Theologiai Szemle, 1983 (26. új évfolyam, 1-6. szám)

1983 / 3. szám - HAZAI SZEMLE - Hadházy Antal: A cigány-misszió területén szerzett tapasztalatokról

A cigány­ misszió területén szerzett tapasztalatokról. Irodalmi tapasztalataimból A cigányok között — ismereteim szerint — a múlt század elején kezdődött missziós tevékenység, Angliá­ban (quákerek végezték). Ezt­ követően sorra alakul­tak a kisebb missziós társaságok, szervezetek a cigá­nyok misszionálására, illetve néhány „nagy”­egyház is bízott meg papokat, lelkészeket ezzel a munkával­. Ennek a több mint másfél­­százados tevékenységnek látványos eredményei nincsenek, mert nem töltötték be sem „vallási”, sem szociális céljaikat. Okok: egyé­ni, karitatív tevékenység, kívülről jöttség, nem tisztá­zott cél és eszközök stb.­ Az általam ismertek közül egy cigány­ misszió fej­lődik dinamikusan és ez mutat fel látványos eredmé­nyeket is''1: a franciaországi Assamble de Dieu nevű egyházé. Személyes külföldi tapasztalataimból 1979 nyarán részt vettem a fenti francia egyház Európa-szintű konferenciáján5. Az ott szerzett tapasz­talataim, a vezetőkkel való más alkalommal való ta­lálkozásaim, folyóiratuk­ stb. alapján sikerük okát a következőkben látom (nem fontossági sorrend!): 1. Jó anyagi megalapozottság: az Enmordres-i kon­ferenciatelep kb. 50 holdnyi erdő, ahol vándorló ci­gányok számára — egyszerre akár 20 000 ember szá­mára is — táborhely, víz stb. van. Az épületek alkal­masak, hogy a prédikátorképzést (évente 30—40 fiatal számára) stb. megoldják. Jó technikai feltételek: rá­dióadás, jó mikrofonok, erősítők stb. Fedezet missziói telepek fenntartására Indiától Izraelen át Európa sok országában stb. 2. Jó szervezettség: a missziói terület „törzsi” és földrajzi szempontból jól felosztott. A munkaterüle­tek jól ellátottak (átl. száz egyháztagra jut egy pré­dikátor!). 3. Jó alap: Franciaországban a róm. kat. cigányok­nak „saját” kegyhelye, saját cigány szentje, sajátos liturgiája is van. A francia róm. kat. egyház több papja főfoglalkozású „cigány-misszionárius”, azaz a franciaországi cigányoknak bizonyos tradicionális egy­házi, kapcsolatai, hagyományai vannak, így a pünkösd­­hívőknek van mire építeni. 4. Talán a legfontosabb, hogy a cigányok „maguké­nak érzik” ezt az egyháztípust. Ez nem kívánja, hogy cigány mivoltukat feladják, nem kíván tőlük életfor­ma-változást stb. Az ottani cigányok szemében a pré­­dikátorság nagyrabecsült hivatás (sajnos nem tudom, hogy hány százalékuk „függetlenített”, és hogy anya­gilag mennyire vannak megbecsülve, de ha a tized kisegyházi gyakorlata érvényesül — tudtommal igen —, akkor anyagilag is jól járnak). A fentneve­zett egyház gyakorlatilag csak cigányokból áll.­ Személyes tapasztalataim a hazai más vallású cigányok között folyó missziós tevékenységgel kapcsolatban Hazáinkban sem egyesületi keretek között, sem egy­házi szervezettségű cigánymisszió — tudtommal — nem volt. Szórványos, egyéni próbálkozások a múlt század közepétől vannak. Lényegében ezek közé so­rolhatók be az általam ismert mai kísérletek is. Vol­tara a hodászi gör. szerz. rk. cigány kápolnában, részt­vettem metodista, ev. testvérközösségi, ill. szabad ke­resztyén istentiszteleti közösségben (ez utóbbi az usz­­kai cigány imaházban volt). Tapasztalataimat a kö­vetkezőkben foglalhatom össze: 1. Ezek a próbálkozások alapvetően egyéniek. Vég­zőik saját elhivatottságuk tudatában (pl. szabad ke­resztyének), ill. a saját gyülekezeti helyzetükből adódó konzekvenciák levonása következtében (például a gör. szerz. rk. pap) végezték­ ezt a­­szolgálatot — alap­vetően másoktól elszigetelten. 2. Ezek a misszionáriusok felkészítési tanulmányaik során­ a misszióra, különösen a cigányok között vég­zendő munkára nem kaptak. Tudtommal később sem törekedtek arra, hogy a cigányságot „tudományosan” is megismerjék: elégnek tartották a személyes kon­taktusokban szerzett tapasztalatokat, ill. a Szentlélek útmutatását. 3. Ezek a missziók kitűzött céljaikat elérték: létre­jöttek és funkcionálnak az adott helyeken az adott gyülekezeti közösségek. A cigányoknak a felekezeti különbségek iránti közömbössége megszűnt, most már egy felekezethez tartoznak.10­4. A cigányok hálásak a velük való egyházi törő­désért, szeretik, becsülik a velük foglalkozó lelkészt, maguk a lelkészek is örömet találnak a cigányok kö­zött végzett munkában.11 A nem református „hivő” cigányoknak nagy öröme volt a velünk (a nyíradonyi cigány gyermekénekkarral) való találkozás is. 5. Információim ugyan nem terjednek ki minden általam ismert cigány közösség minden tagjára, sőt találkozásaink az anyagi kérdéseket nem hozták fel­színre, mégis az az érzésem, összefoglalóan, hogy az adott cigány közösségek elfogadják a nekik nyújtott egyházi szolgálatot,12 de az anyagi terhek hordozásá­ban még nem jeleskednek. 6. Az a véleményem, hogy a fenti „missziók”-ban főként az egyházi integrációs elemek dominálnak 13 (amint a külföldi — nemcsak cigány — missziókban is). Ez leginkább — a hazai viszonyok között — leg­nagyobb múltra visszatekintő és tradicionális egyházi keretek között folytatott misszióval kapcsolatban mondható el. A többieknél — tekintve, hogy kisegy­­házakról, nem túl hosszú időre visszamenő tevékeny­ségről van szó — ez kicsit másképp jelentkezik, de a lényeg marad: az integrációs elemek a kelleténél is nagyobb hangsúlyt kapnak. Missziós tapasztalataim saját gyülekezetemben A cigányok között végzett munkát én is ugyanúgy kezdtem, mint, nem református (III. pontban emlí­tett) kollégáim. Saját elhatározásomból (mert hivatást érzek hozzá és mert a gyülekezeti helyzet — Nyír­­adonyban a reformátusoknak háromnegyede, az éven­te megkeresztelteknek hétnyolcada stb. cigány — erre kötelezett), teljesen felkészületlenül, teljes elszigetelt­ségben munkálkodtam. Azóta természetesen tudatosan készülök arra, hogy a szolgálat e mezején eredménye­sen munkálkodhassam. Ennek a tudatos készülésnek néhány tapasztalatát adom itt közre: 1. Az ifjúkori — talán romantikus stb. — elhivatás érzése (ti. a cigányok között végzendő munkára) az­óta megerősödött, tudatossá vált bennem. A cigányo­kat misszionálókkal való találkozások is arról győz­tek meg, hogy a cigányok között végzendő munkához valamiféle „különleges” elhivatottság kell. Az öröm­

Next