Theologiai Szemle, 1980 (23. új évfolyam, 1-6. szám)

1980 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Tenke Sándor: Összbirodalmi egységes protestáns egyházi szervezet jozefinista terve

A magyarországi reformátusok egy része, Vay Ist­vánnal az élen már közös református és evangélikus főkonzisztóriumot, világiakból s egyháziakból álló, köz­ponti irányító testületet is hajlandó lett volna lengyel mintára felállítani. Többségük azonban idegenkedett e megoldástól, sőt a debreceni egyházi párt magától a vi­lágiaknak előnyösebb konzisztóriumi formától, annak külön református változatától is. „A debreczeni ven. superintendentia ... (küldöttei) .. még csak hallására is a consistóriumnak irtózzanak.”12 Az evangélikusok valamivel szívesebben fogadták az új elképzeléseket. Részben — főleg a pozsonyi kerület­ben — az egyháziak is. Torkos Mihály püspök 1782-ben szászországi mintára mind a négy kerület élére kon­­zisztóriumot javasolt — a világi felügyelők és a szuper­intendensek elnökletével —, de úgy, hogy ezek közül a pozsonyi kerületé legyen a főkonzisztórium. Ribini János pozsonyi lelkész valószínűtlennek tartotta, hogy egynél több konzisztórium volna szervezhető, óva in­tett viszont attól, hogy ez az uralkodó által kineve­zett, tőle függő testület legyen, és természetjogi érve­léssel kifejtette, hogy az egyháznak, miután belső jo­gait a protestáns ecclesiastica értelmében nem ruházta át, azokat önállóan kell gyakorolnia. A pozsonyiak — Jeszenák István gondnok elnöklete alatt — bár ered­ménytelenül, meg is kísérelték a konzisztórium szer­vezését. II. József 1783-ban közzétett döntése azonban mégsem konzisztóriumról, hanem arról beszélt, hogy a protestánsok Erdély mintájára Magyarországon is tart­hatnak konventet vagy zsinatot. Egy evangélikus bi­zottság, amely Prónay Gábor vezetésével az egyházjog korszerűsítésével foglalkozott, 1784-ben megkezdte Scheidemantel könyvének átdolgozását, de csak az evangélikusok számára és a meglevő hazai vonások ha­tározott érvényre juttatásával. Átvette a természetjogi érvelést az egyházról mint társadalomról, de főleg cs­ak azért, mert ezzel igazolni lehetett a világiak és egyhá­ziak együttes szereplését és a világiak túlsúlyát az egy­ház irányításában. Ha a protestáns jogokat akarták hangsúlyozni, továbbra is főleg a régi törvényekre, bé­kekötésekre, vagyis a történeti érvekre hivatkoztak. 1786-ban pedig Ócsai Balogh Péter, az új evangélikus főfelügyelő egy bizottsággal már a fennálló hazai egy­házi jogrendszert próbálta összefoglaltatni, a lengyel kódexet félretéve. A magyar evangélikusság világi ve­zetői itt, egymás között bevallották, hogy most végre lehetőség nyílna a főkonzisztórium akadálytalan felál­lítására, de mert attól lehet félni, hogy annak élére az uralkodó katolikust nevezne ki elnöknek, kénytelenek inkább lemondani a változtatásról, csakhogy elhárít­hassák a beavatkozást. A visszakozást a II. Józseffel szemben kibontakozó nemesi ellenkezés fokozta, külö­nösen akkor, midőn a protestánsok — 1787-ben — a helytartótanács egy kérdéséből arra a téves feltétele­zésre jutottak, hogy II. József mégis erdélyi mintára akar feltehetően saját embereiből főkonzisztóriumot felállítani A kétheti terminusra a nyolc szuperinten­dens közül csak négy küldötte be véleményét — az evangélikus Torkos, Ruffiny, Szinovicz és Szalay Sá­muel, a tiszáninneni református püspök — a többi ha­ladékért folyamodott, hogy az ügyet előzőleg egymás közt megtárgyalhassák.13 A tiszáninneni református kerület nevében Vay István és Őri Fülep Gábor sáros­pataki tanár — az 1787-es tállyai egyházkerületi gyű­lés alapján — most is a főkonzisztórium mint korsze­rűbb, jobb megoldás mellett foglalt állást. Hét szaka­szos tervezetük széles hatáskört szánt a főkonzisztóri­­umnak, éppen úgy, mint a pozsonyi evangélikusok a magukénak. Másban is hasonlít a két elgondolás