Tiszatáj, 1963 (17. évfolyam, 1-12. szám
1963 / 2. szám
■М г Összeállították a Magyar Írók Szövetsége Dél-magyarországi Csoportjának és a Kiskönyvtár-Sorozatnak 1963. évi munkatervét Az írócsoport munkatervének középpontjában — ebben az évben is — elsősorban a szegedi és környékbeli szerzők szépirodalmi munkásságának, a Magvető és az írócsoport által gondozott köteteknek vitája, elemző bírálata áll. Ennek megfelelően megvitatják Tóth Béla »Atya, fiú, szentlélek« c. kötetét, s vitaestet rendeznek a fiatal költők pécsi országos találkozójáról. Vendégül látják a 80 éves szegedi festőművészt, Vlasics Károlyt, s vitát rendeznek legutóbbi, gyűjteményes kiállításáról. Februárban Simonyi Imre gyulai költő »Önéletrajz helyett« c. kötetéről, Polner Zoltán »Szigorú vallomás« c. versgyűjteményéről rendez vitát a kritikai szakosztály, majd találkozót szerveznek József Attila Szegeden élő barátaival és kortársaival. Márciusban a Tiszatáj egyéves terméséről tartanak vitát, s találkozót szerveznek a Fiatal Művészek Klubja tagjaival és a Tiszatáj illusztrátor munkatársaival. Májusban kiutazás keretében a békéscsabai, kecskeméti és makói irodalmi körök alkotóival szándékoznak találkozni csoportunk vezetői, júniusban tapasztalatcserét bonyolítanak le a miskolci »Napjaink« szerkesztőségével s a miskolci írócsoport képviselőivel, októberben pedig az »Alföld« c. folyóirat szerkesztőségével és a debreceni írókkal. Decemberben közös irodalmi estet szándékoznak rendezni az »Új Írás« szerkesztőségével. Tevékeny részt vállalnak íróink az idei könyvheti rendezvényekből, az író— olvasó találkozókból, az üzemek és iskolák patronálásából is. A Kiskönyvtár-sorozat köteteit 1963—64-ben többek között a következőkből válogatják össze: Csoór István, Fenákel Judit, Siklós János, Kárász József, Papp Zoltán, Sz. Simon István, Somfai László, Szekerczés József prózai művei — Hatvani Dániel, Andrássy Lajos, Gál Sándor, Németh Ferenc, Kovács Miklós, Lődi Ferenc versei — Kiss Lajos (Hódmezővásárhely) szociográfiai műve. Egy kiváló kisregény a dél-magyarországi olvasók vitáinak kereszttüzében Alig ismert író alkotását, ,A. Szolzsenyicin első nagyobb prózai művét közlik a megye napilapjai — frissiben, alig néhány héttel a szovjet Novij Mir-bel megjelent publikálás után. Az »Ivan Gyenyiszovics egy napja« máris nagy feltűnést keltett, s izgalmas vitákra indított olvasókat és irodalmárokat egyaránt. »Szolzsenyicin kisregénye — hangoztatja a Pravda cikke —, amely a népi jellemek ábrázolásánál olykor Tolsztoj alkotásainak művészi erejére emlékeztet, azért is kitűnő írás, mert a szerző teljesen beleolvadt a főhős alakjába, és a műben történő minden eseményt a főhős szemével látunk... Az olvasót nem nyomasztja a tragikus mű olvasása azért sem, mert amiről szól, az az igazság, s a párt és a nép — országunk életének egész menete az utóbbi években — megerősítette, hogy el lehet mondani ezt az igazságot.« A személyi kultusz törvénytelenségeinek leleplezése az »Ivan Gyenyiszovics« művészi fokán — olyan élvonalbeli szovjet írók elismerését is kiváltotta, mint Tvardovszkij és Szimonov, s az írói progresszivitás és bátorság, valamint a művészi megformálás tekintetében bizonyára további művek ösztönzője lesz. Justh Zsigmond-emlékünnepségek Békés megyében Justh Zsigmond születésének 100. évfordulója alkalmából az író szűkebb pátriájában, az orosházi járásban a TIT Békés megyei szervezete, a megyei művelődési osztály és az orosházi