Theologiai Szemle, 1948 (1. Körlevél)

TANULMÁNYOK - Dr. Czeglédy Sándor: Látni a láthatatlant. Egyetemi évzáró istentiszteleten tartott igehirdetés Zsid. 11:27 alapján

De nemcsak a tudományos megismerés munkájában, hanem szolgá­latunkban is látnunk kell a láthatatlant. Az egyetem nem öncélú intéz­mény, nem elefáncsont torony, mi itt szolgálni akarunk. Szolgálni akar­juk népünket, szolgálni akarjuk az emberiséget. De ehhez szükséges, hogy magunk előtt lássuk a célt: egy magasabb, jobb, nemesebb világ célját, egy olyan világot, amelyben nincs elnyomás és kizsákmányolás, amelyben az építésre rendelt erők nem egymás ellen törnek, hanem ösz­­szefognak, egy olyan világot, amelyben — a Biblia szavaival élve — „az igazság és békesség csókolgatják egymást“. Ha valaki csak ahhoz szabja magát, amit lát, az nem tud szolgálni, mert nem látja értelmét a szol­gálatnak. Szolgálni igazán csak az tud, aki mintegy látja a láthatatlant. Most azonban, ha elszánjuk magunkat arra, hogy alapigénknek egé­szen radikális értelmét magunkra vegyük, meg kell látnunk, hogy a jövendő felé forduló bátor látás nem lehet más, mint az Istenbe vetett hit, az a hit, amely Isten nagy emberét, Mózest éltette. Mózest nem az emberi optimizmus, nem az emberi önerejébe vetett bizakodás vezette, hanem az Isten Ígéretébe fogózó reménység. Nekünk sem az a dolgunk, hogy magunkban valamilyen optimizmust felgerjesszünk, vagy elalélő optimizmusunkat újra és újra életre galvanizáljuk, hanem az, hogy az Istenben vetett hit józanságával és bátorságával nézzünk a jövő felé. Ünneplő Gyülekezet! Ki ne tudná, ki ne érezné fájdalmasan közöt­tünk, hogy az emberiség nagyobb része ezt a látást elvesztette ? Ezért van az, hogy ha a mai világban körülnézünk, az egyik oldalon ott van a tehetetlen aggódás és kétségbeesés: vak és sötét erők játékszerei va­gyunk ! — a másik oldalon pedig az elbizakodott és alaptalan derűlátás­: az ember saját sorsának szuverén ura, és csak meg kell feszítenünk erőinket ahhoz, hogy az elveszített Éden­kertet visszaplántáljuk a földre. Ünneplő Gyülekezet! Mindkét életérzés merő ellentéte annak, ami­vel alapigénk Mózest jellemzi :„erős szívű volt“. Az aggódás, a félelem minden építő erőt megbénít, de az elbizakodott utópiák fanatikusai sem tesznek mást, mint a jelen felelősségei elől a jövőbe menekülve kom­penzálják, álcázzák a lélek titkos kétségbeesését. Nekünk igazán erős szívű emberekre van szükségünk. Erős szívű férfiakra, akik azért erős szívűek, mert mintegy látják a láthatatlant: Isten kezét a történelemben ; akik tudják, hogy Isten kezében vannak ; akik bizonyosan a­felől, hogy bármi történjék is ezen a világon, minden minden valamiképpen, titokzatos módon az ő céljait munkálja és az ő országának eljövetelét sietteti. Erős szívű emberekre van szükségünk, akik a jelen feladatai elől nem menekülnek el sem a múltba, sem a jövőbe, hanem azt kérdezik : milyen munka, milyen szolgálat vár ránk itt és most, ebben a történeti helyzetben, ennek a népnek az életében ? Erős szívű emberekre, akik tudják, hogy munkájuk nem hiábavaló, mert Annak tervein dolgoznak, Aki égnek és földnek egyetlen Ura. Ünneplő Gyülekezet! Ha egyetemünk munkájának az elmúlt tan­évben volt igazán maradandó eredménye, — és hisszük, hogy volt, — azt

Next