Tiszatáj, 1993 (47. évfolyam, 1-12. szám

1993 / 11. szám - Sütő András: Az ugató madár (Magyarok három felvonásban)

47 1993. november sem, Halljam! (Halk gyermekhang, hegedű­kísérettel.) Áldott magánosság jövel! ragadj el Álmodba most is engemet. Ha mások elhagyának is, ne hagyj el, Ringasd öledbe lelkemet. Nagyszerű! Csodálatos volt ez, kicsi Bodor! Magam is az ölemben ringatnálak lelkem­nek társaként! De mondd, fiacskám, miért vagy te ma oly nagyon szomorú? Bántalom­ért? Túl messzire ragadott el a képzelet, és magadra maradtál? Ne félj az áldott ma­gánytól! Úgy közelebb vagy az Istenhez. (Tünődés.) Mikor tizenkét órától kezdve sö­tétség lett az egész földön, a keresztre fe­szített Jézus fölkiáltott az égre: „Eli, éli, lamá sabaktáni!" „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Mi pedig az ő szavait ismételve mondjuk: miért hagytál el bennünket, akik Hétfájdalmú Szűzmáriá­­nak, Magyarok Nagyasszonyának ajánlot­tuk föl szép országunkat? De ha mások elhagynának is, kicsi Bodor Péter, én veled maradok. (Ölében a szoborral megy kifelé. Az őrök a Szózat két sorát éneklik. Ehhez csatlakoznak a láthatatlan rabok is.) Áldjon vagy verjen sors keze. Itt élned és meghalnod kell. (Kétszeri ismétlés.) BOLOND (el). HANG: Achtung! Urteilsverkünpung. (A fegyőrök, teremőrök katonás mozdulatokkal ki.) Tizedik jelenet UJFALUSSY: ítélethirdetés! (Kürtszó. Jön egyik oldalról Pe Venczel, Né­meth, Mikes, Dózsa, Neumann, ellenkező irány­ból Komisszár és Káplár. Őrök vezetik Bodort, Claudiát. Közönség kizárva.) PÉ VENCZEL (föláll, intésére csak Claudia áll föl): Gróf Rhédey Claudia ügyében hozott egyöntetű ítéletünk! NÉMETH: Fölmentő! MIKES: Fölmentő! DÓZSA: Fölmentő! NEUMANN: Fölmentő! PÉ VENCZEL: Személyem, Pé Venczel: föl­mentő! Bodor Lajos, alias Bodor Péter fel­­ségárulási ügyében az ítélet: NÉMETH: Kötél általi halál! MIKES: Halál! DÓZSA: Halál! NEUMANN: Halál! PE VENCZEL: Személyem, Marosszék fő­bírója: halál! Az utolsó szó jogán az elítélt szólhat. (Távoli zene. A „Vásárhelyi halastó" néhány foszlánya.) BODOR: Bíró urak! Mostanáig a biblikus idők homályában támadt és tovatűnt láto­másnak véltem János apostol sárkányos vi­lágát. És látom, hogy a tengerből feljött egy fenevad: tíz szarva és hét feje volt, és mind­ahány istenkáromlás. De csak az apostol látta vajon? A fenevad itt garázdálkodik közöttünk! És adatott neki hatalom a cse­lekvésre száz meg száz éven át, minden nyelv és nemzet fölött. Megadatott neki, hogy elborítsa rettegéssel az emberi életet. Felségárulás egy madár ugatása? Akkor mi­ért nem az a patkányok éneke s a félelem temetőbogarainak nyüzsgése az emberi szemekben? Mindezt nem csekély önálta­­tással a mások szemében láttam, és elteltem szánalommal az emberek iránt, akik nem úgy cselekszenek, ahogy én cselekszem. Lá­tom azonban, hogy magam is szánalomra méltó lettem. Szánalmat kérek tehát ítélő­­imtől. Feltaláló terveim közé iktattam a pá­ros egyszemély boldogságát ezzel az asz­­szonnyal, életem megmentőjével, akit önök a bűnrészesség vádja alól fölmentettek. Ezt köszönöm. Bizonyos, hogy ha én nem le­szek már, általa mégis itt leszek az élők kö­zött. Mindazonáltal Őfelségéhez kegyele­mért folyamodom. Ha pedig elutasíttatik, vegyék el tőlem a bitófa kínját - golyó által. Az utolsó szó jogán kérem! Golyó által! PE­TENCZEL (ezt inkább a Komisszárnak szánva): Erdeinkben elegendő fa van az ilyen jómadarak számára! KOMISSZÁR: Lesz bitónak való fa! Lészen elegendő golyó, puskapor az árulóknak! (Távozik, Káplár, Ujfalussy követi.)

Next