Theologiai Szemle, 1982 (25. új évfolyam, 1-6. szám)
1982 / 2. szám - KÖNYVSZEMLE - Tóth Béla, P.: A teljes élet
Potter ezt az utóbbi hangot üti meg. Széles látókörű, művelt, sőt tudós — és főleg olyan keresztyén, aki lát a történelemben. Tudja, hogy az egyház előtt álló alternatívák: csökönyösen tovább menni az eddigi úton, vagy pedig végre valóban figyelmet szentelni a körülöttünk élő emberek életének, mégpedig közülük is elsősorban a kicsinyek, a kisemmizettek, az elnyomottak tömegeinek. Túl sokáig volt az egyház a hatalom oldalán anélkül, hogy alapító mesterét, Krisztust követte volna a szegények, peremre szorultak, kiszolgáltatottak ügyének felvevésében. Szerinte az egyház annyiban egyház, amennyire képes a Krisztus követésben megújulni. Ha nem akar Istennel egyenlő lenni (olyanok lesztek, mint az Isten ...”), amint Jézus is, aki Istennek formájában volt, nem tekintette azt zsákmánynak. Ha nem a maga érdekeit keresi, hanem tud szolgai formát felvenni. Ha tudja odaadni, változtatni, feladni struktúráit, amint Jézus még az életét is tudta odaadni. Lényege szerint tehát egy emberséges, szolgáló és dinamikus keresztyénség az, amit az EVT főtitkára képvisel. Egész könyve mindehhez telis-tele , van jobbnál jobb exegézisekkel. (Ő is jogi alapvégzettségű, mint Kálvin, de olyan teológusokat vall későbbi mestereinek, mint Barth, Brunner, Bultmann, a két Niebuhr, Dodd, a két Bailly és főleg: Tillich.) Minden tétele bibliai szómagyarázatokból bomlik ki. Ezek közül legszebb talán az „üdvösség” (szótéma) értelmezése, ami az ószövetségi „jásá” t kiszélesíteni, tágassá tenni, teret adni igére épül, s aminek ellentéte a szűk, a szoros, a szorongatott, az elégtelen. Isten üdvözítő akarata, megváltó szándéka az, hogy minden emberi lét az őt megillető tágas, bőséges térhez, lehetőséghez, élethez jusson. Isten lényege az igazság (cédáká), ami azt jelenti, hogy igazi, valódi, természetének megfelelő. Ezért mindenkinek, aki Krisztusban az övé, az igazság eföldi érvényesülésén (mispát) kell munkálkodnia. Istennél a szó és a tett egyet jelent (hábár), ezért az egyházban nem csak elvekre és hittételekre, hanem azokkal összhangzó cselekedetekre van szükség. Vannak görög és latin szómagyarázatok is könyvében bőven. Azokat a közhasznú szavakat értelmezi, amiket az európai kultúrkörben ma unos-untalan használunk, de jelentésük sokszor tisztázatlan. A „dialógus” mögött pl. a személyes, ember-ember közötti beszélgetés alapjelentését mutatja ki. Vagyis szerinte nem elvek és ideológiák (személytelen, intézményes tényezők) ütköztetése az igazi dialógus, hanem életnek élettel való találkozása, egymás megbecsülő megértése, tudomásulvétele és elfogadása, nem feltétlenül a „megegyezés” vagy netán a „kiegyezés” kényszerével, de feltétlenül egymás bizalmatlanság nélkül való komolyanvételével. A „hatalom” (power) mögött a „potere” szó tartalmában a „képesnek lenni valamit megtenni, valami újat bevezetni, változtatni” jelentéstartomány alapján azt hangsúlyozza, hogy a hatalom gyakorlása, a politika, lényege szerint az emberek együttélése problémáinak rendezését jelenti. A hatalommal való viszszaélés, a zsarnokság célja éppen ezért mindig az, hogy elszigetelje az uralkodót az uraktól, s az alattvalókat is szeparálja egymástól, kölcsönös gyanakvást és félelmet táplálva bennük egymás iránt, hogy ezzel megkösse energiáikat, különösen a változtatás, az újatbevezetés képességét megvonva tőlük. A hatalom igazi feladata ezzel szemben az emberek együttélésének biztosítása, annak keresése, hogyan tölthetik be