Theologiai Szemle, 2003 (46. új évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 1. szám - TANÍTS MINKET, URUNK! - Pásztor János: A reformáció öröksége: Ige és Biblia (Warfield Lectures II. Princeton 1992.)
Az írásban elmondott dinamikus események a Szentlélek munkái, épen úgy, mint amikor prédikálás által ezek az események emberek életében megvalósulnak. Tehát a Szentlélek kapcsolja össze a négy princípiumot egy élő, üdvözítő folyamattá, circulus beatificus-szá, angyali körré, mely hatalmas arra, hogy embereket a bűn és halál ördögi köréből (circulus vitiosus) kiszabadítson. „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” (2Kor 3,18). Következésképpen szükséges, hogy a teológus teljes szellemi kapacitása a Lélek vezetése alatt legyen. Nincs mód a kijelentés elfogadására a Szentlélek nélkül. Ő emeli be a magyarázót az Ige-esemény dinamikus mozgásába. A Sola Scriptura - elv ilyen megértése szükségessé teszi a Biblia és az Isten igéje közti viszony vizsgálatát. Ez most a követlen feladatunk. 1.2. A Biblia és Isten igéje közötti viszony. 1.2. Az egyházi közvéleményben találkozunk azzal az állítással, hogy a reformátorok — Kálvint beleértve - nem láttak különbséget ige és Biblia között.7 Való igaz, hogy ezzel a kérdéssel külön nem foglalkozik. Kálvin alapos kutatója Wilhelm Niesel professzor kimutatja, hogy írásaiban ez a különbségtétel megmutatkozik. Kálvin nem képvisel olyan álláspontot, mely szerint a Biblia szavai önmagukban mágikus erővel bírnak. A Biblia szavainak a Szentlélek ad erőt. A Léleknek ez a munkája nem az intellektuális tevékenység helyettesítése, hanem annak hathatóssá tétele. Ez a látás magában foglalja, hogy a Szentlélek megvilágosító munkája nélkül csak emberi szavakat hallhatunk, de nem Isten önmagát kijelentő szavát. Ez pedig világos különbségtétel a Biblia és Isten igéje között. 1.2.2. Kálvin hangsúlyozza, hogy Isten maga az írás szerzője, a szentírók pedig a Szentlélek igazi és megbízható íródeákjai.”10 Ezek azonban nem élettelen eszközök, akik emberi azonosságuktól megfosztva, „magnófelvevőként” működnének. Kálvin beszél Esaiás „eleganciájáról” és Amos paraszti nyersességéről.”11 Luther esetében elég emlékeztetni a Jakab levelével kapcsolat vélekedésére. Mindketten látták az emberi tényező jelenlétét, és azt, hogy az ige az ő szavaikban és azok mögött van. A Szentlélek a szabadság lelke, aki nem megfoszt igazi emberségünktől, hanem kiteljesít azt. 1.2.3. A Biblia és az ige viszonyára világos és pontos megfogalmazást kapunk Karl Barth-tól: az Egy Ige hármas formája a hirdetett, az írott és a kijelentett ige, melyek mögött és melyekben az élő Krisztus az Ige jelenik meg a Lélek erejében. A Biblia - tanítja Barth - Isten élő, kijelentő beszédének szóbeli proklamáció lecsapódása (Niederschlag). Olyan emberek írása, akik mélyen átélték Isten szabadító jelenlétét, és felismerték Isten önmagát kijelentő tetteit. Az írás szavai elengedhetetlenül szükséges eszközei az arra való emlékezésnek, hogy Isten megszólalt, és annak a várakozásnak, hogy újra szólni fog népéhez. Az ige hármas formája tanúskodik az egy Igéről, Jézus Krisztusról. 1. 1.3. Biblia, Emberség, Szabadság és Szentlélek. 