Theologiai Szemle, 1992 (35. új évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Szabó György: Tóth Ferenc lelkészképzési- és továbbképzési reformterve
oldhatja fel. Ebben is igaza van Madáchnak, amikor figyelmeztet, még ha Lucifer szájából is: A szent tanok Ah, épp a szent tan mindig átkotok, Ha véletlen reábukkantatok: Mert addig csűritek, hegyezitek, Hasogatjátok, élesítitek, Míg őrültség vagy béke lesz belőle, Egzakt fogalmat nem bírván az elme, Ti mégis mindig ezt keresitek Önátkotokra, büszke emberek. dr. Medgesy M. László (Wallingford, CT, USA) FELHASZNÁLT IRODALOM Ernst Benz: The Eastern Orthodox Church, Its Thought and Life. Anchor, New York, 1963; Nicolas Berdyaev: The Russian Revolution. Univ. of Michigan Press, Ann Arbor, 1961; Richard T. DeGeorge: Soviet Ethics and Morality. Univ. of Michigan Press, Ann Arbor, 1969; Janes Ellis: The Russian Orthodox Church. London, Croom Helm 1986; Jacques Ellul: The NewDemons (Secular Religions). The Seabury Press, New York, 1975;Jan Librach: The Rise of the Soviet Empire. Frederick A. Praeger, New York, 1967; Richard Lowenthal: World Communism, The Disintegration of a Secular Faith. Oxford University Press, New York, 1966; Madách Imre: Az Ember Tragédiája. Szépirodalmi Kiadó Budapest, 1960; G. F. Alekszandrov et al: Ioszif Visszarionovics Sztálin, Rövid életrajz. Szikra, Budapest, 1952; B. H. Sumner: Peter The Great and the Emergence of Russia. Collier, New York, 1973; Timothy Ware. The Orthodox Church. Penguin Books, Great Britain, 1973; Serge A. Zenkovsky Ed.: Medieval Russia's Epics, Chronicles, and Tales. E. P. Dutton, New York, 1974. Tóth Ferenc lelkészképzési- és továbbképzési reformterve*. Tóth Ferenc éppen 220 éve született a Balaton mellett, Vörösberényben. Gazdag termést hozó, s egyháztörténeti szempontból is korszakalkotó élete 1844-ben zárult le. Életével, munkásságával külön előadás keretében kellene foglalkozni. Most — a tömör életrajzi összefoglalást adó életrajzi lexikonok, biográfiák mellett, mint pl. Zoványi Egyháztörténeti lexikona, Szinnyei József életrajzi feldolgozása — csupán csak utalok Tóth Ferenc életének és életművének legfontosabb nyomtatott forrásaira. Elsőként kell megemlíteni Liszkay József (egyébként Tóth Ferenc veje) életrajzi tanulmányát, mely a Nagy papok életrajza című gyűjteményes kötetben jelent meg 1877- ben. Ez Tóth Ferenc életének leghasználhatóbb összefoglalása. Az általunk tárgyalt kérdéskört Liszkay azonban éppen csak érinti. De épp így szemérmesen hallgatnak Tóth Ferenc életművének talán legjelentősebb vonulatáról a vele kapcsolatos ünnepi megemlékezések és gyászbeszédek. Életrajzi szempontból azonban ez utóbbiak is nélkülözhetetlenek, így az a füzetecske is, mely az 1827. június 19-én Pápán tartott püspökszentelő istentisztelet dokumentációja. Ebben találhatóNagy Mihály kocsi lelkésznek, a tatai egyházmegye esperesének ekkor elmondott igehirdetése is, mely az ilyenkor szokásos módon felsorolja az ünnepelt érdemeit. Az 1844. november 20-án, a pápai gyülekezet templomában tartott gyászistentiszteleten ugyancsak Nagy Mihály esperes, egyházkerületi főjegyző, majd Tóth Ferenc