Theologiai Szemle, 1975 (18. új évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 1-2. szám - Dr. Bartha Tibor: Harminc év

Krisztust követő egyház nyert megbízatást. Krisztus Urunk pedig követői számára együtt írja elő az Isten tiszteletének és a felebarát szeretetének parancsolatát. Ezért az egyházak e világ iránti elkötelezettsége egy­aránt magába foglalja az ember üdvösségéért, örök sor­sáért és a földi javáért való felelősség vállalását. A keresztyének ily módon nemcsak individuumok, hanem népük és az egész emberi együttélés súlyos szociális kérdéseinek megoldásában részt kell vegyenek, éspedig azzal, hogy Urukat követik, aki közösséget vállal az el­nyomottakkal, a szenvedőkkel, a foglyokkal, mindazok­kal, akik éhezik és szomjúh­ozzák az igazságot. (Lk 4,18; Mt 5,6) Ebből a felismerésből következik egyházaink közös bizonyságtételének második közös mondanivalója: az emberi együttélés égető kérdéseinek megoldásán való fáradozás nem valami ideológiához való alkalmazko­dás következménye, hanem a Krisztus iránti engedel­messég követelménye. Ahhoz, hogy a keresztyének szo­lidaritást vállalhassanak az elnyomottakkal, azok mel­lé álljanak, akik a kenyér igazságos elosztásáért küzde­nek, az szükséges, hogy hitük Fejedelmét kövessék, Krisztusnak engedelmeskedjenek. Azzal a széles kör­ben terjesztett váddal szemben, hogy egyházaink a ke­resztyén teológiai bázis feladása árán vesznek részt az emberiség békéjéért, a fegyvermentes világ megterem­téséért és a társadalmi igazságoság érvényesítéséért fo­lyó világméretű küzdelmben, ismételten és ünnepé­lyesen rá kell mutassunk arra, hogy az ember ügyében a keresztyén elkötelezettség felismerése csak az ébre­dést munkáló, az élő Krisztussal való közösséget meg­újító Lélek munkájának a gyümölcse lehet. Ezen a he­lyen is megismétlem azt a nyilatkozatot, amelyet a Ke­resztyén Békekonferencia 1968. évi nagygyűlésén tet­tem: „Az egyház történetének és az emberiség törté­nelmének jelen időszakában új evangélizációra van szükség, amely Krisztus evangéliumát meghirdetve úgy hív bűnbánatra és megtérésre, hogy ez a bűnbánat és megtérés az embertárshoz való megtérést is jelentse. .. Egyházak és egyházi szervezetek csak úgy válhatnak ennek az új evangélizációnak alkalmas hordozóivá, ha önmaguk ebben a bűnbánatban és megtérésben élnek, ha ez az új pietás elsőrenden önmaguk számára vált életgyakorlattá.” Hazánk felszabadulásának 30. évfordulóján, a népünk megtartásáért való hálaadás napján, amikor megkö­szönjük Istennek azt az emberöltőt, amely meghozta a haza felvirágzását, egyben hálát adunk a magyar­­országi egyházaik ökumenikus közösségéért. Sajátos jel­lemzője a magyar ökumené történetének, hogy abban egyszerre jelentkezik az egyházaink közösségét elmé­lyíteni, de ugyanakkor a tagegyházak sajátos örökségét hűséggel őrizni kívánó törekvés. E paradox jelenség magyarázata abban van, hogy korunkban az egyházak Isten Igéjének új megértésére, Krisztus engedelmesebb követésére nyertek elhívást. Az új, de igazában régi út keresésében egyik egyház sem nélkülözheti atyái­nak útmutatását, hitvallásának tanítását és kegyessé­­gi gyakorlatának megszentelt hagyományait. A taní­tásbeli különbözőségek egyeztetéséért fáradozó és a szervezeti egységéért küzdő ökumenikus törekvésekkel szemben a mi ökumenénk annak az útnak az eredmé­nyeiről tehet bizonyságot, amelyen az együttjárást ör­­vendezővé teszi az a boldog bizonyosság: ez az út vezet az Úrhoz, és ezen atyáink szent örökségét el nem vet­ve, de mégis egymást segítve együtt haladunk előre. Befejezésül egyetlen kérdést még: hazánk felszaba­dulása, az új magyar társadalom épülése, milyen mó­don hatott a magyar ökumené kialakulására? Van-e összefüggés a történelem ma idézett eseménye és egy­házaink közös törekvésének alakulása között? Erre a kérdésre némelyek könnyedén adnak választ: igen, a történelem eseményei, a kényszerítő helyzet formálja ezeknek az egyházaknak lelki, szellemi arculatát. Pe­dig milyen kézenfekvő az a válasz, amelyet a teljes Szentírás ad a szánkba. E szerint az Ige egyszerre Isten szava és Isten cselekedete. Hisszük és valljuk, hogy egyházainkban az újulást Isten Lelke az ő Igéje által munkálja, mégpedig úgy, hogy amit szava által meg­hirdet, azt egyben meg is cselekszi. Valóságosan meg­ítéli a Krisztustól eltávolodott keresztyéneket és való­ságosan megáldja az ő népét akkor, ha megtér, hogy új ugart szántson. Miután az Ige Ura a történelem Ura, számunkra nem érthetetlen, hogy népünk életé­ben bekövetkezett új korszak egybeesik egyházaink történetének új korszakával. Hiszen az elavult társa­dalmi rend megítélésének közepette kellett felismerjük Krisztustól való eltávolodásunkat és a nép egészéért, az emberi közösségért felelősséget vállaló új, szocialista társadalom légkörében tanulgatjuk az emberszeretet krisztusi parancsának teljesebb megértését. Isten be­szédeinek és cselekedeteinek egységéért küzdve él szí­vünkben a hálaadás az evangélium boldog üzenetéért és az Úr hatalmas tetteiért, amelyeket népünkkel és egyházainkkal cselekedett a mi életünk napjaiban. Dr. Bartha Tibor 2

Next