Tiszatáj, 2004 (58. évfolyam, 1-12. szám

2004 / 2. szám - KRITIKA - Alföldy Jenő: Kis történetek a derű fénykörével (Annus József: Eltérített Pegazus - Földreszállt emlékek, anekdoták)

11* tiszatáj Kis történetek a derű fénykörével Annus József: Eltérített Pegazus - Földreszállt emlékek, anekdoták A költészet szárnyas lováról, Pegazusról általában úgy gondoljuk, magasan szárnyal, ott, ahol a szférák zenéje vagy az istenek olümposzi kacaja hallik. Az olvasók néha szeretnék megsimogatni, marokból etetni, ezért örülnek, ha mint kezes jószág, leszáll közéjük a földre. De avatott író közreműködése kell ahhoz is, hogy ezt szívesen megtegye. Goromba lócsiszárok nem ráncigálhatják le durva tréfáik­hoz, mert akkor nagyot rúg. Annus József íróként, a Tiszatáj szerkesztőjeként s az irodalmi rovatával fontos közművelődési rendeltetést be­töltő Szabad Föld szerkesztőjeként is hosszú időn át jó gaz­dája volt „jó Pelágus lovamnak”, ahogy régi költőink ne­vezték a szent állatot a kuruc időkben. Nemcsak a köny­vekből, nemcsak a szerkesztőségi munkaköréből fakadóan és nemcsak a kéziratokhoz csatolt leveleikből ismerte kor­társait, az iskolában tanult nagy öregektől a megsüvege­­lésre érdemes helyi nevezetességekig, a vele egyivásúaktól a pályakezdőkig. Az írószövetség választmányi gyűlésein kemény közéleti csatáknak is tanúja, olykor személyes részese volt. Ezért írhatja Eltérített Pegazus című irodalmi - és nemcsak irodalmi - anekdotás könyve bevezetőjében: ,A szerző (...) fejébe vette, hogy csupa igaz történetet gyűjt egybe. Olyan történeteket és anekdotákat tár az olvasó elé, amelyek úgyszólván a szeme láttára, füle hallatára estek meg, de legalább a történetet valamiképp hitelesítő szereplőtől hallotta, esetleg - a másod-, harmadkézből vett históriák esetében - hitelt adott a mesélőnek, mert olyan becsületes arca volt... Akad­hat tehát a könyvben irodalmi körökben általánosan ismert anekdota, amely persze egy más toll alatt természetesen módosult, akár a népmese az idők folyamán”. A szerény megfogalmazásból merész következtetést vonhatunk le. Az irodalomnak lé­tezik egy folklórszerűen működő élete is, amely átüt a protokoll, a bürokrácia, az iroda­lompolitika és a megélhetési gondokat érintő, korántsem „költői” gyakorlatiasságok salét­­romos falain. S addig jó, amíg az íróféle ember beszédtéma, mint az időjárás vagy a sport, mert addig a műveiket is olvassák. Ugyanolyan érdekes, csillogóan színes vagy éppen zár­kózott, szófukar, netán „szürke” ember az író, mint a többi. De mivel művei az érdeklődés középpontjában állanak, nem közömbös számunkra mindaz, ami az író műveiből vissza­sugárzik reá magára. Sosem felejtem el azt a televíziós stúdióban rendezett jelenetet a hatvanas évek köze­péről, amelyben Weöres Sándort egy vidám műsorban a jelen levő közönség s a kamera Tekintet Könyvek Budapest, 2003 181 oldal

Next