rendeltetésüket igazán emberként. Egyebek közt emlékeztet arra is, hogy a nairobi világgyűlés deklarációja szerint a „vallás szabad gyakorlása” magábafoglalja „a vallási testületek jogát és kötelességét arra, hogy kritikát gyakoroljanak az uralmon levő hatalommal szemben vallási meggyőződésük alapján, amennyiben az szükséges” (105. o.). A hatalom gyakorlásának fent kifejtett módjához a szeretetre (egy, a hatalmon túli, célt adó tényezőre) van szükség. Az EVT ma, mondja Potter, egy sereg olyan üggyel kell foglalkozzon, amelyek mind a szeretet hiányából fakadnak, s az EVT radikálisan kénytelen gyakorolni a szeretet hatalmát, ahol csak erre lehetősége van. Az „igazságot szeretetben” parancsa alapján Potter konfrontálja a legkülönbözőbb földrajzi helyzetű társadalmi rendszereket az evangéliumi mértékkel. Sem a nyugati, sem a keleti társadalmi rendszereknek nem elkötelezettje. Nem fogja pártját egyik égtájnak vagy rendszernek sem a másik ellenében. Potter, ezt kell mondjuk, egyedül az igazság elkötelezettje, és úgy tartja, hogy Krisztus az igazság. Sorra veszi a világ minden táját, a közelieket éppúgy mint a távoliakat, és az evangélium mércéjét állítja oda a legkülönbözőbb politikai rendszerek és társadalmi berendezkedések mellé. Hogy melyikről mit is mond részleteiben, azt megtudhatja az érdeklődő olvasó, ha veszi a fáradtságot könyve átolvasására. Egy bizonyos: őszinte, egyenes és evangéliumi szóra fog lelni. Potter Jézus szemével néz, és ezért sok rafinált álszentségen meg propagandisztikus kendőzésen áthat a pillantása. Azt mondtuk, hogy nem elkötelezettje egyetlen tájnak és rendszernek sem, csak Krisztusnak. Valójában mégis van egy szempont, ami végigvonul egész könyvén, ott van szinte minden lapon és minden sorban: ez pedig a nem-fehérbőrű ember szenvedései iránti érzékenysége. Személyes elfogultsága lenne? Karib-tengeri, Afrikából rabszolgának behurcolt ősei temérdek megaláztatásának, kiszolgáltatottságának és nyomorának húsába-csontjába vésett emléke? Sokkal inkább a mai realitás hű tükörképe ez, jóléti századunk sötét árnyéka: ma valóban a nem-fehér ember a legelnyomottabb szerte a világon. És hisszük, ha Potter feléjük fordul, akkor benne nemcsak a karibtengeri rabszolga ősök unokája, hanem a végre valóban Krisztusra eszmélő, 20. századi keresztyén az, aki lehajol a legrászorultabbakért. „Beszélni annyi, mint szeretni” — idéz egy afrikai közmondást, könyve egyik legmegkapóbb részében, ahol a kommunióról szól. Isten országa, a közös élet, a kommunió és a kommunikáció egy és ugyanazon valóságok, mondja. Az EVT célja, hogy a „kultúrák egyetemes dialógusának”, az igazi kommunikációnak előmozdítója legyen. Tennie kell ezt egyrészt tagegyházai egymás közti „beszélgetéseinek” elősegítése, másrészt a nemzetek és kultúrák egyetlen nagy, világméretű közösségben való harmonikus együttműködése támogatásával. Az ökumené nem uniformizálást, nem a fehér kultúra másokra erőltetését jelenti, hanem a Jelenések könyve Mennyei Jeruzsálemének nyitott kapujú városát, ahol minden kapun más és más fajta drágakő van, s amely város mindenkinek nyitva van, mert az Úr annak világossága. Ez a nyitott kapujú város, ahol minden nép, nemzet és kultúra helyet kaphat — az Isten dicsőségének világosságában — Potter látomása is. A félelem, rezignáció és nihil világában üzenet ez a világ népeihez, mindenek előtt nekünk, keresztyéneknek. Csak kétféle ember kirekesztett a „nyitott kapujú város”-ból: a gyáva, hitetlen, és a tisztátalan. Az előbbi az, aki magát nem akarja, nem meri elkötelezni, és hitetlenségében