Theologiai Szemle, 1971 (14. új évfolyam, 1-12. szám)
1971 / 1-2. szám - Rövid jelentések és kommentárok
THEOLOGIAI SZEMLE 1971.. január—február Rövid jelentések és kommentárok 1971: a békéért való küzdelem fokozásának éve Új, tizennegyedik évfolyamunk első száma is tükrözi, hogy 1971-ben a békeszerető emberiség, köztük az egyházak népe is jelentősen fokozni kívánja küzdelmét a fenyegetett világbéke megmentéséért. Örülhetünk, hogy ebben a küzdelemben a két világháború nyomorúságaiból oly sokat tapasztalt magyar hazánk minden erejével részt vesz, és a hazai ökumené egyházai is megfeszítik érte a maguk erejét. Ismeretes, hogy az európai biztonsági konferencia előkészítésében milyen fontos szerepet vállalt a mi kormányzatunk; a finn testvérnép is csatlakozott a nemes kezdményezéshez. A Béke Világtanács januárban, éppen Helsinkiben tartott konzultációja Budapestre hívta össze a béke világmozgalom ezévi ülését, május 13—16 napjaira; idevárjuk az egyes nemzeti békeszervezetek, szakszervezeti világszövetségek, az egyházi békemozgalmak képviselőit is. • Hazai ökumenikus tanácsunk elnöke Hirosimában kezdte idei békeszolgálatát; az ottani fontos konzultációról számol be e számunk vezető cikkében dr. Bartha Tibor püspök. Ő vezette a Keresztyén Békekonferencia Prágában, február első napjaiban tartott nagyon jelentős tanácskozását is Nikodim metropolitával együtt; ezen az összejövetelen a római katolikus békemozgalmak szerves bekapcsolódásáról is tárgyaltak az egyetemes keresztyén békeszolgálatba. Hazánkból dr. Bánk József megyéspüspök vezetésével héttagú küldöttség vett részt a megbeszélésen, ami arra mutat, hogy a valóban ökumenikus egység kiváltképpen az emberi nemzetség élet-halál kérdésében, a békéért vállalt közös küzdelemben tudhat ígéretesen kibontakozni. Az Egyházak Világtanácsa Addis-Abebában tartott központi bizottsági ülése lapunk zárta után folyt le, elsősorban a faji diszkrimináció ellen tett hathatós lépéseiről és más jelentősebb határozatairól legközelebbi számunkban várhatjuk D. Káldy Zoltán püspök, Ökumenikus Tanácsunk alelnöke helyszíni beszámolóját. (K. I.) „Zauberlehrling”? Hans Küng és Karl Rahner vitája Valószínűleg egyetlen más könyv sem kavart föl annyi szenvedélyt a római katolikus teológia 1970 évi terméséből, mint H. Küng „Csalatkozhatatlan ?” c. munkája (Unfehlbar? Eine Anfrage, Benziger Verlag). E vitairathoz képest szinte észrevétlen maradt magának Küngnek másik, ugyancsak 1970-ben megjelent, tárgyilag sokkal fontosabb, hatalmas műve: „Isten emberié léte” (Menschwerdung Gottes, Eine Einführung in Hegels theologisches Denken als Prolegomena zu einer künftigen Christologie, Herder-Verlag, 1970, 704 oldal). — Az egyházi jóváhagyás nélkül megjelent könyv címében szereplő kérdőjel több mint kérdés: valójában a csalatkozhatatlanság tanításának elutasítása, amint ezt az I. Vatikáni Zsinat dogmatizálta. (Az imprimatúráról eleve lemondásáról Küng ezt mondja: remélem, anélkül is katolikus a könyve, és Alfrink bíboros szavaira hivatkozik: „Senki sem rendelkezhet az Úr üzenetével úgy, mintha az kizárólagos birtoka volna”.) Az I. Vatikáni Zsinat 100. évfordulója inkább csak alkalmat szolgáltatott a könyv megírására; igazi oka — mint a „Nyílt előszó” elmondja — a zsinati megújulás folyamatának elakadása. Ennek hátterében viszont az áll, hogy mindmáig nem sikerült az egyházi tantekintély lényegét és funkcióját az evangélium szellemében kritikusan átgondolni és újrafogalmazni. Megmaradtak a tekintélyen alapuló struktúrák, pontosabban: az enciklikák, dekrétumok és pásztorlevelek, mint az egyház szellemi-lelki irányításának eszközei. Ezek az eszközök azonban nem alkalmasak az egyház irányítására; az evangélium nem fedezi őket, a kortársak pedig