Theologiai Szemle, 1961 (4. új évfolyam, 1-12. szám)

1961 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Mészáros István: A Bultmann teológiája mögött rejlő filozófiai kérdések

örökség. Gondoljunk Melanchton szavaira is: „Hoc est Christum cognoscere beneficia eius cognoscere.” Exisztencializmus, lutheri örökség, e kettős szelle­mi konponensnek az egybefonódása nem kis mér­tékben nehezíti Bultmann teológiájának helyes megértését. Istenről beszélni Bultmannál szükség­képpen annyit jelent, mint emberről beszélni. Bultmann történelemszemlélete Bultmann történetszemléletét a pozitivizmussal és historizmussal szembeni ellentéte magyarázza. A pozitivizmus mögött empirisztiikus valóságszem­lélet áll. Az igazi valóság az, amit a tapasztalat érzékelni tud. A szupranaturális valóságok ezért kívül esnek az empirizmus és így a pozitivizmus érdeklődési körén. A historizmus a történetet a természet analógiája szerint érti meg. Eszerint a történettudomány feladata tényeket megállapítani, és ezeknek a kapcsolatát felderíteni. Tulajdonkép­pen ez a szemlélet áll a bibliai históriai kritika mögött. A historizmusra tehát erőteljes naturaliz­mus a jellemző. A historikus szubjektivitását tel­jesen ki akarja kapcsolni, csak objektív tényeket keres. Jellemző reá még, hogy a történelem ese­ményeit relativisztikusan szemléli, vallásos szemé­lyiségeket, jelenségeket — így pl. Jézus személyét és a keresztyénséget is — koruk összefüggéseinek a relativitásában szemléli. Jelen, múlt és jövő kap­csolatát kauzális összefüggésekben látja és így a történetet bizonyos tekintetben determinisztikusan szemléli. Naturális történetszemléletéből követke­zik, hogy lehetségesnek tartja a történelem neutrá­lis nézőpontból való vizsgálatát, mintha a histo­rikus kívül állana a történet folyamatán. Bultmann történetszemléletét viszont nagy voná­sokban az exisztencializmus motiválja. Amíg a his­torizmusra bizonyos determinisztikus szemlélet jel­lemző, addig az exisztencializmus az ember törté­­nelmiségét (Geschichtlichkeit) a szabadság princi­­piumából magyarázza. Már Kierkegaard is küzdött Hegel totális történetszemlélete ellen, amelyben el­vész az egyén felelősségének és döntésének a je­lentősége. A mai exisztencializmus is tiltakozik mindenféle történelmi determinizmus ellen és hir­deti, hogy az embernek döntésében szabadnak kell lennie, s döntésének ez a szabadsága jelenti törté­­nelmiségének felelősség karakterét. A múlt nem determinálhatja a jelent egyértelműen, a múltnak az a funkciója, hogy a jelenben a döntés szituáció­jába viszi az embert. A jövőt sem határozhatja meg determinisztikusan, mert a jövő mindig nyitott. Ezért távol áll az exisztencializmustól mindenféle totális történetszemlélet, mely a történelemben benne levő megfellebbezhetetlen törvényszerűsé­gekről beszél. Bultmann nem veszi át korrekció nélkül ezt a történetszemléletet, mert akkor már nem lenne teológus. Arról beszél, ho­gy az embernek nincs sza­badsága igazi exisztenciáját választani, mert a bűn miatt elvesztette ezt a lehetőséget. Szabadsága Isten ajándéka csak, ha az ember megszabadíttati­k saját masától, hogy dönthessen Isten akarata mel­lett. Természetesen mivel ez a korrigált értelem­ben vett szabadság a keresztyén létértelmezés sík­jába esik, ezért korrigáltan is mint keresztyén lét­­lehetőség tűnik szemünk elé és nehéz elhatárolni az exisztencializmus szabadság-principiumának a motívumaitól. Bultmann történetszemlélete mögött az exiszten­­cializmuson kívül, de azzal egy