Tiszatáj, 1993 (47. évfolyam, 1-12. szám
1993 / 11. szám - Sütő András: Az ugató madár (Magyarok három felvonásban)
47 1993. november sem, Halljam! (Halk gyermekhang, hegedűkísérettel.) Áldott magánosság jövel! ragadj el Álmodba most is engemet. Ha mások elhagyának is, ne hagyj el, Ringasd öledbe lelkemet. Nagyszerű! Csodálatos volt ez, kicsi Bodor! Magam is az ölemben ringatnálak lelkemnek társaként! De mondd, fiacskám, miért vagy te ma oly nagyon szomorú? Bántalomért? Túl messzire ragadott el a képzelet, és magadra maradtál? Ne félj az áldott magánytól! Úgy közelebb vagy az Istenhez. (Tünődés.) Mikor tizenkét órától kezdve sötétség lett az egész földön, a keresztre feszített Jézus fölkiáltott az égre: „Eli, éli, lamá sabaktáni!" „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Mi pedig az ő szavait ismételve mondjuk: miért hagytál el bennünket, akik Hétfájdalmú Szűzmáriának, Magyarok Nagyasszonyának ajánlottuk föl szép országunkat? De ha mások elhagynának is, kicsi Bodor Péter, én veled maradok. (Ölében a szoborral megy kifelé. Az őrök a Szózat két sorát éneklik. Ehhez csatlakoznak a láthatatlan rabok is.) Áldjon vagy verjen sors keze. Itt élned és meghalnod kell. (Kétszeri ismétlés.) BOLOND (el). HANG: Achtung! Urteilsverkünpung. (A fegyőrök, teremőrök katonás mozdulatokkal ki.) Tizedik jelenet UJFALUSSY: ítélethirdetés! (Kürtszó. Jön egyik oldalról Pe Venczel, Németh, Mikes, Dózsa, Neumann, ellenkező irányból Komisszár és Káplár. Őrök vezetik Bodort, Claudiát. Közönség kizárva.) PÉ VENCZEL (föláll, intésére csak Claudia áll föl): Gróf Rhédey Claudia ügyében hozott egyöntetű ítéletünk! NÉMETH: Fölmentő! MIKES: Fölmentő! DÓZSA: Fölmentő! NEUMANN: Fölmentő! PÉ VENCZEL: Személyem, Pé Venczel: fölmentő! Bodor Lajos, alias Bodor Péter felségárulási ügyében az ítélet: NÉMETH: Kötél általi halál! MIKES: Halál! DÓZSA: Halál! NEUMANN: Halál! PE VENCZEL: Személyem, Marosszék főbírója: halál! Az utolsó szó jogán az elítélt szólhat. (Távoli zene. A „Vásárhelyi halastó" néhány foszlánya.) BODOR: Bíró urak! Mostanáig a biblikus idők homályában támadt és tovatűnt látomásnak véltem János apostol sárkányos világát. És látom, hogy a tengerből feljött egy fenevad: tíz szarva és hét feje volt, és mindahány istenkáromlás. De csak az apostol látta vajon? A fenevad itt garázdálkodik közöttünk! És adatott neki hatalom a cselekvésre száz meg száz éven át, minden nyelv és nemzet fölött. Megadatott neki, hogy elborítsa rettegéssel az emberi életet. Felségárulás egy madár ugatása? Akkor miért nem az a patkányok éneke s a félelem temetőbogarainak nyüzsgése az emberi szemekben? Mindezt nem csekély önáltatással a mások szemében láttam, és elteltem szánalommal az emberek iránt, akik nem úgy cselekszenek, ahogy én cselekszem. Látom azonban, hogy magam is szánalomra méltó lettem. Szánalmat kérek tehát ítélőimtől. Feltaláló terveim közé iktattam a páros egyszemély boldogságát ezzel az aszszonnyal, életem megmentőjével, akit önök a bűnrészesség vádja alól fölmentettek. Ezt köszönöm. Bizonyos, hogy ha én nem leszek már, általa mégis itt leszek az élők között. Mindazonáltal Őfelségéhez kegyelemért folyamodom. Ha pedig elutasíttatik, vegyék el tőlem a bitófa kínját - golyó által. Az utolsó szó jogán kérem! Golyó által! PETENCZEL (ezt inkább a Komisszárnak szánva): Erdeinkben elegendő fa van az ilyen jómadarak számára! KOMISSZÁR: Lesz bitónak való fa! Lészen elegendő golyó, puskapor az árulóknak! (Távozik, Káplár, Ujfalussy követi.)