Tiszatáj, 1965 (19. évfolyam, 1-12. szám
1965 / 6. szám - Szalai Imre: Lakatos Péter Pál : [tanulmány]
társaság bukása után elkeseredve utazik haza, Kővágóörsre. Emlékezetébe idézi kamaszkori múltját: Voltam szerelemben s a halállal szemben ... 1920-ban írja ezt. S a vers tele borús sejtelemmel: Falum fölött árnyék. Meggörnyedt testemre de sok rossz út vár még ... Költői jóslat, bevált jóslat. Az 1919—1920. tanévben még a Műegyetem beiratkozott hallgatója, de indexe már kevés eredményt mutat. Sikerrel letette első szigorlatát, de ezzel le is zárult műegyetemi pályafutása. Fölvéteti magát a Tudományegyetem jogi karára, de ez is csak folytatás nélküli próbálkozás. Ám közben állandóan olyan ismeretanyaggal bővül tudása, amely véglegesen egy cél felé irányítja életpályáját és minden cselekedetét: a proletariátus nyomorult sorsának megismerése, s a marxizmusnak egyreelmélyültebb tanulmányozása. 1919 óta a Szociáldemokrata Párt tagja, s ez időtől fogva irodalmi működését mindinkább politikai és társadalmi eszméinek szolgálatába tereli, amelyekben a legjobb otthonát leli. Az 1921-ben indult Magyar írás-пак egyik megbecsült és sokat foglalkoztatott munkatársa. Az akkoriban általánossá vált szabadvers-formát alkalmazza költeményeiben olyan következetességgel, hogy még Szabó Lőrinc Föld, Erdő, Isten című versgyűjteményének kritikájában is a kötetlenségben megnyilatkozó szabadságot kéri számon, mint amely egyedül képes biztosítani a költői felszabadulást. Erdélyi József Ibolyalevél című kötetének könnyed verselése nem több számára, mint játékos fütyörészés. A saját zsoltárszerű lejtésben hullámzó verssorai még bibliai emlékeket tárolnak, s Krisztus neve, alakja még föl-fölbukkan nem egy sóhajtásában. De az eljövendő Lakatost idézi elénk a Nietzschének akkoriban magyar nyelven megjelent Zarathustra mű recenziójából vett idézet: „... hiába támadják Zarathustrát, mint erőszakos, immorális embert, mégis a közösség embere. Alkotó és ez elég!” A felkiáltójellel végződött idézethez mi is hozzátennénk még a magunk felkiáltójelét. Közösség és alkotás — úgy összeforrott Lakatos világában, életszemléletében, oly elválaszthatatlanul, hogy csak a közösségért történő alkotást tartotta természetes, emberi, művészi tevékenységnek. Másrészt az alkotás mindenekfölöttvalóságáról vallott meggyőződése bukkan itt föl először, s jellemzőn, mintegy fölmentő alibiként az elkövetkezők elé. 1923-ban az Új Kultúra, amelynek szerkesztője a Magyar írás munkatársaként is számon tartott Bács Imre Endre volt, főmunkatársai sorában nevezi meg Lakatost. A lap két számban is közli verseit. A húszas évek második felétől kezdve jelennek meg versei a Népszavá-Ъап is. 1924. augusztus 25-én házasodik össze Lakatos Péter Pál Lengyel Annával, a révfülöpi állomásfőnök lányával. Két gyermekük születik: Mária és László. A Balaton mellől feleségéhez írt egyik levelében ujjong afölött való örömében, hogy fürdés közben elnézte a gyerekek kis testét, gyönyörködve. Mária az anyjához hasonlít, de „Laci teste az enyém — írja — amilyen akkor voltam, mikor még sudáregyenesen ficánkoltam én is a falu utcáin, a Kőháton, s itt a Balaton partján, íme, újjászülettem én is, és újra egyenesnek, sudárnak, mint voltam én is hat éves koromig.” És néhány sorral lejjebb: „egyre büszkébb vagyok rád, mert görbe gerincemet kiegyenesítetted.” A Magyar írásban megjelent versekben folyamatosan tisztulnak képei. Gyárkémények egetsimogató füstjéről ír, — emelem karom, hogy a napot földreöleljem, — hallatos szóval hívom anyámat. — Érzékenysége túlnő a saját személyén, a családi életbe terebélyesedik, s mintha házasságkötése és a családi boldogság visszhangja megteremtené a kötöttebb verselést s a rímelést is: anyjához. ... Úgy ömlik el s a fényt úgy záporozza e drágamívű két jóságkehely, — nem érthetem, nem tudhatom, miért van, csak rám tekint, s az élet rám lehet. (Anyám szemei)» 476