Tiszatáj, 1997 (51. évfolyam, 1-12. szám
1997 / 1. szám - Sánta Gábor: „A nemzeti élet mappája - könyvekből összerakva" : Mikszáth és a magyar regényírók képes kiadása
84 tiszatáj magvas mondások és hasonlatok. Regényei inkább korrajzok, részint olyan dolgokról, amelyeket átélt”. Vas Gereben ugyanakkor a parasztság hiteles ábrázolására is törekedett. Mikszáth ezt különösen nagyra értékeli életművében, miként Justh Zsigmondéban is, aki a magyar parasztot „rendkívüli, nemes, érdekes őslénynek tartotta, akivel érdemes bíbelődni”. Toldy István munkáit Mikszáth elsősorban azért szerette, mert félreérthetetlenül kitűnik belőlük, hogy szerzőjük „temperamentumos író volt, erős egyéniséggel, élénkséggel, bátor, határozott hang, és bizonyos franciás esprit jellemezte írásait”. (A fiatal Mikszáthnak Daudet a kedvence; egyik regényének dedikált példányára különösen büszke volt.) Mikszáth a lélektani finomságok iránt érdeklődőknek elsősorban Kemény Zsigmond, Vadnai Károly, Beniczkyné Bajza Lenke és Wohl Stefánia regényeit ajánlja, különösen ez utóbbi írónőét, aki „tovább mert menni a lélektan és az analízis úttalan rengetegeibe”. A Halai rejtelmek című regényt Mikszáth szerint azért érdemes elolvasni, mert szerzője, Kuthy Lajos „mély megfigyelője a természetnek és páratlan leírója. Nyelve dagályos ugyan, s emlékeztet valamely gazdag ősterületre, hol buján nő fű, dudva, virág, s melyet szinte járhatatlanná fonnak az indák. A dialógok nem természetesek, az emberek se hús, se vér; »csinálmány« ez mind, de mekkora erővel és tehetséggel!” Mikszáth a legalább két nemzedékkel később született Iványi Ödön regénye erősségének mindennek éppen a fordítottját tartja, amikor A püspök atyafiságát amiatt dicséri, mert „nyelvezete gondos, színes, folyékony, élvezetes, formája elég könnyed, a szerkezet átgondolt. Van érzéke a jellemző és a finom árnyalatok iránt”. Vas Gereben írásainak erőteljes nyelvezetére is nyomatékkal hívja fel az olvasók figyelmét. Mikszáth egyenesen a „legmagyarabb író”-nak tartja, szerinte Vas Gereben műveinek értéke csak emelkedett „a tőrülmetszett, hatalmas nyelvezet által, mely megtisztítatlanul van itt összehozva, mint a földből nyersen kihúzgált répa, de éppen ez teszi alkalmassá Vas Gerebent, hogy azok, akik nyelvünket könyvekből tanulták, utolsó iskolának olvassák az ő műveit. De ha hasznos azoknak Vas Gerebent forgatni, kik a nyelvet könyvekből tanulták, még hasznosabb azoknak, kik a nyelvet könyvekben tanítják; az íróknak, a nyelv művészeinek is gazdag leánya Vas Gereben. Különösen most, a nyelvérzék hanyatlásának szinte félni lehet, hogy végzetes korszakában”. Ezek a kilencszázas évek irodalmi életétől elszigetelődő, kiábrándult és reménytelen Mikszáth Kálmán szavai. Bár a kifejezés pontosságára mindig is aprólékos gonddal figyelt, utolsó éveiben - nyilván a kedve és ízlése ellenére változó kor ellenhatásaként - szinte mindennél fontosabbá vált számára a stilisztikai és grammatikai törvények által szabályozott, ugyanakkor ízes, fordulatos és magyaros irodalmi nyelv. Mikszáth a Vas Gereben nyelvezetéről írottakat minden bizonnyal a fiatalabb nemzedékeknek küldött üzenetnek szánta: lenne mit tanulni a régiektől! 5. A kandalló, az album és a Nagy Regény hősei A Magyar Remekírók Képes kiadásában megjelent regények harminchárom szerzőjének életrajza közül Mikszáth végül is huszonkilenccel készült el. Halálakor a sorozat kiadását megszakították; 1910-ben egyetlen darabja sem jelent meg. A Franklin Társulat végül is két esztendővel később fejezte be a Magyar Remekírók Képes Kiadását. Mikszáthnak e sorozathoz írt bevezetői - az Almanach-előszökhöz hasonlóan - rendkívül népszerűek voltak századunk első évtizedeiben. Ha a korabeli olvasó egymás