Theologiai Szemle, 1961 (4. új évfolyam, 1-12. szám)

1961 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Mészáros István: A Bultmann teológiája mögött rejlő filozófiai kérdések

a históriai kérdéseket. Csak elhalványította, de nem intézte el, nem szüntette meg. Radikalizmu­sában a liberalizmusra való visszahatás és az azzal folytatott szenvedélyes történeti dialógus bélyegét hordozza magán. A históriai kutatás fontosságának kérdése újból jelentkezik, természetesen a teológia számára sok­kal több pozitívummal, mint a múlt század végén, vagy a század elején. Az újabb kortörténeti kuta­tások kimutatták, hogy elsietett dolog volt úgy nyilatkozni korábbi hiányos ismeretek alapján a Szentírás sok helyéről, hogy azok mitologikusaik, vagy legendás elemeket hordoznak, tehát nélkülö­zik a történetiség kritériumait. Az archeológia leg­újabb eredményeinek teológus szemszögből való feldolgozása nagyon sok eddig történetietlennek hitt bibliai hely történetiségét húzza alá. Elég ha E. Stauffernek ezirányú munkálkodására gondo­lunk, az evangéliumi tudósítások általa felhozott direkt és indirekt bizonyítékaira. Bultmann álláspontjának lényege, hogy az O. T. históriai bizonyíthatósága nem lehet a hit alapja, mert ez ellenkezne a hit lényegével, a kijelentés alaptendenciájával. A históriai kérdések iránt való közömbösséget mutatja — már a felosztás méretei­ben is — „Jesus” c. könyve, melyben Jézus szemé­lyének, történetiségének a kérdését szinte pár ol­dalon intézi el. A hit számára nem a históriai Jé­zus, hanem a kérügma Krisztusa a fontos, csakis ez érhető el számára. Mi mindig csak az első gyüleke­zet bizonyságtételéig mehetünk vissza, hitünket nem zavarják a história negatív felfedezései, de nem támasztják alá pozitív eredményei sem. Bult­mann számára tehát nem az üdvesemények histó­riai faktuma, hanem a gyülekezet hitének a fak­tuma a döntő, így mondja a legfőbb üdvesemény­­nyel kapcsolatban is: a Jézus feltámadása nem his­tóriai faktum, históriai faktum a tanítványok hús­véti hite. A teológia feladata tehát a kérügma tör­téneti alakjának a kutatása és ennek interpretálása a mai ember számára. Miért szükséges ez az interpretálás, ez a lefor­dítás? Azért, mert a kérügma az antik mitológiai világkép nyelvén van leírva. Tehát az O. T. nem egyik vagy másik elbeszélése van mitologikusan előadva, hanem az egész O. T. át van szőve mitolo­gikus elemekkel. Ezért nem az a feladatunk, hogy kiválogassuk és elvessük a mitológiai részeket, ha­nem az egész Ú. T.-ot mitológiátlaníta­ni kell az ú. n. existenciális interpretáció módszerével. Az Ú. T. nyelve nemcsak egynémely részében, hanem a maga egészében érthetetlen a modern ember szá­mára, aki már elszakadt teljesen a mitologikus világkép tradíciójától és a természettudományos világkép hordozója. Ezért éppen az O. T. eredeti intenciója szerint szükséges a „lefordítása”, mert a kérügma lényege az, hogy mindig új, mindig a je­len emberét szólítja meg. A mai emberben nincs már meg a lehetőség arra, hogy az antik mitológiai világkép nyelvén megjelenő V. T. mondanivalóját interpretálás nélkül megértse. A mai embernek egyszerűen „nincs antennája” ahhoz, hogy felfogja ennek a távoli világnak a nyelvén érkező hangokat. Ebben a pár mondatban talán sikerült némileg érzékeltetni a bultmannizmus paradoxonjainak mibenlétét, azoknak teológiatörténeti hátterét. Benne van a liberalizmus problémafelvetése, meg­oldásában azonban éppen