Theologiai Szemle, 1973 (16. új évfolyam, 1-12. szám)
1973 / 11-12. szám - HAZAI SZEMLE
nehézségek mindnyájunk problémáivá váltak. Avagy nem figyeljük-e feszült figyelemmel, hogy mi történik a világ különböző részein? Vietnamban, Kambodzsában és Közel-Keleten? Hogy a kizsákmányolás és igazságtalan háborúk borzalmas pusztításai folytán miként szenvednek még ma is milliók és milliók? Avagy lehetünk-e közömbösek szépen terített asztalunk mellett akkor, amikor embermilliók az éhínség áldozatai? Egyházunk nevében ez ünnepélyes alkalommal teszek vallást arról, hogy az egyház ma csak egyféleképpen töltheti be szolgálatát. Mégpedig, ha a materiális és a spirituális élet egybekapcsoltságát, elválaszthatatlan összetartozását, mindig szem előtt tartjuk. Mindnyájan tudjuk, hogy a világ roppant méretű átalakulása sem a jelenben, de várhatóan a jövőben sem jut előbbre visszahúzó erők és ellenható tényezők sokaságának leküzdése nélkül. Testvéreim figyelmét felhívom szeretettel, hogy mi soha ne legyünk a visszahúzók között! Munkáljuk mindig az előbbrejutást teljes erőnkkel, mint akiknek része van abban a jóban, amit társadalmunk eredményként ér el. Ne feledjük sohasem, hogy míg a földön élünk, isteni küldetésünket itt végezzük, utunk az egyház útja és az egyházat alkotó gyülekezetek útja nem lehet más, mint a másokért vállalt és teljes odaadással végzett szolgálat útja! Küldetésünket csak így tudjuk betölteni. Előadásom első részében a felszabadulás előtti nyomorúságos helyzetünkről szóltam és ezzel állítottam szembe eredményeinket, melyeket a mában értünk el. És mindezeket annak tudatában, hogy a jelenlevők mindnyájan jól tudják, hogy a mi államunk nem vallja magát keresztyén államnak, de békét akar határainkon belül és határainkon túl is. Államunk eme béketörekvését mi bibliai meggyőződéssel valljuk magunkénak és támogatjuk a Béketanács minden nemes törekvését. Egyházunk maga is szószólója volt annak a felismerésnek, hogy az Istennel való megbékélés arra is kötelez bennünket, hogy a népek és nemzetek békéjének megőrzése érdekében fogjunk össze mindenkivel, akik egy szebb és jobb emberi jobblétért fáradoznak, félretéve az ideológiai különbözőségből adódó kérdéseket. A Hazafias Népfront ehhez nyújt tág lehetőséget mindnyájunknak, mivel egy-egy ügyben kívánja aktivizálni országunk népét, amely munkából azért vesz ki részét örömmel egyházunk, mivel mi is haszonélvezői vagyunk valamennyi eredménynek, melyet országunk népe közös összefogásban ér el. Adventista hitünkből fakad, hogy a Krisztusvárás boldog tudatában élve, hétköznapjainkat becsületes munkában kívánjuk tölteni. Országunk vezetőinek munkáját nagyrabecsüljük és támogatjuk. Igen nagyjelentőségűnek látjuk a nemzetközi életben azt a kormányprogramot, amelyet a béke szolgálatában valósít meg. Elég ha itt megemlítem a nagyjelentőségű Budapesti felhívást, melynek alapján európa felelős személyiségei tárgyalást folytatnak földrészünk békekérdéséről. örülünk annak, hogy az Európa biztonsága érkében létrehozott konferencia egyre eredményesebben folytatja munkáját! De örülünk annak is, hogy a Generál Konferencia és a Divízió is egyre pozitívabb módon foglal állást, a háború és béke kérdésében. Mi, adventisták a Szentírás tanítása alapján valljuk, hogy az állam, mint felsőbbség azért van, hogy az ország rendjét és békéjét, az állampolgárok nyugodt építő munkáját biztosítsa. Hazaszeretetünk és egyházszeretetünk éppen ezért azt kívánja, hogy a lelkészek és gyülekezeti tagok a jövőben együtt tegyenek meg minden tőlünk telhetőt az állam és egyház jóviszonyának fennmaradása érdekében. Mi, adventisták állampolgári kötelességeinknek hűségesen eleget téve folytatjuk keresztyén életünket. Egyházunk 75 éves jubileumi ünnepségén ne feledjük el, hogy az „ígéret földje” felé vezető úton az egyházat szükséges a pusztában vándorló Isten népe aspektusában is látni. Az egyháznak szükségszerűen voltak, vannak és lesznek elöljárói. Van hűséges derék hada, de vannak egyet nem értők, bizonytalanok, lázadók, fantaszták és betegek is, akiket amennyire az Ige elvárja és tőlünk telik, segítenünk kell. Az Ige ad mindnyájunknak eligazítást a pislogó gyertyabélre vagy a megrepedt nádra nézve egyaránt, de figyelembe véve, hogy az Újszövetség Ura Jézus, a gyümölcs télen fügefa mellett sem ment el szótlanul. Az egyház eddig megtett útján sokaktól már búcsút kellett vennünk, mert az élet és halál Ura elszólította őket. De ha rajtuk kívül még másoktól is búcsút kell vennünk, a célbajutás mégsem kétséges számunkra, hiszen Istennek Jézus Krisztusban adott ígérete biztosít bennünket e tekintetben. Ez alkalommal Isten iránti hálaadással emlékezem meg azokról, akik az elmúlt háromnegyed század alatt hűséggel szolgálták az egyház Urát és az egyházat. Köszönöm ma élő egyháztagjainknak, Isten műve iránti odaadó, hűséges szeretetüket. Mindenekfölött köszönjük az Örökkévaló Istennek, hogy egyházunk történelmének egy ilyen nevezetes évfordulójához, ilyen békés időben értünk el, hogy elcsendesedhetünk, hogy ünnepelhetünk. Egyházunk ma élő tagjait testvéri szeretettel kérem: a jövőben is legyenek mindig hűségesek alapelveinkhez, végezzék szolgálatukat a Szentlélek Úristen segítségével. Egész életünk, minden mi cselekedetünk legyen példaadó a bennünket körülvevő világ számára. Éljünk Isten akarata szerint, mint akik várjuk ama boldog reménységet, a megtartó Jézus Krisztusnak eljövetelét, akinek legyen dicsőség, örökkön örökké. 379