Theologiai Szemle, 2009 (52. új évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - KITEKINTÉS - Rajki Zoltán: A Hetednapi Adventista Egyház Magyarországon a rendszerváltozás után a statisztika tükrében
adventista egyházhoz csatlakozók többsége - aktív vallásos lévén - átgondolt döntés következtében csatlakozott a felekezethez. Jól ismerhették egyházuk tanítását, ezért elhatározásuk hátterében az előző felekezetükkel való elégedetlenség húzódhatott meg. A kisvárosi/falusi gyülekezetek megalakulásának hátterében a korábban említett népevangélista mozgalom állt, amelynek társadalmi bázisát a vidéki, elsősorban tiszántúli falusi/kisvárosi kisgazda protestáns „bibliás” csoportok alkották. A református egyházon belüli hatalomváltás következtében a korábban belmissziós irányultságú lelkészek (Bereczki Albert, Péter János) vették át az egyházi vezetést, akiknek egyházpolitikája (különösen Péter Jánosé) elbizonytalanította a fent említett társadalmi csoportot. Gyanakodva nézték a belmissziós mozgalom klerikalizálódását, mert a korábban egyesületi autonómiával működő csoportok a zsinati iroda irányítása alá kerültek, és előbb-utóbb állami nyomásra feloszlatás várt rájuk. A „bibliás reformátusok” nem vezethettek bibliaórákat, mert ezt a lelkészek feladatává tették. Sokan átpártoltak a kisegyházakhoz, mivel ott az egyszerű gyülekezeti tagok is aktív szerepet vállalhattak az egyházi életben. A feszültséget fokozta, hogy a társadalmi változások ezt a réteget sújtották leginkább (agrárolló mesterséges szétnyitása, beszolgáltatások, szövetkezetesítés).13 A kialakult politikai, gazdasági helyzetben sokan elveszítve földjüket a városokba költöztek, de nem tudtak beilleszkedni az ottani református gyülekezetbe. Az új egyházvezetéstől támogatást nem kaptak. Sőt ennek ellenkezőjét kellett tapasztalniuk. A református egyház tehát az aktív, egyháziasan vallásos rétegéből veszített leginkább. Ezzel szemben a katolikus „átpártolók” felét a maguk módján vallásosak, illetve a vallásukat nem gyakorlók alkották. A közel 17%nyi különbség az egyháziasan vallásos katolikus és református áttérők között - hátterében dogmatikai okok állhattak. A katolikus barokkos kegyesség jelentősen különbözött az adventisták gyakorlatától, ezért a katolikusok esetében az egyházhoz kevésbé kötődők könnyebben csatlakozhattak az adventizmushoz. III. A Hetednapi Adventista Egyház missziójának társadalmi bázisa a kommunista diktatúra éveiben (1950-1989) Az ötvenes évektől a politikai nyomás miatt a Hetednapi Adventista Egyház aktivitása - a többi egyházhoz hasonlóan - „gyülekezeteinek falai” közé szorult, de még ott is korlátozottan működhetett. A felekezet életét az ötvenes évek elejétől a rendszerváltozásig belső feszültségek, egyházszakadások (1956, 1965, 1975), és az azt követő stabilizációs erőfeszítések terhelték.14 következménye a taglétszám és a keresztségek számának csökkenése mellett az új tagok társadalmi, vallási hátterének változása. Az egyház életét jelentősen befolyásolta a migráció. Az alföldi falvakból, kisvárosokból sok adventista a nagyobb városokban, elsősorban Budapesten és környékén telepedett le. A felekezet belső növekedése tehát ezekben a régiókban érvényesülhetett leginkább. Egy régió „kiugró” teljesítményének hátterében egy-egy jobb képességű lelkész tevékenysége, vagy egy népesebb generáció lokális keresztsége is állhatott. A Hetednapi Adventista Egyház bázisát továbbra is a két alföldi, valamint a Közép-magyarországi Régió gyülekezetei alkották. A közép magyarországi - elsősorban budapesti - gyülekezetek keresztségi eredményei egyre nagyobb részt foglaltak el a felekezet életében. Ennek oka a korábban említett migráció, illetve 1984 és 1989 közötti „kiugró” teljesítmény mögött a Mark Finley által vezetett Aratás Budapest evangélizációs sorozat keresztségi eredményei álltak. A fővárosi gyülekezetek azonban a taglétszámukhoz viszonyítottan kisebb arányban kereszteltek, amely egyben az integrációs képességük korlátozott voltát is jelezte. Másrészt az egyházszakadások (1956, 1965/1966, 1975/1976) is a budapesti adventizmust viselték meg leginkább. A Dél-alföldi Régió szerepe csökkenő tendenciát mutatott. Az Észak-alföldi Régióra pedig a hektikusság jellemző. Az Alföldet sújtó migrációs folyamatok ellenére a kelet-magyarországi régiók adják az egyházhoz csatlakozók 46-54%-át a hatvanas évek végétől napjainkig, amely Békés (12%-19,3%) és Szabolcs-Szatmár (13,4%- 19%) megyének köszönhető elsősorban. Az erőltetett iparosítás következtében Borsod-Abaúj- Zemplén megye ipari városai is a migráció célpontjainak számítottak. A térség nagyvárosai azonban nem tudták integrálni az odaköltöző adventistákat, és ezért nem profitáltak belőle a gyülekezeteik. A fővárosi gyülekezetekhez hasonló ütemben emelkedett a többi nagyváros gyülekezeteinek keresztségi arányszáma. Minden második gyülekezeti tag nagyvárosi gyülekezetben (Budapesttel együtt) merítkezett be a rendszerváltozás előtti években. A kisvárosi gyülekezetek keresztségi hányada 31-41% között mozgott hektikusan. A falusi közösségek esetében a hetvenes évek második felétől tartósan 20%-ra, vagy ez alá süllyedt a bemerítettek aránya, miközben a lakosság 35-40%-a községekben élt. (3. diagram) A társadalomban is hasonló folyamatok történtek, de a városiasodás nem öltött ilyen intenzív mértéket. A felekezet nagyvárosias jellege még élesebben kimutatkozik, ha figyelembe vesszük, hogy a lakosság 33-38%-a számított nagyvárosinak. A népevangélista mozgalom megszüntetése, a falusi adventista fiatalok városba költözése, valamint a régi tiszántúli „bibliás” református kisparaszti réteg eltűnése a falusi adventista misszió társadalmi feltételeit gyengítette meg. Eredményeként számos gyülekezet szűnt meg a kommunista diktatúra évtizedeiben. A kényszerű befelé fordulás az adventista háttérből érkezők arányának fokozatos emelkedéséhez vezetett. Az 1966-1983 közötti években az egyházhoz csatlakozók háromötöde adventista szülő(k) gyermeke volt. Ez a folyamat a 80-as évek második felében változott meg, részben az 1000 napi Aratás, és az Aratás 90 program következtében. (1. táblázat) A nem adventista háttérből érkezettek között a hetvenes évek második felétől a katolikusok megoszlása emelkedett, és a rendszerváltás végére nem sokkal maradt el a katolicizmus népességben belöl tő