járási és városi tanács szervezésében nagyszabású emlékünnepségeket rendeznek. Az ünnepi sorozat megnyitóját Gádoros községben tartják 1963. február 16-án, szombaton. (A gádorosi községi tanács díszsírhelyet adományozott, itt helyezték ismét örök nyugalomra az írót és szüleit. Az új sírhelyen felállítják Justh Zsigmond márvány síremlékét is, amely eddig el volt ásva.) Az ünnepi megnyitót Diószegi András tartja, majd neves előadóművészek Justhművekből mutatnak be részleteket, s a községi öntevékeny színjátszó csoport Moliére A botcsinálta doktor című művét adja elő. Ez a darab Justh parasztszínpadának műsorán is szerepelt. Az új kultúrház felveszi Justh Zsigmond nevét, s az előcsarnokában felállítják az író mellszobrát, melyet a helyi iskola tanára, Nyári József mintázott meg. Február 17-én Gyopárosfürdőn, Justh egyik legkedvesebb tartózkodási helyén, a városi tanács nevében Szabó Andor népművelődési felügyelő leleplezi a Justh emléktáblát. A gyopárosi ünnepi rendezvényen Elek László óvónőképzői tanár, a TIT megyei irodalmi szakosztályának elnöke tart előadást. Ugyancsak február 17-én Orosházán a járási könyvtár is felveszi Justh Zsigmond nevét. Este a művelődési házban Kovács István népművelési felügyelő ismerteti Justh munkásságát. A megyei tanács művelődési osztálya az évforduló alkalmából megjelenteti Elek László Justh-tanulmá-nyát. A TIT előadói a megye több községében megemlékeznek Justh Zsigmondról. K. A. Pályázat Derkovits-ösztöndíjra A Művelődésügyi Minisztérium és a Képzőművészek Szövetsége pályázatot hirdet a Derkovits-ösztöndíj elnyerésére. A pályázatot a művészek munkássága, művészi, emberi magatartásuk és az ösztöndíj időtartamára megjelölt művészi céljaik alapján bírálják el. Az ösztöndíj összege háromévi időtartamra havi 3000 forint. Korhatár a 35. életév. A pályázók kérelmüket a Művelődésügyi Minisztérium képzőművészeti osztályára (Budapest V. kerület, Szalay utca 10—14., IV. emelet 35.) február 16-ig nyújtják be. A kérelemhez csatolni kell: 1. a pályázó eddigi művészi munkájának részletes ismertetését; 2. a további munka tervét, s céljait az ösztöndíj idejére; 3. két példányban önéletrajzot; 4. főiskolai végzettség esetén az erről szóló oklevél hiteles másolatát; 5. a művészi munkát bemutató műveket február 15—16-án kell beküldeniük a Műcsarnokba (Budapest XIV. kerület, Dózsa György út 37.). Metpos oldal Karácsony Benő könyve A kapitalizmus szellemes bírálata, a világ fejlődésébe vetett hit bizonytalansága, kiforrott stílus, az emberekkel szembeni bizalmatlanság — így tudnánk röviden jellemezni a nyilasterror áldozataként elpusztult erdélyi író, Karácsony Benő, először 1926-ban megjelent regényét. A regény főhőse — Felméri Kázmér, maga az író — szimpatikus egyéniség. A kapitalista társadalomban él, munkás, de nem képes kivezető utat találni e társadalom korszakából. Keserű gúnnyal szemlél a »városi kultúra hitványságait«, nem véletlenül mondja ki, »dög fészek ez a város«, hiszen a modern gyáripar, a munkásosztály kizsákmányolása, a kapitalizmus lényege itt a legszembetűnőbb. Karácsony Benő nem tud kijutni a kapitalizmus dzsungeljéből — bár szellemes iróniával leplezi le a polgári erkölcsöket, az »operettszerzői agyvelő mindenfajta szomorú izzadmányát«, a színházi sznobok tapsait, az előkelők és kispolgárok kutyatenyésztési és -nevelési akcióit, a gyarmati rendszer képviselőit, a mindennapi létért való küzdelem elembertelenedését, az igazságról