Theologiai Szemle, 1961 (4. új évfolyam, 1-12. szám)
1961 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Mészáros István: A Bultmann teológiája mögött rejlő filozófiai kérdések
a históriai kérdéseket. Csak elhalványította, de nem intézte el, nem szüntette meg. Radikalizmusában a liberalizmusra való visszahatás és az azzal folytatott szenvedélyes történeti dialógus bélyegét hordozza magán. A históriai kutatás fontosságának kérdése újból jelentkezik, természetesen a teológia számára sokkal több pozitívummal, mint a múlt század végén, vagy a század elején. Az újabb kortörténeti kutatások kimutatták, hogy elsietett dolog volt úgy nyilatkozni korábbi hiányos ismeretek alapján a Szentírás sok helyéről, hogy azok mitologikusaik, vagy legendás elemeket hordoznak, tehát nélkülözik a történetiség kritériumait. Az archeológia legújabb eredményeinek teológus szemszögből való feldolgozása nagyon sok eddig történetietlennek hitt bibliai hely történetiségét húzza alá. Elég ha E. Stauffernek ezirányú munkálkodására gondolunk, az evangéliumi tudósítások általa felhozott direkt és indirekt bizonyítékaira. Bultmann álláspontjának lényege, hogy az O. T. históriai bizonyíthatósága nem lehet a hit alapja, mert ez ellenkezne a hit lényegével, a kijelentés alaptendenciájával. A históriai kérdések iránt való közömbösséget mutatja — már a felosztás méreteiben is — „Jesus” c. könyve, melyben Jézus személyének, történetiségének a kérdését szinte pár oldalon intézi el. A hit számára nem a históriai Jézus, hanem a kérügma Krisztusa a fontos, csakis ez érhető el számára. Mi mindig csak az első gyülekezet bizonyságtételéig mehetünk vissza, hitünket nem zavarják a história negatív felfedezései, de nem támasztják alá pozitív eredményei sem. Bultmann számára tehát nem az üdvesemények históriai faktuma, hanem a gyülekezet hitének a faktuma a döntő, így mondja a legfőbb üdveseménynyel kapcsolatban is: a Jézus feltámadása nem históriai faktum, históriai faktum a tanítványok húsvéti hite. A teológia feladata tehát a kérügma történeti alakjának a kutatása és ennek interpretálása a mai ember számára. Miért szükséges ez az interpretálás, ez a lefordítás? Azért, mert a kérügma az antik mitológiai világkép nyelvén van leírva. Tehát az O. T. nem egyik vagy másik elbeszélése van mitologikusan előadva, hanem az egész O. T. át van szőve mitologikus elemekkel. Ezért nem az a feladatunk, hogy kiválogassuk és elvessük a mitológiai részeket, hanem az egész Ú. T.-ot mitológiátlanítani kell az ú. n. existenciális interpretáció módszerével. Az Ú. T. nyelve nemcsak egynémely részében, hanem a maga egészében érthetetlen a modern ember számára, aki már elszakadt teljesen a mitologikus világkép tradíciójától és a természettudományos világkép hordozója. Ezért éppen az O. T. eredeti intenciója szerint szükséges a „lefordítása”, mert a kérügma lényege az, hogy mindig új, mindig a jelen emberét szólítja meg. A mai emberben nincs már meg a lehetőség arra, hogy az antik mitológiai világkép nyelvén megjelenő V. T. mondanivalóját interpretálás nélkül megértse. A mai embernek egyszerűen „nincs antennája” ahhoz, hogy felfogja ennek a távoli világnak a nyelvén érkező hangokat. Ebben a pár mondatban talán sikerült némileg érzékeltetni a bultmannizmus paradoxonjainak mibenlétét, azoknak teológiatörténeti hátterét. Benne van a liberalizmus problémafelvetése, megoldásában azonban éppen