1.3.1. A szentírók szabadságáról és igazi emberségükről a Teljes írás tanúskodik. A Lélek által megragadott emberek nem eszközök, hanem Isten szolgái, munkatársai és barátai (Józsué 1,1; Jn 15,15; Ibor 3,9), akiknek szabad döntésben odaszánt tagjai lesznek az igazság fegyverei (Rm 6,13).13.3.2. A szabadság Lelke megragadja a nem zsidó népek fiait is a minden népnek szóló evangélium szolgálatára. A Lélek tesz képessé zsidókat és nem zsidókat egyaránt, hogy megértsék Isten terveit, és szabad döntésben felajánlják magukat azok szolgálatára. A Szentlélek munkája az is, hogy emberek személyiségük kiteljesedésében nem elveszítésében legyenek Isten munkájának részeseivé. Az antropológiai tényező a szerző személye, a környezet, a kultúra ezen a pneumatologikus alapon lesz fontossá.14.3.3. Ebből következik az is, hogy bibliai alapon nem lehet elvetni a Biblia történeti, irodalmi kritikai vizsgálatát. Sőt ezt kötelességünkké teszi. Jézus tanítványainak személyes történelmi találkozásuk volt a Názáreti Jézussal, így találkoztak az Igével a Szentlélek erejében. 1.3.4. Isten ezen az elhívó, megvilágosító és inspiráló tevékenysége és annak átélése határozottan különbözik az inspiráció nem-biblikus-görög-hellenisztikus koncepciójától. Az utóbbi szerint az inspirált személy „magán kívüli” állapotba (estasis) kerül, és mechanikus eszközként tölti be szerepét. Közvetíthet üzenetet, amihez neki semmi köze nincs. Úgy működik mint egy hangszóró, vagy más kommunikációs eszköz, így az emberi tényezőnek alig van jelentősége.15 Ilyen mechanikus inspiráció elképzelés - annak logikus következményével, a tévedhetetlenséggel - teljesen idegen a Szentírástól. A próféták és apostolok emberi személyiségét nem söpri el az őket megragadó Szentlélek. Ha azonban a Lélek munkáját elhanyagolva egyoldalúan az emberi tényezőt hangsúlyozzuk, felbontjuk az egyensúlyt, és tévtanításba jutunk. Nézzük közelebbről ezt a kérdést. 1.4. A Felvilágosodás hatásai a bibliakutatásra. A Felvilágosodás kibontakozása óriási hatással volt a teológia művelésére és azon belül a bibliakutatásra. Ebben a szellemi mozgalomban az emberi tényező, maga az ember jut a középpontba, aki önmagából kiindulva minden eszközt felhasznál a körülötte lévő világ és önmaga belső világa felfedezésére. Ebben a vállalkozásban a kritikai szellemnek alapvető jelentősége van. Minden eseményt és értéket alaposan meg kell vizsgálni. Az irányzat nagy hatással volt a Biblia magyarázatára is. A bibliai szövegeket a szekuláris kutatásban is használt eszközökkel vizsgálták. Ez a fejlődés egyfelől folytatása annak, amit a reformátorok is csináltak, akik a saját korukban elérhető történeti-kutatási eszközöket beleértve a hellén dualisztikus gondolkozást felhasználták. Ezzel már ők is elismerték a történeti-kritikai módszer hasznát. Másfelől a Felvilágosodás nyomán kibontakozó bibliakutatás totálisan szemben állott a reformátorok gyakorlatával. Ezek a tudósok nem követték a reformátorok bibliakutatásának a magából az írásból a Szentlélek hatalma alatt kapott dinamikáját. Ennek részben az is oka volt, hogy a 17. és 18. század protestáns ortodoxiája ugyancsak feladta azt. A reformátori gyakorlat dinamizmusát statikus szemléletre változtatták, mely a Bibliát úgy tekintette, mint örök igazságok és tanok kőbányáját.16 így az ortodoxia nem foglalkozott a Biblia emberi oldalával. A modern bibliakutatás az ellenkező végletbe csapott át. Számukra a Biblia nem volt más, mint emberek, Istenre és „vallásra” vonatkozó gondolatainak