Theologiai Szemle, 1964 (7. új évfolyam, 1-12. szám)
1964 / 1-2. szám
THEOLÓGIAI SZEMLE 1964. január-február Szerkesztő bizottság: Dr. Bartha Tibor, dr. Bodonhelyi József, dr. Czeglédy István, dr. Esze Tamás, dr. Kádár Imre (felelős szerkesztő), dr. Nagy Gyula, dr Ottlyk Ernő, dr. Pákozdy László (főszerkesztő), dr. Pálfy Miklós (társszerkesztő), dr. Tóth Endre, dr. Varga Zsigmond J, Szerkesztőség és Kiadóhivatal, Budapest, XIV. Abonyi u. 21. Református Egyetemes Konvent A bibliai és rendszeres teológiai tárgyú kéziratokat kérjük a főszerkesztő címére (Debrecen, Postafiók 143), egyéb kéziratokat kérjük a felelős szerkesztő címére (Budapest, VII., Tanács körút 9., IV. 14.) küldeni. Előfizetési díj egész évre 140.—, félévre 70.— forint Kettős szám ára 24.— forint. 64.0587/2 — Zrínyi Nyomda, Budapest. Felelős vezető: Bolgár Imre igazgató A tartalom folytatása ZAY LÁSZLÓ: Négy új magyar színdarabról (57) A hazai barthiánus protestantizmus negatív társadalmi hatásáról (60) KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE Hermann Diem: Die Kirche und ihre Praxis (Groó Gyula) (61) Magyar elbeszélők németül (Günter Wirth) (64) Heinz Bergschicker: Der zweite Weltkrieg (Csohány János) (64) Agyagtáblák üzenete Czanik Péter) (54) /Q szerkesztő megjegyzései A párbeszédes viszonyról Az emberkérdés, az emberi személyiség szabadságának, méltóságának, a társadalomban elfoglalt helyének kérdése egyre többet foglalkoztatja a különböző tudományos, irodalmi és művészeti szakágazatok művelőit, és persze a politikusokat, filozófusokat, de a teológusokat is. (E számunkban két cikk is elemzi az anthropológia kérdését az ökumenikus eszmecserében, és az ember helyét a végtelenre tágult természettudományos világképben.) Martin Bubernek, korunk legkiválóbb zsidó gondolkodójának „Hivő humanizmus” c. hitvallását vezető helyén közli egy nyugatnémet evangéliumi folyóirat (Junge Kirche 1984. jan. 10.). Amszterdamban, az Erasmus-díj ünnepélyes átvételekor Buber azt fejtegette, hogy az emberségünk és a hitünk többé nem két, egymástól elszakadt, öntörvényű életterület már, hanem „a mi hitünk az emberségünkön és az emberségünk a hitünkön alapszik”; az embert az állattól az különbözteti meg, hogy képes a másikat tőle független, önálló egésznek elismerni, vele, mint ilyennel, közös viszonylatba lépni, önmaga feladása nélkül a másik emberi személyiséget mindenestül tekintetbe venni, vele „a legmagasabb fokú reális találkozás, a párbeszéd viszonylatában” élni. Buber nem tagadja, egy olyan embertípusnak a látszólagos érvényesülését, amely az útjába kerülő lényeket csak „használati tárgyaknak” tekinti, de szerinte éppen az atomhasadás, a technológia okozta válság is egy új, vallásos és nem-vallásos „hivő humanizmus” párbeszédének és összefogásának irányában hat az egész világon. A politika nyelvén „a tárgyalások módszerének” nevezik a szocialista országoknak azt a magatartását, hogy újra és újra beszélgetéseket kezdeményeznek az ellentétes rendszerben élő államok kormányaival is; igyekeznek a vitás kérdéseket türelmesen újra és újra megbeszélni, amíg csak’ meg tudnak egyezni „a legkisebb közös nevező”, valamennyi ember létérdeke megfogalmazásában. Bizonyára meg fogják írni annak a pártlanul kritikus másfél évtizednek a történetét, amely végül is megérlelte a moszkvai részleges atomcsend-szerződést, ha-a Szovjetunió idevágó javaslatát csak két évvel korábban elfogadták volna szerződő partnerei, akkor 450 megatonnával (egy megatonna egyenlő egymillió tonna trinitrotouluo robbanóanyaggal; a hiroshimai bomba „mindössze” hútezer tonnás volt) kevesebb sugárzó anyag támadta volna a mai és a következő nemzedékek életerejét. Linus Pauling, a kétszeres Nobel-díjas amerikai atomtudós szerint a kétesztendős késlekedés eredményeként a földkerekségen 1 600 000 újszülöttel több fizikai és szellemi károsodásokkal jő majd a világra. (Évente a földön átlagosan 100 millió gyermek születik, közülük négymillió komoly testi vagy szellemi fogyatkozásokkal, azaz kísérletek ezt az arányt nagymértékben fokozták.) A „párbeszédes” politika módszerére vonzót adott a Német Demokratikus Köztársaság is, az számtalan elutasítás ellenére szinte kikényszerítő nyugat-berliniek családi látogatásait eredményezi mecsetét, minden politikai kikötés nélkül, egyed emberiesség szellemében engedélyezve több mint millió nyugat-berlini lakos találkozását kelet- rokonaival. Az emberek közötti „fal” — mint kit valóban nem emelkedik az égig. Hogy a szocialista rendszerben ez a humanista ítélet a társadalomtudományban is egyre inkább győelmeskedik, azt a Magyar Tudományos Akad nemrég létrehozott szociológiai kutatócsoportjána munkája is igazolja. A csoport vezetőjének tanulánya szerint nálunk „társadalmi normává lett a tá