Tiszatáj, 2005 (59. évfolyam, 1-12. szám
2005 / 3. szám - REGÉNY ÉS TÖRTÉNELEM - Hites Sándor: Politika, poétika, tudományosság: a történelmi regény mibenlétéről
20I 2005■ március a múltról való alternatív beszéd, a nem kanonizált emlékezet olyan felületeként, amelyen lehetséges történelmek vázolhatóak föl . A történelmi regény újszerű változatainak előállásával párhuzamosan a történettudomány is megkezdte a maga tárgyának a fikcionalizálását (nálunk többek között éppen Gyáni tevékenységében), megint egyszer jelét adva annak, hogy a két írásmód alakváltásai mindig mély összefüggésben állnak egymással. Olyan idehaza is sokat idézett szerzők, mint Hayden White vagy Reinhart Koselleck, nem csak történelemelméletként olvashatóak, hanem szaktörténészi módszertanként is. Éppen ezért gyakorolhattak hatást az irodalomtörténet-írásra is - mégpedig lehet, hogy Magyarországon nagyobbat, mint a történetírásra. A történetfilozófia helyére pályázó történelemelmélet sajátos határfelületet képvisel, érdemes lenne számba venni, hogy képviselői milyen diszciplína felől érkeztek. Például Ann Rigney (akiről kicsit később részletesebben szólok) elsősorban irodalmár, s látásmódja nagyon is megkülönbözteti a történelemelméleti beszédmódok jobbára történészi gyökerekkel bíró képviselőitől. Frank Ankersmit azon kevesek egyike, akik a történelemelmélet felől egyáltalán jelentőséget tulajdonítottak a történelmi regénynek, és vállalkoztak analitikus-filozófiai meghatározására. Ankersmit egy korai könyvében éppen a történelmi regénytől kísérelte meg elhatárolni a történészi elbeszélés jelölésére bevezetett narratív fogalmát.78 Arra jutott, hogy a történész valamely történelmi tudás argumentatív felépítése iránt elkötelezett, míg a regényíró adott történelmi tudást alkalmaz valamely képzeletbeli szituációra. Vagyis Ankersmit szemében a történész megalkot és kifejt egy adott magyarázatot, a történelmi regény írója viszont kiindul egy olyan magyarázatból, amit a történésztől kölcsönöz. Ez az okfejtés szinte minden szempontból problematikus. Ankersmit ugyanis, noha szövegek elkülönítésére vállalkozik, mégis szöveg előtti kondíciókkal számolt. Kétséges, hogy a szerzőnek a tárgyról birtokolt előzetes tudásán múlik-e, hogy a szöveg milyen olvasói műveleteket kínál föl. Ankersmit eltekintett továbbá annak vizsgálatától is, hogy az olvasás folyamatában miként mehet végbe egyidejűen valamely nézőpont létesülése és lebomlása. Újabb könyvében is fenntartotta, hogy egy regény olvasható ugyan történelemként, de e sajátos olvasásmód abban áll, hogy az irodalmi szövegből deduktívan kell kinyerni azt, amit a történelemkönyvek közvetlenül közölnek. Ezzel viszont ellentmondott a nyelv átlátszatlanságáról szóló, ugyanebben a könyvében általa is elfogadott nézetnek. Érvelése visszaállítja a történetelemről való tudás és a történelemről szóló írás elválasztottságát. A tények és a kijelentések szintjét megkülönböztetve, az utóbbin látta a történelmi regény relevanciáját.10 Tény és kijelentés szembeállítása hosszú hagyományra néz vissza: a 19. század jó részében éppen azt várták el a történeti regénytől, hogy bevilágítva a történelem 7 Szabó Levente, Emlékezetközösségek és Mikszáth Kálmán Új Zrínyiásza, Rodosz-tanulmányok I. Diskurzusok, perspektívák, szekvenciák, Szerk. Szabó Levente és Tóth Zsombor, Kriterion Kolozsvár 2001. 8 Ankersmit, F. R., Narrative Logic, A Semantic Analysis of Historian’s Language, Martinus Nishoff Publishers, The Hague—Boston-London, 1983.19-27 9 Ankersmit, F. R., History and Tropology. The Rise and Fall of Metaphor, University of California Press, Berkeley-Los Angeles-London 1994. 5. 10 Ankersmit, Narrative Logic, 21.