való lemondás szükségességét, s azért nem, mert nem bízik az emberben, nem hisz az ember társadalomformáló erejében. Nem látja, hogy az embert a kapitalizmus tette »állat«-tá, s éppen az ellene vívott harcban kell újra emberré válnia. Kiforrott stílus, tökéletes jellemzés, a cselekmény pompás tömörítése váltakozó hosszúságú pszichológizáló részletek lepik még meg az olvasót. (Irodalmi Kiadó Bukarest, 1962.) Farkas István 11 tíkогnа 6: Magához ölelt és fölemelt Akkorra már jócskán jellegekbe vitt egy hamis illúzió. Azt hittem, hogy az érvényesülés végtelen magasba vivő lépcsőfokain olyan karriert futok be, amilyent addig kevés magamszerűnek sikerült. Eminens diák voltam az ország legjobb és a fővárosban működő kereskedelmi iskolájában. A siker fejembe szállt, elvakított, helyesebben: nem engedte kinyílni szemem. Azt hittem, így van rendjén: aki tanul, szorgalmas, törekvő, az érvényesül. Nem vettem észre, hogy közben nagy árat, az ifjúságomat fizettem részletekben ezért. Mert hiszen az éjszakai pihenésre is szinte csak négy-öt óra jutott, a villimoson is tanultam, sőt még az evezős tréningek szüneteiben, a Duna-parton is. Leány, udvarlás, önfeledt séta kéz a kézben, csók? —, még húszéves koromban is csak a regényekből és fiatalabb diáktársaim elkotytyantásaiból ismert dolgok voltak számomra. Dolgoznom kellett, példamutatóan tanulnom még azokat a tantárgyakat is, amelyeket utáltam, különben nem lehettem volna tandíjmentes. S akkor, még az érettségi vizsga utáni bódulat időszakában, 1940 nyarán, egy ötödikes gimnazista leányka elszavalt egy verset nekem. »Tejfoggal köbe mért haraptál? — Mért siettél, ha elmaradtál?« — szavalta Editke, s vékony könyvecskét mutatott, amely a verset tartalmazta, írója: József Attila. Megfogott a vers tartalma, hangulata — s szégyelltem magam a csitri előtt, mert a költőről soha nem hallottam. Az iskolában nem tanították, a »kincstári« irodalmi élet fórumain, ahol a »divatos« költőket, írókat minden lehető módon el akarták velünk, a fogékony tizennyolchúszévesekkel is fogadtatni, nem emlegették. Jelentős mértékben el is érték céljukat barátaimnál, s nálam is. Nemsokára lezuhantam a fellegekből. Hiába érettségiztem kitűnően, csak kisfizetésű tisztviselője lehettem az egyik banknak, s így jártam a Közgazdasági Egyetem esti előadásaira. Editke hangján gyakran sírt fel emlékezetemben a halott költő figyelmeztetése: »Miért nem éjszaka álmodtál?«... Egy vasúti bakter fiával kerültem össze az egyetemen, együtt is laktunk ócskábbnál ócskább albérleti szobákban , s szabad időnkben órákig elemeztük József Attila egyre több izgalmat okozó verseit. Az azokat tartalmazó könyvecskéket barátom hordta valamelyik munkásszervezet könyvtárából. Mind a ketten rádöbbentünk, hogy rólunk, családunkról ír, nekünk szól a költő. Szinte költeményről költeményre tükröt adott a kezünkbe magunkról, életünkről. Apám hétéves munkanélküliségéről, családom nyomoráról, munkás fivéreim szenvedéseiről, s rajogva szeretett édesanyámról, akit mi is »mamá«-nak szólítottunk.. Érdekes még jellemző is: az első elemző előadást József Attiláról s költészetéről a Szovjetunióban, hadifogságban hallottam. Antifasiszta iskolába jártam, s 1947-ben egy fiatal — a moszkvai egyetemen magyar nyelvet és irodalmat tanult — szovjet hadnagy ismertette a költő életpályáját, munkásságát, könyv nélkül tudva legalább két tucat versét. — A magyar Majakovszkij — mondotta. Négy évvel később, amikor már