aligha értik. Az egyház hitele egyre csökken, miközben az egyház feje szüntelenül a Szentlélekre és az apostoli tekintélyre hivatkozik, fenntartva a csalatkozhatatlanság igényét. Nem egy ember, tehát a jelenlegi pápa, felelős azért, hogy a XXIII. Jánosgyűjtötte bizalmi tőke egyre fogy, hanem a „római rendszer” a maga abszolutizmusával és tradicionalizmusával. Ez mondott csődöt a Zsinat által nyitva hagyott kérdések megoldásában, mint pl. a születésszabályozás, a vegyes házasságok, a cölibátus és a kúria reformja. A titkos (valójában jól ismert) tanácsadók, a „super-periti” által irányított rendszer vezető szempontja változatlanul a status quo fenntartása és a feltétlen engedelmesség követelménye. Az eredmény: az egyház visszaszorul az ellenreformációs szellem gettójába és szubkultúrává alacsonyodik. — Küng kérdőjele, kérdése (Eine Aufrage! — nem pedig ellendogma) és vizsgálódása erre a rendszerre és szellemre vonatkozik. Könyve alaptézisében Küng különbséget tesz az egyház igazságban megmaradása és az egyes tantételei között. Az evangéliumra hallgató egyház a Szentlélek munkája által mindig megmarad az igazságban, noha tanításai gyakran tévesek. Sem a pápa, sem a zsinatok, sőt még maga az írás sem tévedhetetlen. Ez semmit sem vesz el Jézus Krisztus egyházának az ő igazságában megmaradása ígéretének erejéből, mivel az evangélium igazsága nem azonos egyes tételekkel. Az igazság maga Jézus Krisztus, akit a ráhagyatkozó bizalom ismer meg. — Az egyház elhibázott, tanításai paradigmájaként Küng a Humanae vitae-enciklikát kritizálja. Ezt az enciklikát K. Rahner is kritizálta, aki a „Stimmen der Zeit” c. folyóiratban vitába száll Küng könyvével (Kritik an Hans Küng — Zur Frage der Unfehlbarkeit theologischer Sätze 12/1970 361 s köv. o.). A jelenlegi katolikus teológia egyik legjelentősebb tanítója szerint Küng tézise ellentmond az egész 16. század utáni katolikus teológiának, valamint az I. és II. Vatikáni Zsinat tanításának. Rahner hangja meglepően éles; kérdése: van-e még közös talaja a Künggel folytatott vitájának, inkább csak retorikus, mivel hozzáfűzi: „az adott feltételek között” Künggel csak úgy polemizálhat, mint egy „liberális protestánssal”. Az adott kérdésben nem a katolicizmuson belüli teológiai vitáról van szó, mivel Küng éppen ennek a feltételét tagadja. A „feltétel” nem válhat vitatémává. Érdemileg Rahner abban látja Küng tévedését, hogy nem tesz különbséget az igazság megfogalmazására törekvő tételek töredékessége és a tévedés között. Más az egyik és megint más a másik. Elfogadhatatlan az az állítás, hogy minden tétel egyszerre igaz és téves, ha a „simul" módot is nyújt különféle adagolásra. — Rahner ellentézise tehát így hangzik: csak igaz tételek segítségével maradhatunk meg az igazságban. Az előbbiek az alapdöntés, a hit objektivációi. Rahner kánti terminológiával bizonyítja a kettő szétválaszthatatlanságát, a gyakorlati és a tiszta ész szükségszerű összefüggésének hangsúlyozásával. Miközben Küng, „aktualizmusát” hibáztatja, amely szerint úgy maradhatunk meg az igazságban, hogy mindig újra megérkezünk hozzá, elismeri a küngi érvelés igazság-mozzanatát: igaz tételek mindig _s a hit igazságban maradásának származékai és kifejeződései. Az említett folyóirat következő számában Küng válaszol Rahner cikkére: „Az ügy érdekében” címmel (Im Interesse der Sache, Antwort an Karl Rahner, 1/1971, 43 s köv. o.). „Sokat adnák érte, ha ezt a választ nem kellene megírnom” —, ezzel a mondattal kezdődik Küng írása, aki Rahnert vallja egyik legfontosabb teológiai tanítójának — egész nemzedékével együtt —, s akivel a zsinat négy esztendeje alatt, majd pedig a „Concilium”folyóirat igazgatótanácsában szoros munkatársi viszonyba került. Rahner cikke: „derült