Tiszatáj, 1993 (47. évfolyam, 1-12. szám
1993 / 11. szám - Sütő András: Az ugató madár (Magyarok három felvonásban)
16 tiszatáj Nyolcadik jelenet Az előbbiek, majd Claudia, Bodor és Nyárádi. Láthatatlan jeladásra az urak felállnak, Dózsa fölint a cigányoknak, azok rákezdik: „Vásárhelyi halastó, halastó... " Ezt mindannyian énekelik az elejétől a végéig. Az utolsó két sorát refrénként ismételik. Kart karba öltve, Claudia és Bodor jön. Dózsa intésére csönd. MIND: Vivat! Crescat! Florent! ENYEDI: Imára, testvéreim! Köszönjük néked, Atyánk, hogy a te oltalmadban s a nemzet gondjában együtt lehetünk. Áldott legyen a te neved ama csodatételben, minek folytán Bodor atyánkfia, kiszabadulván a halál szakadékából, immáron boldog hitvestársként is körünkben lehet az ő hitvesével. Áldd meg, Urunk, Rhédey Claudiát, akit mentőangyalként küldtél az ő szerelmes társának segítségére, hogy legyen élet és fény a halálnak sötét hatalmával szemben, ámen! MIND: Ámen! (Enyedi kimegy a színről. Zene. Dózsa intésére a szomszédos teremből virágcsokrokkal megrakott szekér gördül az ifjú pár elé.) DÓZSA: Méltóságos grófnő és kedves... ezek után miként szólítsalak? BODOR: Vitéz kóterfái, kis- és nagydutyilaki, lerben hűsölt, császári és királyi sittes vagyok, mindközönségesen Bodor Lajos, alias tizenhetes, néhai akasztófavirág-jelölt, asszonyom oldalán pedig a közügymentes magánboldogság kandidátusa, szolgálatjára! DÓZSA: Hosszú név, (kobakjára ütögetve) rövid ész, hadd mondjam inkább: kegyelmes grófnő, kegyelmes gróf úr, gavallériánk virágos szekerét fogadjátok szeretettel! BODOR: Polgárként fölzüllöttem ugyan az arisztokráciába, s nemmel egymás terhét hordozzuk immár, de főnemesi rangokon nem osztozkodtunk, nem tudjuk, melyikünké legyen a nagyobbik rész, mivelhogy énnekem éppen semmim sincs, szolgálatjára. CLAUDIA: Hé, barna hangászok! Vásárhelyi halastó, ne búbánatosan, hanem táncolhatólag! (Gyorsabb ritmusban rázendítenek, Claudia játékos „fölkérésére" Bodor táncra perdül, és legényesen forgatja asszonyát. Az urak a szekérről levett virágcsokrokkal állják körül, s énekelnek, rikkantanak is. Aztán kb. másfél perc múlva, a cigányok „behúzzák". Claudia Bodor vállára hajtja a fejét.) BODOR: Köszönjük a fogadtatást! Mi következik? NÉMETH: A nemzet létének sine qua non-ja az individuális közbátorléti cselekvések permanenciája! CLAUDIA (nevet): Püff neki, Lajos! (A zenészek tust húznak.) DÓZSA: Püffre, paffra nem tusolunk, csókák, azt a hétszentségit! NÉMETH: E fényes igazság alapján és annak következtében, hogy sajnálatos akasztás folytán elnöki hely üresedett, fölkérem Bodor Lajost, legyen ő mostantól a Közbátorléti Nemzeti Védegylet örökös elnöke. Vivat! MIND: Vivat! Crescat! Floreat! NÉMETH: Boroskancsóink fülének megragadására fölszólíthatom-e honfitársaimat? (Isznak.) Elnökünk leszel hát? BODOR: Az ajánlat megtisztelő. Claudia kedves, jól meggondoltuk magadat? (Leül.) CLAUDIA: Ó, de mennyire, drága férjemuram és kalaphordó felettesem, gyémánttal, zafírral kirakott koronája a teremtett világnak. BODOR: Nyűű? CLAUDIA: Észbeli gyarapodás jele nála, ha már oldalbordára, csontra bíz valamit szép szerénységgel. Én pedig azt mondom, uraim! Arról van legenda, hogy a kis Jézussal együtt nőtt a szent gyermek ruhácskája, köntöse, kis köpönyege - azt ellenben sose tapasztaltam, hogy az örökös álmokat kergető kicsi Bodornak a meggondoltsága, önérdekének felismerése, magamegőrző készsége együtt nőtt volna az esze tokjával... Szegénykém. NEUMANN: Mindig csak mások, az elesettek érdekeit nézte! BODOR: Úgy van! Vivát! (Tus, éljenzés.) CLAUDIA: Minden baja abból támad, hogy nem az eszével, hanem a szívével gondolkozik. Még ez is hagyján, ha a szíve belül nyíló ajtó lenne, hogy ő válogassa meg, kit