Tipográfia Testedző Egyesület Sportlapja, 2000 (29. évfolyam, 1-5. szám)
2000-01-01 / 1. szám
TIPOGRÁFIA T. E A kérdés feltevése nem költői, nagyon is hétköznapi okok késztetik erre az embert, hiszen alig múlik el úgy nap, hogy ne lennénk tanúi valamely érték pusztulásának, devalválódásának, „átlényegülésének ” - legyen bármilyen nagy multja akár egy sportágban működő csapatnak is, legutóbb pl. a mindig élvonalban szereplő Elektromos férfi kézilabdacsapata „szűnt meg. ” Meddig rúgunk labdába? Elektromosunk létjogosultsága a szponzor döntése miatt megszűnt. Hiába volt mögöttük több évtized kiváló hazai és nemzetközi teljesítménye, bajnoki címek, trófeák egész sorozata. Az olyan sportsikerekben gazdag együttesnek, mint amilyen az Elektromos kézilabdacsapata, könnyen talál új pártfogót, hiszen nem a „futottak még” kategóriába tartoznak, mint pl. a csak a sport, a játék öröméért létrejött és együtt maradt kis csapatok: az Öregfiúk, meg az Old Boys bajnokságban szereplő Tipográfia-labdarúgóké. „Nem emlékszem, esett-e szó arról e lapok valamelyikében, hogy egyáltalán mikor, milyen módon jött is létre az Öregfiúk labdarúgócsapata” - mondja az alapítók egyikének számító Rataj József aki fölött ugyancsak eljárt az idő, lassan-lassan kikopott a játékból, mire ráköszöntött a nyugdíjas kor, amitől már csak egy röpke esztendő választja el. Még Biróczky János volt a Tipográfia T. E. irányítója, amikor egy szomorú esemény miatt találkoztunk. Zinger Gyuri gépmester temetésén voltunk, megadva a végtisztességet annak a remek kollégának, barátnak, sporttársnak, aki velünk együtt számtalanszor rúgta a labdát. Bármennyire furcsa, de akkor határoztuk el: nem hagyjuk veszni emlékeinket, az együtt töltött órák örömét, a barátságot, s ha már nem vagyunk alkalmasak arra, hogy bajnoki vagy érmes reményekkel induljunk harcba a labdarúgó-pályán, játszani még ne felejtsünk el, alakítsuk meg a hozzánk illő öregfiúk csapatát. Az ötlettel megkerestük Biróczky Jánost, akitől az anyagi támogatást reméltük a megvalósításhoz. Szándékunk meghallgatásra talált, ám mert olyan időben álltunk elő ezzel, amikor már javában folytak a bajnokságok, azzal az ígérettel kezdtük rúgni a labdát, hogy az első csonka „szezon” költségeit magunkra vállalva kerestük meg a BLASZ-t nevezésünkkel. A Kozma utcai „tégla”-pályát vettük bérbe és birtokba. Az úttörőnek számító mag, ha emlékezetem nem csal, négy emberből állt: Csermák Anti, Simon Bandi, az athenaeumos gépmester, Süvegjártó Pista, meg jómagam. Játszottunk a játék öröméért, örültünk a társaságnak. Annak ellenére, hogy nem csináltunk propagandát, nélkülözhetetlen társakkal bővültünk: Csiszár Lajos és Dancsó Árpád személyében. Három éve annak, hogy az öregfiúk úgy tapasztalták: lassan „kiöregszenek” ebből a korcsoportból is, soknak tűnt a nagypályás, kétszer harminc perces labdakergetés, de a játékot nem akarták feladni, így született meg a BLASZ támogatásával az ötven éven felüliek számára az Old Boys csoport. Nem az fájt, hogy vereséget szenvedtünk. A probléma az volt, hogy már nem tudtuk felvenni velük a lépést, annyira megfuttattak bennünket a kétszer harminc perc alatt, hogy a vége felé már levegőt is alig kaptunk. Mi nem szenvedni akartunk, hanem mozogni, játszani, s továbbra is pályán kívántunk maradni. Elképzelésünk megvalósult, így mi sem koptunk ki a fociból. Olyannyira nem, hogy az Old Boys bajnokság tabelláját magabiztosan vezetjük, az öregfúk is ki-ki tesznek magukért, a középmezőnyben tanyáznak. Az Öregfiúk csoportjából nem lehet kiesni, feljebb lépni azonban van mód a középcsoportba, vagy a kiemeltek közé. A csapat létét két dolog veszélyezteti. Az egyik: ha elfogy a csapat mögül a támogató, aki szponzori segítsége révén fedezi a költségeket, amely az elengedhetetlen nevezési díjból, a pályabérleti díjból, a bírói költségből, az utazások fedezetéből, és természetesen a felszerelés beszerzéséből, fenntartásából áll. Az, hogy a szerelést magunk mossuk, tartjuk rendben, az ebben a körben „természetes”. A másik ok: ha elfogynak a játékosok. Manapság ez is megesik. Az ok végtelenül prózai: az emberek többsége ma keményen küzd a fennmaradásért, eközben annyi energiát veszít, annyi gond gyötri, hogy nem tudja vállalni a sportot. Nekünk - pillanatnyilag - egyik kizáró okkal sem kell szembenéznünk, hála a szükséges anyagiakat előteremtő szponzorjátékosoknak, Dancsó Árpádnak és Csermák Antalnak. A bajnokságot a nevezők pályájának helyével összefüggésben szervezik, s mivel mi megjártuk már mind a négy égtáj csoportját, ebből a szempontból sem volt unalmas a játék, kipróbálhattuk erőnket minden csoportban. Most ismét az otthont jelentő csepeli papírpálya határozza meg csoport besorolásunkat. A Tipográfia T. E. labdarúgó-szakosztályában ma húsz játékosra lehet számítani. Közöttük hat olyan focirajongó van, aki mindkét bajnokságban rendszeresen fellép. Gasparics István, aki a szakosztályon belül a csapatok összeállításáért felel, alkalmanként jelöli ki a „keretből” rendelkezésre álló játékosokat. Csiszár Lajos egyszemélyben edző és játékos is, a csapatok körüli intézői teendőket ma is Gombkötőimre látja el, ő jár be a szövetségbe lekötni a mécseseket. Mióta kettős életet élnek, hétfőnként az Öregfúk, péntekenként pedig az Old Boys lép pályára. Míg a bajnok