Theologiai Szemle, 1961 (4. új évfolyam, 1-12. szám)
1961 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Mészáros István: A Bultmann teológiája mögött rejlő filozófiai kérdések
örökség. Gondoljunk Melanchton szavaira is: „Hoc est Christum cognoscere beneficia eius cognoscere.” Exisztencializmus, lutheri örökség, e kettős szellemi konponensnek az egybefonódása nem kis mértékben nehezíti Bultmann teológiájának helyes megértését. Istenről beszélni Bultmannál szükségképpen annyit jelent, mint emberről beszélni. Bultmann történelemszemlélete Bultmann történetszemléletét a pozitivizmussal és historizmussal szembeni ellentéte magyarázza. A pozitivizmus mögött empirisztiikus valóságszemlélet áll. Az igazi valóság az, amit a tapasztalat érzékelni tud. A szupranaturális valóságok ezért kívül esnek az empirizmus és így a pozitivizmus érdeklődési körén. A historizmus a történetet a természet analógiája szerint érti meg. Eszerint a történettudomány feladata tényeket megállapítani, és ezeknek a kapcsolatát felderíteni. Tulajdonképpen ez a szemlélet áll a bibliai históriai kritika mögött. A historizmusra tehát erőteljes naturalizmus a jellemző. A historikus szubjektivitását teljesen ki akarja kapcsolni, csak objektív tényeket keres. Jellemző reá még, hogy a történelem eseményeit relativisztikusan szemléli, vallásos személyiségeket, jelenségeket — így pl. Jézus személyét és a keresztyénséget is — koruk összefüggéseinek a relativitásában szemléli. Jelen, múlt és jövő kapcsolatát kauzális összefüggésekben látja és így a történetet bizonyos tekintetben determinisztikusan szemléli. Naturális történetszemléletéből következik, hogy lehetségesnek tartja a történelem neutrális nézőpontból való vizsgálatát, mintha a historikus kívül állana a történet folyamatán. Bultmann történetszemléletét viszont nagy vonásokban az exisztencializmus motiválja. Amíg a historizmusra bizonyos determinisztikus szemlélet jellemző, addig az exisztencializmus az ember történelmiségét (Geschichtlichkeit) a szabadság principiumából magyarázza. Már Kierkegaard is küzdött Hegel totális történetszemlélete ellen, amelyben elvész az egyén felelősségének és döntésének a jelentősége. A mai exisztencializmus is tiltakozik mindenféle történelmi determinizmus ellen és hirdeti, hogy az embernek döntésében szabadnak kell lennie, s döntésének ez a szabadsága jelenti történelmiségének felelősség karakterét. A múlt nem determinálhatja a jelent egyértelműen, a múltnak az a funkciója, hogy a jelenben a döntés szituációjába viszi az embert. A jövőt sem határozhatja meg determinisztikusan, mert a jövő mindig nyitott. Ezért távol áll az exisztencializmustól mindenféle totális történetszemlélet, mely a történelemben benne levő megfellebbezhetetlen törvényszerűségekről beszél. Bultmann nem veszi át korrekció nélkül ezt a történetszemléletet, mert akkor már nem lenne teológus. Arról beszél, hogy az embernek nincs szabadsága igazi exisztenciáját választani, mert a bűn miatt elvesztette ezt a lehetőséget. Szabadsága Isten ajándéka csak, ha az ember megszabadíttatik saját masától, hogy dönthessen Isten akarata mellett. Természetesen mivel ez a korrigált értelemben vett szabadság a keresztyén létértelmezés síkjába esik, ezért korrigáltan is mint keresztyén létlehetőség tűnik szemünk elé és nehéz elhatárolni az exisztencializmus szabadság-principiumának a motívumaitól. Bultmann történetszemlélete mögött az exisztencializmuson kívül, de azzal egy értelemben Diekey, Croce és Collingwood történetszemélete van. Nevezettek a historizmus válságára való feleletképpen, különösen annak naturalizmusával ellentétben hangsúlyozzák, hogy a történet az ember története A történet alanya az ember. Bultmann hangsúlyozza, hogy okvetlenül különböztetnünk kell történet és ember között, ha a történet lényegét meg akarjuk ragadni. Mindkettőnek a folyamata az időben játszódik le, de történetről csak ott lehet szó, ahol az események alanya az ember. Következésképpen mivel az ember benne van a történet folyamatában, ezért amikor a történetet vizsgálja, a saját történetét, tehát önmagát vizsgálja. Nincs tehát objektív históriai ismeret, mert nem léphet ki a historikus sem a történelemből, sem önmagából. Nincs egy olyan történelmen kívüli archimédeszi pont, ahonnan semleges és objektív szemlélői lehetnénk a történetnek. A történész feladata tehát nem az, hogy objektív tényeket sorakoztasson fel, hanem, hogy az embert a maga történelmiségében (Geschichtlichkeit) megragadja. A múltnak egy eseményét nem a reá vonatkozó objektív tények felsorakoztatásában, hanem a vele való élő találkozásban ismerhetem meg. A múltnak a történetei és maga a történet mindig exisztenciámra vonatkoztatottságában érthetők meg, vagyis hogyan segítenek saját exisztenciám megragadásában, a jelen helyes döntésében. A történetnek ez a jelenre irányított funkciója Bultmann történetszemléletének legfőbb karakterisztikonja. S itt kell említenünk az ontológiai előfeltételeket is. Gogarten egyik Bultmannnal kapcsolatos írásában kifejti, hogy a hagyományos teológiai gondolkodás felől azért lehetetlen megérteni Bultmann igazi szándékát, mert a tradicionális teológia mögött egy régi ontológiai és ismeretelméleti sematizmus van. A hagyományos teológia valóságszemléletére a szubjektum-objektum sematizmusa szerint való gondolkodás jellemző. De vajon megfelel-e a hagyományos teológia ilyen valóságszemlélete a Szentírás valóságszemléletének? A hagyományos teológiai gondolkodás felől Bultmann ellen irányuló szenvedélyes kritika mintha ezt az igényt fejezné ki. Pedig — mondja Gogarten — a hagyományos teológia ontológiai struktúrája nemhogy a Szentíráson nem alapszik, hanem még Lutherig sem megyen vissza, csupán Descartes-ig, akinek a filozófiáján nyugszik a szubjektum-objektum séma szerint tájékozódó valóságszemlélet. Nem hiteles bibliai talajról, hanem legfeljebb egy másik filozófia valóságszemléletének a talajáról hadakoznak tehát Bultmann ellen. A szubjektum-objektum séma leküzdése s ehelyett egy új valóságszemlélet nyújtása az exisztencializmus nagy kísérlete. Aki ezt nem érti, az ilyesmit mondhat, hogy az exisztencializmus merő szubjektivizmus. Pedig az éppen már említett strukturális meghatározottságánál fogva az exisztencializmus éppen úgy küzd a szubjektivizmus ellen, mint az objektivizmus ellen. Szubjektivizmus, objektivizmus ugyanazon ontológiai struktúra szülötte. Az exisztencializmus a valóságnak, az embernek és világának ontólógiailag is, ismeretelméletileg is szétszakíthatatlan strukturális egységéért küzd. Ez az egység az exisztencia kategóriáiéban valósul meg. Exisztencia, az objektum és szubjektum, embernek és világának az egységét jelenti. Ez az egység szükségképpen ortikus és ontologikus. Bultmann történetszemléletére azonban némely megfievelők szerint bizonyos kettősség is jellemző. Heinrich Ott megjegyzi, hogy Bultmann kettős történetfogalmának az alapjai már a „Jesus” c. köny