idehaza egyik idős Kossuth-díjas prózaírónk biztatott az írásra, beszélgetésünk során megvallotta: József Attilát nagyobb lírikusnak tartja, mint Majakovszkijt. Nem az én dolgom, hogy eldöntsem: melyikük nagyobb költő. De József Attila számomra mindenkinél több. Mert magához ölelt, amikor a kamaszfővel táplált illúziók jellegéből földre zuhantam. //tima: JÁRATLAN ÚT SZEKERCZÉS JÓZSEF ELSŐ REGÉNYE LEHET-E olyan rohanó, változó világban, mint amilyen a regénybeli, emberré formálódni, a gonosz kezek által szőtt sötétségből, a humánum, a szeretet, a szebb, nemesebb életért való küzdés világosságába jutni? Megteremthető-e a feltörekvésért folyó küzdelemben a hős, az egyén boldogsága? Mik azok a történelmi, társadalmi rugók, körülmények, amelyek meghatározzák, gátolják vagy ápolják a mélyből jövő útját. És melyek azok az erkölcsi, emberi, közösségi követelmények, melyeknek betartásával van csak felemelkedés. — Ezek a kérdések teszik próbára a regény íróját, Szekerczés József fiatal békéscsabai tanárt, és hősét, László Pétert. A színhely egy viharsarki, Békés megyei község, Gyikos a kor eseményeinek egyik lecsapódási pontja. Az 1938 és 1948 közti évtized a magyar nép sorsdöntő időszaka. A háborúba sodródás, a világháború szenvedései, átkai, a felszabadulás, az új népi rend megteremtése osztályok, egyének tragédiáját vagy hősi, drámai megújhodását hozza, a megsemmisülés útján levő osztályok végső igyekezete a fennmaradásért fel-feldobott erőszakos vagy fondorlatos lelkű figurákat, de akik éppen a nép önmagára találása folytán hirtelen nagy zuhanással tűntek el, mint Csonka Ferenc vagy az iskola igazgatója, ugyanakkor a felszabadult nép hatalmát végrehajtó vezetők közül is sokan megszédültek a lehetőségektől, önzőkké váltak, elszakadtak osztályuktól, s az ő sorsuk is bukáshoz vezetett. De az új népi vezetők közül a legtöbben mégis helytálltak, egységet tudtak kovácsolni a nép akaratából és az új forradalmi rend érdekeiből. Ilyen hős Bálint János is, a párttitkár. A végzetes gyerekkor emlőitől elszakadt László Péter, a főhős előtt korlátlan lehetőségek tárulnak fel. Miyen úton menjen hát előre, ki adja a példát? Ez a járatlan, göröngyös út nem torkollik zsákutcába, s ez annak köszönhető, hogy egészséges ösztönét, fajtájához ragaszkodását és kibontakozó öntudatát olyan ember irányítja, aki maga is megjárta a pokoli szenvedéseket, olyan ember, mint Bálint János. Hosszú utat kell megtennie, míg a gyermekkor terhes múltjával lebéklyózott kiskanászból a falu ifjúságának vezetője, a tudás megszerzésének szenvedélyes harcosa lesz. Rettenetes testi és lelki szenvedések vesszőfutását kell átélnie, míg az anyai rosszsejtelmű, baljós álmok által örökös szenvedésre, megalázottságra predesztinált gyermekből tanítóképzős ifjú lesz, hogy tudománnyal meggazdagodva térjen vissza népéhez. László Péter pályája azonosul népe sorsával. A felszabadulás, az új, szebb élet megszervezése áldozatokat követel. S ezekből neki is részt kell vállalni. A háború értelmetlen, vak erőinek szörnyű csapásait épp úgy tudomásul kell vennie, mint a dolgozók uralmáért folytatott harc kemény ostorcsapásait. De éppen a nép felmérhetetlen életerejéből, energiájából való részesedése menti meg a megtántorodásoktól, s el tudja viselni fél szemének, három ujjának elvesztését, és szép szerelmesének, Csonka Erzsébetnek tragikus elpusztulását. Az író hősének történetét elválaszthatatlanul hozzákapcsolja a Gyikos népének, lakóinak