Theologiai Szemle, 1985 (28. új évfolyam, 1-6. szám)

1985 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Varga Zsigmond J.: Jézus a tanít: formai vonatkozások, teológiai tartalom

TANULMÁNYOK 1.1. Az Ujsz. ismerői és kutatói körében semmiféle vita nincsen arról, hogy Jézus Krisztus minden idevágó hely alapján, munkássága egészének ismeretét tekintetbe véve Izrael tanítója. Mégsem hiábavaló újra meg újra kritikai módon áttekinteni ezt a minősítését, így bizonyosodni meg ismételten helyességéről. Ezt a célt kívánja szolgálni ez a rövid tanulmány is. Kiindulási pontunk mindenekelőtt az lehet, hogy Jézus „Bibliája” az Ósz., alapiratának neve a Jézus korabeli zsidóság körében és az evangéliumok alapjául szolgáló tradícióban is Tóra (héb. törák: a szadduceusoknak ez az egyedüli és kizárólagos ósz. kánon). Ez a név döntő jelentőségű, mert az Ósz.-nek az Üjsz.ben előforduló idézetei alapján is állítható, hogy ez az alapvető megjelölés, a teljesség igényével ezt bővíti ki néhány hely az Újsz.-ben (Mt 17,12; 22,40; Lk 16,16; ho nomos kai hói prophétai; ho nomos kai hói prophétai kai hói psalmoi Lk 24,44). Amennyire fontos ez a megállapítás, mert végül is Jézus és az Ósz kapcsolatának mintegy alapja, összekötő láncszem kettejük között, annyira könnyen válhat félreértések forrásává is. Tudjuk, hogy a héb. szó fordítása a LXX-ban nemes (azzal itt most nem tudunk foglalkozni, hogy miért), amely az „osztó igazságszolgáltatás” szava, ennek nyomán fordítjuk mi az újsz. szót rendszeresen, kivétel nélkül, sőt — ami sokkal nagyobb hiba — természetesen és fenntartás nélkül is „Törvénynek”. Holott a lexikális adatok egészen más jelentésre utalnak: ez pedig „útbaigazítás, tájékoztatás, irányítás ,eligazítás’” („instruction, guidance, direction” Davies, The Interpreters Dictionary of the Bible s. v.; „Weisung, Bescheid” Koehler—Baumgartner s. v( különben a Tóra — a Pentateuchosz — cím megjelölése a Bucher-féle fordításban is „Die fünf Bücher der Weisung”). Végső soron tanításról van itt szó, persze úgy, hogy nem törvényhelyek „regisztratív” gyűjteményére vagy kazuisztikus szabályokra kellene gondolnunk: az „etikai normának” is nevezhető részletek váltakoznak történeti elbeszélésekkel, mitologikus részletek történetiekkel és szakrális turisztikaiakkal, mintegy előre vetve fényüket abban a tekintetben, hogy megértésük és magyarázatuk sem lehet egysíkúan intellektuális, mint ahogy a későbbi (rabbinus) teológia gondolta, hanem egzisztenciális, tehát a múlt, a jelen és a jövő emberi helyzeteire utaló, ezekben akár megjegyzések, akár egyszerű regisztrálások, akár levont következtetések, akár éppen elbeszélések vagy mitologikus előadás formájában útbaigazító tanítások. Tehát nem didaktikus jellegűek, nem kioktatók és szájbarágók, nem a „Befehl ist Befehl” eszejárására építenek, nem is igazolhatók ilyen logikával. Erre garancia az, hogy a török un. alapgyökének (järäh) jelentése „útbaigazít, eligazít, tanít” („direct, instruct, teach”, ill. „unterweisen, lehren, belehren”), így még mindig kisebb hiba volna a Tórát „Tanításnak” fordítani, mint „Törvénynek”. Persze, mint minden fordítás, ez sem lenne félreérthetetlen, de megvan a maga történeti hagyománya. Még annyit jegyezzünk meg, hogy a tanítást végző személy, a tanító megjelölése is megvan ebből a gyökből a héb.-ben marád, azonban ez az ősz.-ben aránylag ritka (Ézs 30,20; Pld 5,13; Jób 36,22; Zsolt 84,7; Gén 13,6; Dt 11,30; Bir 7,1): tudjuk, hogy Qumran kegyességében játszik középponti szerepet a moráh haccadag „az igazság tanítója v. az igaz tanító” (itt sem térhetünk ki alakjának Jézuséval való kapcsolatára, hasonlóságokra v. párhuzamokra, amelyeknek a feltárása régebben a két személy azonosításáig elment, de komoly kutatások nyomán téves álláspontnak bizonyult ez a föltevés). Jézus és a Tóra viszonya sokrétű probléma (Bornkamm i. m. 89—91), de erre és a belőle adódó következményre a továbbiakban gyakran és nyomatékosan visszatérünk még. 1.2. Aki mindebben szokványos etimologizálást akarna látni, annak két dologra kell gondolnia. Az egyik az, hogy a héb. täräh — töräh szavakban jelölt fogalmi kör egyáltalán nem a gör. szóhasználaton belül helyezkedik el, hanem specifikusan a héber fogalmi kincs tartozéka.. A másik az, hogy a töräh etimológiája az Ujsz. szóanyagával semmiféle (legkevésbé etimológiai) kapcsolatban nem áll, tehát ha a török fogalom kérdését Jézus tanítói munkásságának elemzésében fölvetettük, akkor itt csak „antimitologikus — mitologikus” megoldásról van szó. 1.3. Ha most azzal folytatom, hogy a gör. didaskö ige (származékai: didaskalia, didaktos, didaché, valamint a szempontunkból legfontosabb didaskalos) sokkal szerencsésebb fordítása a héb járáh-nak és szócsaládjának, ezzel nem sokat mondtam, de ennek a megállapítása mégis fontos. Maga az értékelés a legegyszerűbb szótári összehasonlítás útján beigazolódik. — Jézusnak a zsinagógákban folytatott tevékenységét az Ujsz. a didaskevi igével fejezi ki (Mt 4,23; 9,35, 13,54. par. és i. t.), ez azonban még semmit nem mond arról, hogy milyen természetű, jellegű volt Jézus tanítása, erről majd később. Viszont az világos, hogy ezzel a megjelöléssel a tradíció szerint környezete besorolta Jézust „Izrael tanítói” közé. Hogy nem egyedül ő volt ez a maga korában, azt saját szavaiból tudjuk, és ezzel az is világossá válik, hogy ő sem tartotta magát ilyennek. Az effajta kizárólagossági igény nagyon is távol állt tőle minden tekintetben. Ő tudta, nekünk is megtanította (ha ugyan megtanultuk tőle!), hogy könnyebb valamilyen címen kiemelni magunkat a többi ember közül, mint megmaradni valamilyen egészen általános emberi kategóriában, és így viszszaadni ennek a kategóriának az Istentől kapott „érvényét”. De ez már — gondolom — krisztológia, bár később még így is érintenünk kell ezt a problémakört. Mindenesetre Jézus sziifje még el is hárította magától ezt a minősítést is, legalábbis erre enged következtetni Nikodémoszhoz intézett szavainak megfogalmazása: Nikodémosz az illendőség szerint rabbinak szólítja Jézust azon a nevezetes éjszakán, de Jézus szavai nemsokára különös fordulatot vesznek. Jézus a tanító Formai vonatkozások — teológiai tartalom 1