Theologiai Szemle, 1983 (26. új évfolyam, 1-6. szám)
1983 / 3. szám - HAZAI SZEMLE - Hadházy Antal: A cigány-misszió területén szerzett tapasztalatokról
A cigány misszió területén szerzett tapasztalatokról. Irodalmi tapasztalataimból A cigányok között — ismereteim szerint — a múlt század elején kezdődött missziós tevékenység, Angliában (quákerek végezték). Ezt követően sorra alakultak a kisebb missziós társaságok, szervezetek a cigányok misszionálására, illetve néhány „nagy”egyház is bízott meg papokat, lelkészeket ezzel a munkával. Ennek a több mint másfélszázados tevékenységnek látványos eredményei nincsenek, mert nem töltötték be sem „vallási”, sem szociális céljaikat. Okok: egyéni, karitatív tevékenység, kívülről jöttség, nem tisztázott cél és eszközök stb. Az általam ismertek közül egy cigány misszió fejlődik dinamikusan és ez mutat fel látványos eredményeket is''1: a franciaországi Assamble de Dieu nevű egyházé. Személyes külföldi tapasztalataimból 1979 nyarán részt vettem a fenti francia egyház Európa-szintű konferenciáján5. Az ott szerzett tapasztalataim, a vezetőkkel való más alkalommal való találkozásaim, folyóiratuk stb. alapján sikerük okát a következőkben látom (nem fontossági sorrend!): 1. Jó anyagi megalapozottság: az Enmordres-i konferenciatelep kb. 50 holdnyi erdő, ahol vándorló cigányok számára — egyszerre akár 20 000 ember számára is — táborhely, víz stb. van. Az épületek alkalmasak, hogy a prédikátorképzést (évente 30—40 fiatal számára) stb. megoldják. Jó technikai feltételek: rádióadás, jó mikrofonok, erősítők stb. Fedezet missziói telepek fenntartására Indiától Izraelen át Európa sok országában stb. 2. Jó szervezettség: a missziói terület „törzsi” és földrajzi szempontból jól felosztott. A munkaterületek jól ellátottak (átl. száz egyháztagra jut egy prédikátor!). 3. Jó alap: Franciaországban a róm. kat. cigányoknak „saját” kegyhelye, saját cigány szentje, sajátos liturgiája is van. A francia róm. kat. egyház több papja főfoglalkozású „cigány-misszionárius”, azaz a franciaországi cigányoknak bizonyos tradicionális egyházi, kapcsolatai, hagyományai vannak, így a pünkösdhívőknek van mire építeni. 4. Talán a legfontosabb, hogy a cigányok „magukénak érzik” ezt az egyháztípust. Ez nem kívánja, hogy cigány mivoltukat feladják, nem kíván tőlük életforma-változást stb. Az ottani cigányok szemében a prédikátorság nagyrabecsült hivatás (sajnos nem tudom, hogy hány százalékuk „függetlenített”, és hogy anyagilag mennyire vannak megbecsülve, de ha a tized kisegyházi gyakorlata érvényesül — tudtommal igen —, akkor anyagilag is jól járnak). A fentnevezett egyház gyakorlatilag csak cigányokból áll. Személyes tapasztalataim a hazai más vallású cigányok között folyó missziós tevékenységgel kapcsolatban Hazáinkban sem egyesületi keretek között, sem egyházi szervezettségű cigánymisszió — tudtommal — nem volt. Szórványos, egyéni próbálkozások a múlt század közepétől vannak. Lényegében ezek közé sorolhatók be az általam ismert mai kísérletek is. Voltara a hodászi gör. szerz. rk. cigány kápolnában, résztvettem metodista, ev. testvérközösségi, ill. szabad keresztyén istentiszteleti közösségben (ez utóbbi az uszkai cigány imaházban volt). Tapasztalataimat a következőkben foglalhatom össze: 1. Ezek a próbálkozások alapvetően egyéniek. Végzőik saját elhivatottságuk tudatában (pl. szabad keresztyének), ill. a saját gyülekezeti helyzetükből adódó konzekvenciák levonása következtében (például a gör. szerz. rk. pap) végezték ezt aszolgálatot — alapvetően másoktól elszigetelten. 2. Ezek a misszionáriusok felkészítési tanulmányaik során a misszióra, különösen a cigányok között végzendő munkára nem kaptak. Tudtommal később sem törekedtek arra, hogy a cigányságot „tudományosan” is megismerjék: elégnek tartották a személyes kontaktusokban szerzett tapasztalatokat, ill. a Szentlélek útmutatását. 3. Ezek a missziók kitűzött céljaikat elérték: létrejöttek és funkcionálnak az adott helyeken az adott gyülekezeti közösségek. A cigányoknak a felekezeti különbségek iránti közömbössége megszűnt, most már egy felekezethez tartoznak.104. A cigányok hálásak a velük való egyházi törődésért, szeretik, becsülik a velük foglalkozó lelkészt, maguk a lelkészek is örömet találnak a cigányok között végzett munkában.11 A nem református „hivő” cigányoknak nagy öröme volt a velünk (a nyíradonyi cigány gyermekénekkarral) való találkozás is. 5. Információim ugyan nem terjednek ki minden általam ismert cigány közösség minden tagjára, sőt találkozásaink az anyagi kérdéseket nem hozták felszínre, mégis az az érzésem, összefoglalóan, hogy az adott cigány közösségek elfogadják a nekik nyújtott egyházi szolgálatot,12 de az anyagi terhek hordozásában még nem jeleskednek. 6. Az a véleményem, hogy a fenti „missziók”-ban főként az egyházi integrációs elemek dominálnak 13 (amint a külföldi — nemcsak cigány — missziókban is). Ez leginkább — a hazai viszonyok között — legnagyobb múltra visszatekintő és tradicionális egyházi keretek között folytatott misszióval kapcsolatban mondható el. A többieknél — tekintve, hogy kisegyházakról, nem túl hosszú időre visszamenő tevékenységről van szó — ez kicsit másképp jelentkezik, de a lényeg marad: az integrációs elemek a kelleténél is nagyobb hangsúlyt kapnak. Missziós tapasztalataim saját gyülekezetemben A cigányok között végzett munkát én is ugyanúgy kezdtem, mint, nem református (III. pontban említett) kollégáim. Saját elhatározásomból (mert hivatást érzek hozzá és mert a gyülekezeti helyzet — Nyíradonyban a reformátusoknak háromnegyede, az évente megkeresztelteknek hétnyolcada stb. cigány — erre kötelezett), teljesen felkészületlenül, teljes elszigeteltségben munkálkodtam. Azóta természetesen tudatosan készülök arra, hogy a szolgálat e mezején eredményesen munkálkodhassam. Ennek a tudatos készülésnek néhány tapasztalatát adom itt közre: 1. Az ifjúkori — talán romantikus stb. — elhivatás érzése (ti. a cigányok között végzendő munkára) azóta megerősödött, tudatossá vált bennem. A cigányokat misszionálókkal való találkozások is arról győztek meg, hogy a cigányok között végzendő munkához valamiféle „különleges” elhivatottság kell. Az öröm