Theologiai Szemle, 1983 (26. új évfolyam, 1-6. szám)
1983 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE
veltetik, és aki abban népe egzisztenciális megoldását látja, az maga is Szűz Mária lelkes tisztelője lesz. Ennek megfelelően természetesnek érezzük, hogy amikor a magyar nép a középkori keresztyénséget elfogadta, a Mária-kultuszt is elfogadta. Majsai fejezetről fejezetre végigkíséri a magyar történelem eseményeit, ok-okozati összefüggést látva a jobban, vagy kevésbé virágzó Mária-kultusszal.A Szent Lászlóról (1077—95) ezt írja: „Sohasem vesztett csatát, mert előbb mindig mennyei védasszonyának ajánlotta magát” (35. 1.). Egy „korabeli” himnusz, melynek 1526-ból való kézirata maradt ránk, bizonysága szerint László volt az, aki „ ... megparancsolata, hogy Magyarországot Regnum Marianumnak, Mária országának nevezzék” (36. 1.). IV. Béláról (1235—70) ezt olvassuk: „Rendkívül súlyos helyzeteiben országát és önmagát fenntartás nélkül bízta Istenre és a Boldogasszonyra. Így sikerült hazánkat a borzalmas tatárjárás után nemcsak helyreállítania, hanem az újra betörő tatárokat 1262-ben le is verte.” (39. 1.) (A 161. oldalon ezt olvashatjuk: „Az 1849 után ránkszakadt szomorú elnyomástól régi nagyasszonyunk segítségével lábolt ki hazánk.” Ezeket az ok-okozati összefüggéseket olvasva felvetődik bennünk a kérdés, hogy történelmünk hullámvölgyeiben pl. 1241—42-ben, vagy 1849. október 6-án történt eseményekről miért nem emlékezik meg az író, aki egyben történész is? Majsai Mór történelmi, numizmatikai, képzőművészeti, irodalmi emlékek, illetve politikai, társadalmi intézkedések felsorolásával szemlélteti az egyes korokban uralkodó Mária-kultuszt. A XVI. században a reformáció elterjedésének okát Majsai a törökdúlás, illetve az ország három részre szakadásában látja. „A reformációnak igen kedvezett a főurak és nemesek körében keletkezett zűrzavar” (69. 1.). S annak lefolyását többek között így jellemzi: „A szegényebb népet és az alkalmazottakat földesuraik parancsa vagy erőszakos befolyása is vitte bele a hitehagyásba. A földesurak mindkét táborban elég keményen érvényesítették ugyanis ezt az elvet: Akié a birtok, azé a vallás” (69. 1.). A történelmi kutatások eredményei azt igazolják, hogy ez nem ilyen egyszerű, mert a cuius regio, eius religio elv elsősorban a német fejedelemségekben szolgálta a reformációt és Magyarországra ez nem volt jellemző. Amit a történelem ellenreformációnak, vagy rekatolizációnak nevez, s melynek nem egy eseményét kegyetlenkedés, vérontás jellemzett, arról Majsai ígyír: „A Magyarok Nagyasszonya nemcsak a török iga alól szabadította fel édes hazánkat, hanem katolikus hitünket is megoltalmazta és újjászületését elősegítette” (74. 1.). Majsai Mór írása szinte teljességgel eleget tesz a címben megjelölt témának. Az említetteken túl ismerteti a magyarországi Mária-búcsújáró helyeket, az azokhoz fűződő csodákat, szokásokat. A könyv ilyen fejezeteket is tartalmaz: A „Patrona Hungáriáé” magyar bélyegeinken, XIX—XX. század protestáns költői Szűz Máriáról, Máriás vallásos társulatok. Vállalkozásában igazságtalanság lenne abszolút objektivitást keresni, hiszen római katolikus író ír római katolikus olvasó számára. Mégis legyen szabad megjegyezni a következőket: Meggyőződésünk szerint minden hazáját szerető keresztyén hivő hálásan gondol a Szentháromság Isten gondviselő irgalmára, mely által hazánk a történelem véres viharait túlélve megmaradt, s ahogy azt Majsai maga is mondja: „ ... öntudatosan él és fejlődik, sőt, érdemes helyet foglal el a nemzetek nagy közösségében” (8. 1.). Ugyanakkor a nem római katolikus olvasó úgy érzi olvasva a könyvet, hogy Majsai szerint mindehhez nem volt elég mennyei Atyánk hatalma és szeretete, és így horribile dictu önmagán belül, vagy önmaga mellett egy Magyarországot védő intézményt hozott létre, mely Szűz Mária vezetésével munkálkodott, ill. munkálkodik. Továbbá minden hívő vallja, hogy az Úr Isten nem mindig úgy cselekszik, ahogyan mi elképzeljük, s hogy történelmünk hullámvölgyei sem tudtán kívül keletkeznek, hanem általa, de azzal az ígérettel, hogy a hívőnek minden javára van. Eszerint úgy érezzük, hogy a hullámvölgyek nem említésével, és minden siker és győzelem Máriának tulajdonításával az író előfeltételezte az olvasó figyelmetlenségét, vagy naivságát. Az isteni gondviselésnek a nevelő, tisztító, fegyelmező hatása is áldás az embernek. S még ha egy római katolikus író, saját hite szerint, az isteni gondviselést, mely országunkat óvta, Mária gondviselésével azonosítja, akkor is elvárnánk, hogy e gondviselés az emberi értelem számára nehezebben elfogadható eseményeknek is adja meg a „mario—logikus” magyarázatát.* A könyv másik nagy része Székely László költeményét tartalmazza, mely az evangéliumot énekli meg Máriával a középpontban, íme a te Anyád címmel. A papköltő és költői szabadságával, tudni vél olyan eseményeket, melyről egyik evangélium sem ad számot, de költeményeinek ezek a részei sem mondanak ellent a Szentírás bizonyságtételének. Olvasva a művet népies betlehemi, vagy passió játékok hangulatát érezzük. Egy-egy fejezetét pásztori idill jellemzi, de ezek a részek sem irreálisan idealisztikusak. A mű nem Krisztus születésével kezdődik, és nem is fejeződik be mennybemenetelével. Az evangéliumi leírásokat megelőző, illetve túlhaladó fejezetekben Mária úgy a központ, hogy ezzel semmiféleképpen sem sérti Krisztus örök fontosságát. A tanítványok között a mennybemenetel után Mária lett „... az egy lelki központ” (309. 1.), de így ír róla: „Egy nagy érzés vitte minden szón át: Készíteni a boldog „pléromát”, Hogy Jézus már a szívekben éljen Egyre növő, fejlő teljességben” „Bántotta jó, alázatos lelkét, Hogy előbbre tették, ünnepelték.” (310. 1). Nyilván ez a pár verssor nem fogja megváltoztatni a katolikus egyházban uralkodó Mária-tiszteletet, mégis jó érzés hallani ezeket aszavakat, összefoglalásul csak annyit, hogy a II. Vatikáni Zsinat utáni római katolikus olvasóközönség számára egy olyan kiadvány lenne a legfontosabb, természetesen római katolikus író tollából, mely világosan tisztázza Mária üdvtörténeti helyét. E kívánalomnak a maga módján Székely László munkája inkább eleget tesz.—all Az ember reménye Vasadi Péter, Ecclesia, 406 l. A könyv szerzője az Új Ember című katolikus hetilap és a Vigilia című katolikus havilap munkatársaként dolgozik. A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában 1974—82 között a következő verseskötetei jelentek meg: Jelentés Babilonból, Ének a szomjúságról, Tamariszk, Hó és madarak. A Szent István Társulat 255