egy­máshoz. Az evangélikusoknál egy ember, a főfelügyelő kezében volt a vezetés s most Vayék terve hasonlókép­pen a főkonzisztórium elnökére óhajtotta bízni az irá­nyítást, mégha nem is nevezte őt egyetemes főgondnok­­nak. Mindamellett igen nagy, lényegbevágó a különb­ség — mondja Mályusz Elemér14 —, mert amíg az evan­gélikusok bürokratikus jellegű főkonzisztóriumot akar­tak szervezni, a reformátusok közül a legmesszebbme­nők sem voltak hajlandók erre, az ő főkonzisztóriumuk voltaképpen a kerületi vezető férfiakat fogta volna ösz­­sze. A leghatározottabban Szathmári Paksi István püs­pök tiszántúli kerülete utasította el önállóságának bármi korlátozását. Kiemelték, hogy a supremum con­sistorium felállítását nem tartják szükségesnek, mert a szuperintendensek és esperesek útján való kormány­zás törvényeken, kiváltságokon és fejedelmi határoza­tokon alapul, kánonaink is ezt rendelik és így van a reformáció­ óta; ez a mód a Szentírással és az első ke­resztyén egyház szervezetével is megegyezik, a keresz­tyéni szabadsághoz is leginkább illik; a tanok és a val­lás tisztán való megőrzése, a jó rend és fegyelem esz­közlése, a fellebbezett ügyek elbírálása stb., a négy egyházkerület konzisztóriuma útján történik; olyan férfiak kormányozzanak, akik nem annyira külső mél­tósággal válnak ki, mint inkább hithűségükkel és ke­resztyéni élettel és az egyházi ügyekben járatosak és Isten országának jólétéért buzgólkodnak, ezeket pedig az egyház maga választja; az erdélyi egyházak helyze­te egészen más és azt nem lehet mintának venni.15 Egyetérthetünk Révész Imrével, aki Bécs Debrecen ellen (Bp., 1966) c. munkájában a cívis város indokolt Habsburg-ellenes küzdelmét tárja fel és egyetérthe­tünk Mályusz Elemérrel is, aki ezt a főkonzisztórium ellenes huzavonát így értelmezi: „Ott settenkedett az aggodalom: mi lesz, ha mindennek az ára az önállóság feladása. A jobb rendért, fegyelemért oly nagy áldozat lett volna ez, hogy meg nem hozhatták. Ezért fordultak tehát szembe a főkonzisztórimmal olyanok is akik ko­rábban, Mária Terézia uralma alatt hívei voltak. Tehát nem az új intézmény, hanem a függetlenség, a sza­badság elveszítése riasztotta őket vissza. Csak így ért­hetjük meg a hosszú habozást, amellyel a válaszadást kitolni igyekeztek, de a bizonytalan feleleteket is, ame­lyeket különben Klobusiczky József helytartóta­nácsos csak 1789-ben regisztrált”111 azt tanácsolva, az uralkodónak, hogy az ügyet zsinaton tárgyaltassa meg. Mire a zsinatra végül 1791-ben sor került II. József rendszere már megdőlt és a protestáns világiak aggo­dalom nélkül hivatkozhattak a lengyel kánonokra, hogy az egyháziakkal szemben saját befolyásukat igazolják. Meg is állapodtak abban, hogy a református, illetve az evangélikus egyház élére egy-egy időszakon­ként összeülő egyetemes tanács, consistorium genera­le, illetve conventus generalis kerüljön.17 Az összbirodalmi egységes protestáns egyházi szer­vezet jozefinista terve az ezt követő években sem va­lósult meg. Elindult azonban egy folyamat, amelyik részint a római katolikus-protestáns párbeszédhez ve­zetett,18 másfelől erősítette a református és evangélikus egyház unióját szorgalmazó mozgalmat. E témák fel­dolgozása a hazai protestáns egyházak közös és sür­gető feladata. Dr. Tenke Sándor JEGYZETEK 1. H. Balázs Éva—Makkai László (szerk.) : Magyarország tör­ténete 1526—1790. Tankönyvkiadó, Bp., 1972. 128—129. Ezúton is köszönöm Barcza Józsefnek, a Közép-kelet-európai Refor­máció Történetének Kutatóintézete főmunkatársának előadá­som lektorálását, hasznos tanácsait. — 2. Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Bp., 1980. 375 sz. — 3. Marczali Henrik: Magyarország törté­nete II. József korában. — 2. kötet 2. kiadás. Bp., 1888. 57. p. — 4. V. ö.: Zoványi Jenő: Egyetemes főgondnokok és fő­­consistorium a magyarországi református egyházban Bp., 343

Next