a liberalizmussal ellen­tétes jelleget hordoz. Ezért történhetik meg, hogy a tradicinoális teológia felől a liberalizmus vádjával illetik, a liberálisok részéről az ortodoxia bélyegét sütik reá. Liberáis-e, ortodox-e — látni fogjuk, hogy ezek a teológiatörténeti kategóriák nem elég­ségesek a bultmannizmus teológiai profiljának megrajzolásához. Mitológia és existenciális interpretáció Mit kell értenünk mitológiai világképen? Erre több válasz lehetséges, itt Bultmann válaszát kö­zöljük. A mitológia túlvilági eseményeket objekti­­váló módon úgy ír le, mint evilági eseményeket. Az antik, tehát az újtestamentumi mitológiában a világ hármas tagozódású: menny, föld és alvilág. A menny az Istennek és a mennyei lényeknek a lakhelye, a föld az embernek, az alvilág a démo­noknak a területe. De a föld sem evilági esemé­nyeknek színtere csupán, mert a természetes ese­ményekbe állandóan belejátszik a mennyei és al­világi lényeknek a munkája. Ehhez a mitologikus világképhez hozzátartozik az is, hogy ez a világ nem halad örökké a maga útján, hanem egyszer vége lesz egy kozmikus katasztrófa folytán. Az Ú. T.-ban az üdvesemények leírása megfelel ennek a mitikus világképnek. Mitologikusan be­széli el az O. T. azt, hogy az idő betelt és az Isten elküldte az Ő Fiát, és hogy ez a praeexistens isteni lény úgy jelent meg a földön, mint ember. Halála mint bűnökért való elégtétel, feltámadása mint a kozmikus katasztrófa kezdete van leírva. A fel­támadott a mennybe felment és az Atya jobbján ül, és visszajön mint ítélőbíró ítéletet gyakorolni és akikor majd a halottak feltámadnak, a bűn és halál megsemmisíttetik. A gyülekezet a keresztségen és úrvacsorán keresztül kapcsolatban van az Orral. A hivők már zálogot kaptak eljövendő életökről, Isten Lelkét, aki istenfiúságuknak záloga. Ezeknek a leírása — Bultmann szerint — teljesen megfelel a mitologikus nyelvnek. Az üdvesemények eszerint tehát mitologikusan vannak leírva. Ez azért meghökkentő megállapítás, mert ebben az Apostoli Hitvallás minden tétele érintve van, sőt veszélyben forog. Teremtés, Krisz­tus praeexistenciája, szűztől születés, testteletel, feltámadás, mennybemenetel, Szentlélek kitöltetése, paruzia, utolsó ítélet leírása jellegzetesen mitolo­gikus. Ide tartoznak azok az események is, ame­lyekben Jézus csodaszerűen cselekedett. A mitologikus leírás Bultmann szerint így ele­mezhető tipikusan egy üdvesemény, a Krisztus fel­támadása leírása esetében. A Krisztus keresztje és feltámadása egyugyanazon eseménynek két oldala. Az O. T. mitologikusan úgy írja le a kereszt és fel­támadás eseményét, mint két külön eseményt. Kü­lön esemény a Krisztus kereszthalála, mint az ő alászállása, és külön esemény feltámadása, mint az ő győzelme. Mindkettő objektivált módon mint evilági esemény van előadva. Ezzel szemben Bult­mann szerint a helyes értelmezés az, hogy csupán a Krisztus keresztjének puszta ténye a históriai faktum, ennek jelentése a feltámadás mitologiku­san előadott eseményében van leírva. Egy esemény a valóságban mind a kettő, mert a keresztben már a győzelem is benne van. Vagy pl. a csodák kérdése. Ezekben Isten tette mint evilági, mint objektíve érzékelhető esemény van leírva. De ha így áll a helyzet, akkor mi szük­ség van a hitre? Jézus csodákat tesz és mégis szük­ség van a hitre, mégsem hisz mindenki benne. A Szentírásnak Isten tettére vonatkozóan az a döntő kijelentése, hogy azt csak hitben lehet felfogni.

Next