfiakra, akik azért erős szívűek, mert mintegy látják a láthatatlant: Isten kezét a történelemben ; akik tudják, hogy Isten kezében vannak ; akik bizonyosan afelől, hogy bármi történjék is ezen a világon, minden minden valamiképpen, titokzatos módon az ő céljait munkálja és az ő országának eljövetelét sietteti. Erős szívű emberekre van szükségünk, akik a jelen feladatai elől nem menekülnek el sem a múltba, sem a jövőbe, hanem azt kérdezik : milyen munka, milyen szolgálat vár ránk itt és most, ebben a történeti helyzetben, ennek a népnek az életében ? Erős szívű emberekre, akik tudják, hogy munkájuk nem hiábavaló, mert Annak tervein dolgoznak, Aki égnek és földnek egyetlen Ura. Ünneplő Gyülekezet! Ha egyetemünk munkájának az elmúlt tanévben volt igazán maradandó eredménye, — és hisszük, hogy volt, — azt