eseményeihez. Mert László Péter felemelkedése egyben a kötelékeitől megszabadult nép szabad megújulása is. Talán ezért domborítja ki sokoldalúan főhősének jellemvonásait. Természetesen felvetődik az a kérdés, szükség volt-e oly részletesen elemeznie Péter gyermekkorát, nem lett volna célszerűbb az öntudatlan gyermekkornak csak a legfontosabb gócait bemutatni? A kérdésre egy másik kérdés válaszol: megértenénk-e Péter lázas lendületét, akaratát, gyors léptű tetteit, ha nem ismernénk ennyire azt a múltat, mely elkorcsosította az eszmélés szépségeit, bemocskolta egy gyermek nyiladozó értelmét? Mindez végül is belső, lelki ösztönzőjévé válik, s végeredményben így lesz teljes László Péter egyénisége. PÉTER MELLETT legárnyaltabban talán Csonka Erzsébet alakja jelenik meg. Különösen finom Erzsébet fejlődésének rajza. A könyvekből fakadó emberbaráti szentimentális, rajongó érzés lassan-lassan józan, őszinte rokonszenvé változik, mely végül is a beteljesült szerelemben tetőz. A szerelem azonban nem tudja legyőzni a kegyetlen szülőkhöz fűződő szálakat, az az elszántság, mely az ütlegelő apjával szemben diadalt, arat, lényegében csak eddig tart, többre nem képes. Erzsébet a felsejlő lehetőségek ellenére nem lát kiutat, s öngyilkossággal vet véget szenvedésének. Mind Erzsébet, mind Bálint János, mind a többi alak személyében, akik a főhős fejlődésében ilyen vagy olyan szerepet játszanak, azonban legfeljebb alkatuk uralkodó vonásával jelennek meg a regényben, nem kapjuk meg azt a mélyebb ábrázolást, mely a főhős karakterét, magas fokú egyéniségét még határozottabban kiemeli Szekerczés remek mesélő. Előadásmódja egyéni vonásokat sejtet. Sok önéletrajzi mozzanatot találunk a műben, otthon van a témában, s a mese csak úgy patakzik a kifogyhatatlan élményzsákból. Jó szerkesztő. A regény bevezetőjének szerteágazó epizódjaiból alapot teremt a kibontakozásnak. Fojtott ábrázolási mód jellemzi. A színtelennek, túlzottan puritánnak tűnő sorok nem írójuk vénájának gyatra csordogálásáról vallanak, hanem arról a mértéktartásról, amely írónkat vezérelte FIATAL ÍRÓ első könyvéről lévén szó, óhatatlan, hogy ne találjunk olyan hibákat, amelyek csökkentik a regény értékét. Az író szépet, maradandót akar írni, és élpen az, amit szépnek vél, sokszor modorossá válik. Nem egy helyen az egészen gyenge részek keverednek kiemelkedő, felejthetetlen sorokkal. Amikor dicsérjük azt, hogy milyen pompásan alkalmazza az élőbeszéd sajátosságait, s ez szinte egyéni ti stílusát, nem hallgathatjuk el annak hátrányait sem. Gátolja az egyes nagyjelenetek szépírói kibontakozását, s egyes részek elnagyolásához vezet. Ez párosul modoros kitételekkel, pl. a cigányasszony, az ifjú Csonkáné kálváriájának harsány, élénk mondatai nem pótolják a helyzetek mélyebb, meggondoltabb ábrázolását. Stílusa — a fentiekből adódóan — tempós, sokszori lélekzetvétellel. Ezek a sajátosságok különösen az első részben lazítják, hátráltatják a kibontakozást, könnyen szürkeségbe, unalomba csaphatnak át. A másik veszély, melyre Tóth Dezső kortárs-beli cikkében is felfigyelt a mai prózánkról szólva, a túlzott mozgalmasság. Ezt sajnos Szekerczés sem kerülte el, ami nála is a lélekrajz, az alakábrázolás, a belső mélyebb indulatok, a tájleírás hiányára vezet. Néhány esetben szokványos kifejezést vagy pontatlan képeket használ. Ezek egyenetlenséget szülnek, és rontják a bővérű érzékletes népi nyelv egységét. (Magvető Könyvkiadó, 1962.) KRUPA ANDRÁS