értelemben Diek­ey, Croce és Collingwood történetszemélete van. Neve­zettek a historizmus válságára való feleletképpen, különösen annak naturalizmusával ellentétben hangsúlyozzák, hogy a történet az ember története A történet alanya az ember. Bultmann hangsúlyozza, hogy okvetlenül külön­böztetnünk kell történet és ember között, ha a tör­ténet lényegét meg akarjuk ragadni. Mindkettőnek a folyamata az időben játszódik le, de történetről csak ott lehet szó, ahol az események alanya az ember. Következésképpen mivel az ember benne van a történet folyamatában, ezért amikor a törté­netet vizsgálja, a saját történetét, tehát önmagát vizsgálja. Nincs tehát objektív históriai ismeret, mert nem léphet ki a historikus sem a történelem­ből, sem önmagából. Nincs egy olyan történelmen kívüli archimédeszi pont, ahonnan semleges és ob­jektív szemlélői lehetnénk a történetnek. A törté­nész feladata tehát nem az, hogy objektív tényeket sorakoztasson fel, hanem, hogy az embert a maga történelmiségében (Geschichtlichkeit) megragadja. A múltnak egy eseményét nem a reá vonatkozó objektív tények felsorakoztatásában, hanem a vele való élő találkozásban ismerhetem meg. A múltnak a történetei és maga a történet mindig exiszten­­ciámra vonatkoztatottságában érthetők meg, vagyis hogyan segítenek saját exisztenciám megragadásá­ban, a jelen helyes döntésében. A történetnek ez a jelenre irányított funkciója Bultmann történet­szemléletének legfőbb karakterisztikonja. S itt kell említenünk az ontológiai előfeltétele­ket is. Gogarten egyik Bultmannnal kapcsolatos írá­sában kifejti, hogy a hagyományos teológiai gon­dolkodás felől azért lehetetlen megérteni Bultmann igazi szándékát, mert a tradicionális teológia mö­gött egy régi ontológiai és ismeretelméleti sematiz­mus van. A hagyományos teológia valóságszemlé­letére a szubjektum-objektum sematizmusa szerint való gondolkodás jellemző. De vajon megfelel-e a hagyományos teológia ilyen valóságszemlélete a Szentírás valóságszemléletének? A hagyományos teológiai gondolkodás felől Bultmann ellen irá­nyuló szenvedélyes kritika mintha ezt az igényt fejezné ki. Pedig — mondja Gogarten — a hagyo­mányos teológia ontológiai struktúrája nemhogy a Szentíráson nem alapszik, hanem még Lutherig sem megyen vissza, csupán Descartes-ig, akinek a filozófiáján nyugszik a szubjektum-objektum séma szerint tájékozódó valóságszemlélet. Nem hiteles bibliai talajról, hanem legfeljebb egy másik filozó­fia valóságszemléletének a talajáról hadakoznak tehát Bultmann ellen. A szubjektum-objektum séma leküzdése s ehe­lyett egy új valóságszemlélet nyújtása az exiszten­­cializmus nagy kísérlete. Aki ezt nem érti, az ilyes­mit mondhat, hogy az exisztencializmus merő szubjektivizmus. Pedig az éppen már említett strukturális meghatározottságánál fogva az exisz­tencializmus éppen úgy küzd a szubjektivizmus ellen, mint az objektivizmus ellen. Szubjektiviz­mus, objektivizmus ugyanazon ontológiai struktúra szülötte. Az exisztencializmus a valóságnak, az em­bernek és világának ontól­ógiailag is, ismeretelmé­­letileg is szétszakíthatatlan strukturális egységéért küzd. Ez az egység az exisztencia kategóriáiéban valósul meg. Exisztencia, az objektum és szubjek­tum, embernek és világának az egységét jelenti. Ez az egység szükségképpen ortikus és ontologikus. Bultmann történetszemléletére azonban némely megfievelők szerint bizonyos kettősség i­s jellemző. Heinrich Ott megjegyzi, hogy Bultmann kettős tör­ténetfogalmának az alapjai már a „Jesus” c. köny­

Next