a liberalizmussal ellentétes jelleget hordoz. Ezért történhetik meg, hogy a tradicinoális teológia felől a liberalizmus vádjával illetik, a liberálisok részéről az ortodoxia bélyegét sütik reá. Liberáis-e, ortodox-e — látni fogjuk, hogy ezek a teológiatörténeti kategóriák nem elégségesek a bultmannizmus teológiai profiljának megrajzolásához. Mitológia és existenciális interpretáció Mit kell értenünk mitológiai világképen? Erre több válasz lehetséges, itt Bultmann válaszát közöljük. A mitológia túlvilági eseményeket objektiváló módon úgy ír le, mint evilági eseményeket. Az antik, tehát az újtestamentumi mitológiában a világ hármas tagozódású: menny, föld és alvilág. A menny az Istennek és a mennyei lényeknek a lakhelye, a föld az embernek, az alvilág a démonoknak a területe. De a föld sem evilági eseményeknek színtere csupán, mert a természetes eseményekbe állandóan belejátszik a mennyei és alvilági lényeknek a munkája. Ehhez a mitologikus világképhez hozzátartozik az is, hogy ez a világ nem halad örökké a maga útján, hanem egyszer vége lesz egy kozmikus katasztrófa folytán. Az Ú. T.-ban az üdvesemények leírása megfelel ennek a mitikus világképnek. Mitologikusan beszéli el az O. T. azt, hogy az idő betelt és az Isten elküldte az Ő Fiát, és hogy ez a praeexistens isteni lény úgy jelent meg a földön, mint ember. Halála mint bűnökért való elégtétel, feltámadása mint a kozmikus katasztrófa kezdete van leírva. A feltámadott a mennybe felment és az Atya jobbján ül, és visszajön mint ítélőbíró ítéletet gyakorolni és akikor majd a halottak feltámadnak, a bűn és halál megsemmisíttetik. A gyülekezet a keresztségen és úrvacsorán keresztül kapcsolatban van az Orral. A hivők már zálogot kaptak eljövendő életökről, Isten Lelkét, aki istenfiúságuknak záloga. Ezeknek a leírása — Bultmann szerint — teljesen megfelel a mitologikus nyelvnek. Az üdvesemények eszerint tehát mitologikusan vannak leírva. Ez azért meghökkentő megállapítás, mert ebben az Apostoli Hitvallás minden tétele érintve van, sőt veszélyben forog. Teremtés, Krisztus praeexistenciája, szűztől születés, testteletel, feltámadás, mennybemenetel, Szentlélek kitöltetése, paruzia, utolsó ítélet leírása jellegzetesen mitologikus. Ide tartoznak azok az események is, amelyekben Jézus csodaszerűen cselekedett. A mitologikus leírás Bultmann szerint így elemezhető tipikusan egy üdvesemény, a Krisztus feltámadása leírása esetében. A Krisztus keresztje és feltámadása egyugyanazon eseménynek két oldala. Az O. T. mitologikusan úgy írja le a kereszt és feltámadás eseményét, mint két külön eseményt. Külön esemény a Krisztus kereszthalála, mint az ő alászállása, és külön esemény feltámadása, mint az ő győzelme. Mindkettő objektivált módon mint evilági esemény van előadva. Ezzel szemben Bultmann szerint a helyes értelmezés az, hogy csupán a Krisztus keresztjének puszta ténye a históriai faktum, ennek jelentése a feltámadás mitologikusan előadott eseményében van leírva. Egy esemény a valóságban mind a kettő, mert a keresztben már a győzelem is benne van. Vagy pl. a csodák kérdése. Ezekben Isten tette mint evilági, mint objektíve érzékelhető esemény van leírva. De ha így áll a helyzet, akkor mi szükség van a hitre? Jézus csodákat tesz és mégis szükség van a hitre, mégsem hisz mindenki benne. A Szentírásnak Isten tettére vonatkozóan az a döntő kijelentése, hogy azt csak hitben lehet felfogni.