Theologiai Szemle, 1974 (17. új évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1-2. szám
A szerkesztő jegyzete A BÉKEMOZGALOM ÉVE lesz ezáz esztendő, kettős évfordulóra való tekintettel. Párizsban 1949 áprilisában volt az első Békevilágkongresszus, és Budapesten 1949 júniusában rendezték a magyar nép békekonferenciáját. Előbbiből nőtt ki a Békevilágtanács, utóbbiból az Országos Béketanács, és így mindkettő 25 évre tekint viszsza. Az évforduló alkalmat ad a történeti elemzésre, az eredmények felmérésére és a további feladatok tisztázására, és ebben szeretnénk mi is részt venni, ahogyan a 25 év alatt egyházaink és híveink egyre nagyobb mértékben vették ki részüket az országos és a világméretű békemunkában. KÉT TÉNYEZŐ döntő módon határozza meg kezdettől fogva a békemozgalmat. Az egyik a haladó értelmiség összefogása a tömegekkel, amely a mozgalom átütő erejét biztosítja, a másik a szocializmus építése és erősödése, amely a mozgalom szilárd bázisát szolgáltatja. A színvonalas vezetésű tömegmozgalom és a szocialista tábor céltudatos munkájának eredménye az a nemzetközi enyhülés, amely ma a világpolitikát jellemzi. AZ EGYHÁZAK BÉKÉÉRT VALÓ FELELŐSSÉGE ebben a világhelyzetben különösen megnőtt. A kegyes hiszékenység és a politikai tájékozatlanság kitűnő talaja a hidegháborús tevékenységnek. Ezért már a múltban is messzemenően az egyházi szervezeteket használták erre a békeellenes célra — sokszor éppen a béke jelszavaival! A nemzetközi enyhülés pedig most a nemzetközi egyházi kapcsolatok kiszélesítését is lehetővé teszi, úgyhogy az érintkezés már a gyülekezetek és a hívők szintjén folyik, és eközben a módszerek annyira kifinomultak, hogy tájékozatlan hívők észre sem veszik, mikor váltak hidegháborús tevékenység eszközévé. KÉT ESZKÖZZEL kell harcolnunk a hidegháború ellen a békéért egyházi területen: a politikai tájékozatlansággal szemben a világpolitikát meghatározó tények és tényezők világos feltárásával, a kegyes hiszékenységgel szemben pedig olyan teológiai munkával, amely leleplezi, hogyan rejtenek önmagukban helyes teológiai tételek mögé békét veszélyeztető és 1974 nagy évfordulós pártérdekeket. A békemozgalom évében mindkét munkát folyóiratunkkal is fokozott mértékben szeretnénk támogatni. AZ EMBERI JOGOK általános deklarációját az ENSZ 1948. december 10-én fogadta el, és így a 25. évforduló az emberi jogok éve is lesz. A békemozgalom és az emberi jogok éve jól kerülnek párhuzamba egymással. Eredetileg sem volt véletlen, hogy a kettő majdnem egy időben indult el. Mert a békemozgalom hívei majdnem mindig ugyanazok voltak, akik az emberi jogokért is harcoltak. Béke igazi és teljes értelemben nem is képzelhető el másként, mint csak olyan világban, amelyben minden ember élvezheti az emberi méltóságának megfelelő jogokat. EBBEN IS egészen különös szerep jut az egyházaknak. Mintegy öt évvel ezelőtt, az emberi jogok 20 éves évfordulója táján kezdték emlegetni egyházi konferenciákon az emberi jogokat. Ma nincs olyan nemzetközi egyházi szerv, amelynek tanulmányi programjában ne szerepelne az emberi jogok kérdése. Semmiképpen sem volna helyes ezt csak negatíve értékelni. Az emberi jogok kérdésének napirenden tartásával folytatjuk a harcot az egyházi szervezetekben is az igazságos társadalmi rendért, amely biztosítja az emberi jogokat a kizsákmányoltak és elnyomottak, a hátrányt szenvedők és a szabadságukért harcolók számára. De emellett az is tény, hogy ugyancsak egyházi szervezetekben történnek kísérletek arra, hogy az emberi jogok sérelmével vádolják és diszkreditálják a szocialista tábort, és ezzel igazolják közvetve vagy közvetlenül a háborús készültséget. TÉNYEK DÖNTENEK az emberi jogok kérdésében is, és nem a jól hangzó, de nem realizált, vagy nem is realizálható elvek és jelszavak. Nyilvánvaló, hogy üres szó marad a nyilatkozatban kihirdetett és a törvényben biztosított emberi jog, ha széles tömegek és egész népek nem tudják kihasználni hátrányos politikai, gazdasági vagy társadalmi helyzetük miatt. A szocializmus pedig éppen ezeknek a népeknek és embereknek teszi lehetővé, hogy a munkához, a megélhetéshez, az egészséghez, a műveltséghez, a minél teljesebb emberi élethez való jogukat realizálják, és ugyanakkor meg is védi ezeket a jogokat azokkal szemben, akik ezt veszélyeztetik. Az emberi jog védelme tehát nem egy állapot deklarálását jelenti, hanem folyamatot, sőt harcot, amelyben nem formális jogról, hanem jogfosztott vagy jogokban korlátozott népek és néptömegek emberi méltóságáról van szó. Ezért különös teológiai gonddal fogjuk vizsgálni azt a kérdést, hogyan vehetünk részt az emberi jogok megvalósításáért folyó világméretű harcban sajátos egyházi eszközeinkkel az evangélium alapján. EGY HARMADIK ÉVFORDULÓ is jól csatlakozik az előző kettőhöz. Augusztus 20-án lesz 25 éves a magyar alkotmány, amely kisebb módosításokkal és továbbfejlesztéssel szabályozza államunk életét, társadalmunk fejlődését és benne egyházaink működését, híveink vallásgyakorlatát. Ebben az új magyar államban és társadalomban ma már egy egész nemzedék nőtt fel, amely saját tapasztalatából nem tudja honnan jöttünk, és nem tudja lemérni, mekkora utat tettünk meg. Ezért ennek az évfordulónak is különös hangsúlyt kell kapnia emlékezésünkben. A háborúban — nem is tudjuk hányadszor — vesztettünk, de a békében most igazán a nyertes félhez tartozunk. Jövőnk is összenőtt a békével. Az pedig bizonyos, hogy a munkához és a pihenéshez, a megélhetéshez és az egészséghez, a műveltséghez és a közéletben való részvételhez való jogát a mi népünk soha nem gyakorolhatta ilyen mértékben. Tapasztalati tény az, hogy társadalmunk felépítése egyet jelent az emberi jogok legszélesebb körű megvalósításával. Az egyház és az állam között kötött egyezmények most lezáródó 25 éves megemlékezései pedig egyhangúan bizonyságot tettek arról, hogy mindebben a feladatban és eredményben részesültek és részesülnek a hívők tömegei is egész népünk közösségében. Ezért ezzel az évfordulóval kapcsolatban is külön feladatunknak tekintjük, hogy tovább tisztázzuk sajátos feladatainkat társadalmunk építésében. Dr. Prőhle Károly 1