Tiszatáj, 1966 (20. évfolyam, 1-12. szám
1966 / 6. szám - Kritika
az előző kötet eszmeisége után, ahonnan még a munka és a gyár egészséges ihletése sugárzik, ha nem is a teljes lírai szintézis hangján. Ezt a tiszta hangot lehetett volna továbbfejleszteni újabb és összetettebb aspektusok segítségével, s nem olyan módon, ahogy pl. Magánügyem c. versében, a közhelyek halmozásával: „Magánügyem lett a közügy már...” Behálózza az új kötetet a befelé fordulás, a költő szerint a „belső világűr” megismerésére való törekvés, de a kifelé „simogatni született” alkotó befelé nem tud más lenni, csak önmaga (Hogy az legyek, Határ, Hazám van), s így jut el ahhoz a babitsi alaphelyzethez, amely olykor már az individualizmus veszélyével fenyeget. Helyenként meg-megtörik ez az irányvonal a verseiért öntudatosan kiálló költő attitűdjével (Pillantásom karmot növeszt), az egzisztenciális problémák felületes, közhelyszerű visszatükröződésével (Akkor is vidáman, Egyszer majd), vagy olaszországi útjának lírai képződményeivel, azonban itt is előbukkan indokolatlan magányérzet és létbizonytalanság. (Magány, Átjárnak). Néha mégis sikerül kitörnie, s e kitörések erővonalait látva, valóban egy „új eszmélődés” tanúi lehetünk: „Lássa, ki szembejön velem. Számíthat rám, emberre ember. Mert mindegy, hogy hol vagyok jelen. Mindig mindenért felelnem kell." Valahol itt kell megfogni Kiss líráját, s itt kell az önmaga által is emlegetett harmóniát tovább kutatni, ahol a külső és belső szférák mérlegének nyelve az ember és nem a magány, ahol a magasrendű felelősségérzés már nem fog párosulni szorongó bizonytalansággal, mint pl. „Mindenki a világért felel” c. versében: „Tudjuk-e, mikor állunk mindanynyian / kivégzőnégyszögek sorfalába?!” (Szépirodalmi Könyvkiadó 1965.) ERDÉLYI PÉTER POGÁNY MÁRIA: TŐKÉS VÁLLALKOZÓK ÉS KUBIKOS BÉRMUNKÁSOK A TISZA SZABÁLYOZÁSNÁL A 19. SZ. MÁSODIK FELÉBEN Az 1840-es években Széchenyi kezdeményezése nyomán meginduló Tisza-szabályozás egyike volt a kapitalizálódó magyar társadalom legnagyobb szervezett közmunkáinak. Pogány Mária ennek a hatalmas természetátalakító munkának két oldalát vizsgálja. Egyrészt elemzi az ármentesítésbe bekapcsolódó tőkés vállalkozásokat, másfelől — történeti, levéltári forrásanyag alapján — az ármentesítésnél foglalkoztatott kubikos bérmunkásság kialakulásával, bér- és életviszonyaival foglalkozik. Ügyesen nyomon kíséri, hol és mikor jelentkeznek a Tisza-szabályozásnál a kapitalizmus jellegzetes tőkés típusai és módszerei. Figyelemre méltó az a következtetése, hogy az ármentesítés a vállalkozók többsége részére átlagosan 30% hasznot hozott. Helyesen hangsúlyozza, hogy a Tisza-szabályozás kitűnő üzlet volt a vállalkozók részére, és a korabeli más közmunkákkal együtt jelentős szerepet töltött be a kapitalizálódó Magyarország tőkés arculatának kialakításában. A tanulmány második részében szerző kimutatja, hogyan és mikor jelenik meg a gátépítéseknél a feudális társadalomra jellemző közmunka helyett a szakmányos bérmunka. Ismeretes, hogy az alföldi kubikosság fő fészke Csongrád megyében Szeged, Vásárhely, Szentes, Csongrád, majd Mindszent, Szegvár és néhány kisebb község volt. A kialakuló, majd „hivatásos” vándormunkássá vált kubikosréteg e területi megoszlásáról szerzőnk keveset szól. Kár, hogy nem vonta be kutatási körébe a vidéki, elsősorban Csongrád, Békés, Szolnok megyei levéltárak anyagát. E vidéki levéltárak forrásainak kiaknázása bizonyára gazdagíthatta volna munkáját, több szempontból is. (Akadémiai Kiadó 1966.) JUHÁSZ ANTAL 199