Tiszatáj, 1982 (36. évfolyam, 1-12. szám
1982 / 9. szám - Orbán Ottó versei
Catullushoz Nagy gáz, de mi is szeretjük Lesbiát, Catullus. .. Az ifjúság az ifjúság jogán határtalannak képzeli lehetőségeit, istennek magát. Most van isten, most nincs, ahogy akarja; ha elalszik, gazdátlanul forog a Föld. Korlátja épp az egészsége. Az az igazság, hogy nehéz fölfogásúak vagyunk: még mindig a csillagtengerből fognánk ki a kozmikus halat, holott már sejtjeinkből vicsorog felénk kékcápa-csókja. Ajaj, megcsal a testünk, megcsal az ordas kurva, azt hazudja, minden megmarad, épp csak átlényegülve egy üstökös csóvájaként suhanó fátyol fényvédőiben: az élő tűz, az őrület, a tejszínhabot verő combok ... Van-e jobb választásunk, mint hinnünk neki? Betegségemre Lassan vonul hadaival a zsibbadás félálomban derengő testem terepén. Képzeljük úgy, hogy a vaksors Kutuzov, a stratégia hercege, egy lompos öregember, aki ha visszavonul is, mindig a magáéba, mert minden az övé, mint istené. Képzeljük akárhogy, a csóva végül fölrepül a házra, s az égő falu serceg, mint a zsír ... Nem okulok a bajban, hiába a baljós tünetek — a prófétát a rögeszméje teszi prófétává, verset verssé a logikánál rendezettebb zűrzavar, az élet örvénye a pocsolyavíz sejtben, miközben ép bal kezünkkel fölemelt béna jobbunk az újrakezdés izzó délibábjára mutat. "