Tiszajobbparti Mezőgazda, 1927 (3. évfolyam, 1-20. szám)

1927-01-16 / 1. szám

/ _______________ 2__________________________TIS­ZAJ­OBB PAR­TI MEZŐGAZDA A magyar kormányelnök avval bocsájtotta útnak a pengőt, hogy: „ez aranyat ér, — nemcsak valutában, de nemzeti becsületben is.“ Ha új pénzegységünk a külföld pénzügyi világának rideg számítása szerint is becses, úgy nekünk magunknak is komolyan kell becsülnünk a pengőt. Nem tekinthetünk rá oly szemmel, nem gondolhatunk rá oly lélekkel, mint amilyennel a most múlt idők pénzeit fogadtuk. Meg kell értenünk, hogy a pengő megjelenésével egész pénzrendszerünk változott meg olyan irányban, amely a békegazdálkodás felé vezet. Hogy az átszámításhoz, a régi pénz bevonásához szükséges átmeneti idő együtt jár elmaradhatatlan apró kellemetlenségekkel, azt természetesnek kell tartanunk, de aki ebből nem tudja meglátni azt a nagy nemzeti előnyt, mellyel lerongyolódott valutánknak egy új, értékére nézve nagyszabású pénzzel való helyettesítése jár, az túlságosan rövidlátó. Aki gondolkozik a pénzrendszerváltozásunk fölött, az látni fogja, hogy a pengő odakint is, idebent is nagy és előnyös hatásokat biztosít jövő gazdálkodásunk számára. Ezzel a pénzrendszerváltozással azonban a gazdasági életre vonatkozólag a most múlt időben érvényesült felfogásunknak is meg kell változni, mert az új pénzrendszer törvényei szerint gazdáink nem indulhatnak az elmúlt konjunkturális évek gazdálkodásának irányai után. Az új pénzrendszer alapja: a belső érték, ereje: az állandóság! A pénz ezen tulajdonsága mellett nem fog célravezetni a rövid lélegzetű gazdasági spekuláció, csupán a komoly, céltudatos termelő munka s a mezőgazdálkodásunkban is érvényesítendő takarékosság. Meg kell fontolni, hogy mit mennyi pengőért és miért mennyi pengőt adunk. Az elmúlt évek gazdasági életében kevés munka mellett sok koronát találtunk, a jövő idő kevés pengőjéért több munkára lesz szükségünk, de mert gazdasági helyzetünk javulásának jövő ígéretét nagyrészben a pengő állandóságában bírjuk, a békeidők e visszatért csengő hangú értékét, az elmúlt évtized viharaitól szétszórt papírértékeivel szemben, a munka és takarékosság áldozatával kell megbecsülnünk, hogy valóban elvezethessen bennünket oda, a­merre indult,­­ a béke biztosan haladó gazdálkodásának áldásaihoz. p. j. ooooooqooooooooooooooooooooooooooooooooosooooooooooooooooooooooooooooooooqoooooooooooooOoooooooooooo GAZDATÁRSADALMI ÉLET Az országos Mezőgazdasági Kamara felsőházi tagválasztása Az országos mezőgazdasági kamara Almássy Imre gróf elnöklése mellett e hó 10-én tartotta meg közgyűlését, amelyen megválasztották a kamarák­nak a törvényhozás felsőházába küldendő képvise­lőit. Almássy Imre gróf vázolta a mezőgazdasági kamarák feladatait, amelyeknek szolgálatára főleg az képesíti, hogy a kamarai szervezetben a magyar agrártársadalomnak minden rétege törvényes kép­viseletet talál. Koós Mihály nyug. államtitkár, ka­marai igazgató ismertette azokat a törvényes in­tézkedéseket, amelyek keretében a szavazásnak meg kell történnie. A rendes tagok választása során az öt képvise­leti kúria kiküldöttei 459 érvényes szavazatot ad­tak le és ennek eredményéhez képest az V. kúria megbízatása alapján Almássy Imre gróf és Bernáth István, a IV. kúriából Sámik József, a III-ikból Bálint G­yörgy, a II.-ból Molnár János, az I.-ből ifj. Mészáros István választattak meg a felsőház tagjaiul. A póttagok választása során az V. kúriá­ból Purghy Emil és Kállay Miklós, a IV.-ből Plósz István, a III.-ból Parilisz Márton, a II.-ból Vásári József, az I. kúriából pedig Ifj. Szaniszló Bertalan választattak meg felsőházi póttagokat. Az eredmény kihirdetése után Almássy Imre gróf a közgyűlés lelkes éljenzése közben köszönte meg a választók bizalmát. Bernát István a megvá­lasztottak nevében rámutatott arra, hogy csak a gazdák szervezkedése biztosíthatja a társadalom ja­vára azokat a konzervatív erkölcsi erőket, amelyek nem pusztán a vagyonszerzés céljait tűzik maguk elé. Sámik József kisgazda hálával vette tudomásul azt, hogy személyében a kisgazdatársadalmat érte

Next