püspök utódja hirdette a vigasztalás evangéliumát. A gyászbeszédet Széki Béla pápai teológiai tanár tartotta. Mindkét beszéd megjelent a Pápán 1845-ben kiadott „Emlékoszlop...” című füzetben. A kisebb cikkeket, megemlékezéseket a jegyzetben említem meg. Benedek Sándor 1933-ban külön kötetet szentelt Tóth Ferenc gyakorlati teológiájának, e tanulmánykötetben szintén részletes életrajz található. Ugyanő 1945-ben „Miről prédikált Tóth Ferenc” címmel jelentetett meg egy füzetet. Szűkebb témakörünkben egyedül Tóth Endre pápai egyháztörténész professzor végzett kutatásokat. Eredményeit 1931-ben tette közzé egy Pápán megjelent kis fűzött, 16 lapos füzetben, „Lelkészképzés és továbbképzés Tóth Ferenc korában” címmel. Előadásom tehát Tóth Endre kutatásaihoz kapcsolódik, annak folytatása. Ha csak röviden is, de azért Tóth Ferenc életének főbb állomásait szükséges megemlítenem, hogy egyértelmű legyen előttünk, ki volt ő, s hol van a helye egyháztörténetünkben. Az elemi iskolát befejezve gimnáziumi s felsőbb tanulmányait a debreceni kollégiumban végezte, végig eminens tanulóként. 1788. tavaszán lett tógátus diák, 1794-től köztanítóságot viselt, 1798-tól senior volt, ez idő alatt rendezte a kollégium bibliotékáját is. Professzorai voltak Ormós András, Szilágyi Gábor, Szatmári Paksi István, Hatvani István, Sinai Miklós, tanulótársa volt Csokonai Vitéz Mihály. A kollégium ajánlásával 1799 tavaszától Bécsben nevelősködött gróf Teleki Sámuel erdélyi kancellár házánál, akivel kapcsolata a későbbiekben sem szakadt meg, amit levelezésük bizonyít. A pápai református egyház konzisztóriuma 1799-ben meghívta a teológia tanárának, ám előbb — Teleki Sámuel pártfogásával — egy éven át a göttingeni egyetemen gyarapította ismereteit. 1801. június 5-én iktatták be a kollégiumi rangot visszanyert pápai főiskola tanári állásába, mint a teológia első tanárát. Természetesen mindhárom pápai kollégiumtörténet — Kis Ernőé 1896-ból, Lampert Gézáé 1931-ből, s az 1981-es új kollégiumtörténet is — fejezeteket szentel Tóth Ferenc 16 évi pápai tanárságának, a pápai kollégium felvirágoztatásáért kifejtett szervező tevékenységének. Tóth Ferenc élete és a pápai kollégium sorsa összefonódtak, örök időkre elválaszthatatlanok, hisz pápai lelkészként, esperesként, majd püspökként is a kollégium legfőbb védelmezője, gondviselője volt. Magatartása örök példa minden idők dunántúli püspökeinek. Mándi Márton István mellett ő tette a legtöbbet a kollégium tudományos rangjának visszaszerzéséért, a kollégium Pápán való maradásáért, új tanszékekkel való bővüléséért, az egyre szélesebb alapokon folyó oktatás anyagi feltételeinek megteremtéséért. Tóth Ferenc tanári és tudományos munkájában egyaránt kiemelkedőt nyújtott. Ugyanez mondható el könyvtárszervezői tevékenységéről is. A főiskolai könyvtár Pápán igazi fejlődését Tóth Ferenc direktorsága alatt érte el. Az ő áldozatos gyűjtése, buzdítása alapozta meg a könyvtár 1711 előtti magyar könyv-, valamint antikva- és kéziratállományát. A könyvtárba kora legkiválóbb teo- Elhangzott a Doktorok Kollégiuma Plenáris Ülésének Egyháztörténeti szekciójában. Debrecen, 1988. augusztus 23. 50