Tiszatáj, 2005 (59. évfolyam, 1-12. szám

2005 / 3. szám - REGÉNY ÉS TÖRTÉNELEM - Hites Sándor: Politika, poétika, tudományosság: a történelmi regény mibenlétéről

2­0I 2005■ március a múltról való alternatív beszéd, a nem kanonizált emlékezet olyan felületeként, amelyen lehetséges történelmek vázolhatóak föl . A történelmi regény újszerű változatainak előállásával párhuzamosan a történettudo­mány is megkezdte a maga tárgyának a fikcionalizálását (nálunk többek között éppen Gyáni tevékenységében), megint egyszer jelét adva annak, hogy a két írásmód alakváltásai mindig mély összefüggésben állnak egymással. Olyan idehaza is sokat idézett szerzők, mint Hayden White vagy Reinhart Koselleck, nem csak történelemelméletként olvasha­tóak, hanem szaktörténészi módszertanként is. Éppen ezért gyakorolhattak hatást az iro­dalomtörténet-írásra is - mégpedig lehet, hogy Magyarországon nagyobbat, mint a törté­netírásra. A történetfilozófia helyére pályázó történelemelmélet sajátos határfelületet kép­visel, érdemes lenne számba venni, hogy képviselői milyen diszciplína felől érkeztek. Például Ann Rigney (akiről kicsit később részletesebben szólok) elsősorban irodalmár, s lá­tásmódja nagyon is megkülönbözteti a történelemelméleti beszédmódok jobbára történé­szi gyökerekkel bíró képviselőitől. Frank Ankersmit azon kevesek egyike, akik a történelemelmélet felől egyáltalán je­lentőséget tulajdonítottak a történelmi regénynek, és vállalkoztak analitikus-filozófiai meghatározására. Ankersmit egy korai könyvében éppen a történelmi regénytől kísérelte meg elhatárolni a történészi elbeszélés jelölésére bevezetett narratív fogalmát.7­8 Arra ju­tott, hogy a történész valamely történelmi tudás argumentatív felépítése iránt elkötelezett, míg a regényíró adott történelmi tudást alkalmaz valamely képzeletbeli szituációra. Vagy­is Ankersmit szemében a történész megalkot és kifejt egy adott magyarázatot, a törté­nelmi regény írója viszont kiindul egy olyan magyarázatból, amit a történésztől kölcsönöz. Ez az okfejtés szinte minden szempontból problematikus. Ankersmit ugyanis, noha szöve­gek elkülönítésére vállalkozik, mégis szöveg előtti kondíciókkal számolt. Kétséges, hogy a szerzőnek a tárgyról birtokolt előzetes tudásán múlik-e, hogy a szöveg milyen olvasói mű­veleteket kínál föl. Ankersmit eltekintett továbbá annak vizsgálatától is, hogy az olvasás folyamatában miként mehet végbe egyidejűen valamely nézőpont létesülése és lebomlása. Újabb könyvében is fenntartotta, hogy egy regény olvasható ugyan történelemként, de e sajátos olvasásmód abban áll, hogy az irodalmi szövegből deduktívan kell kinyerni azt, amit a történelemkönyvek közvetlenül közölnek.­ Ezzel viszont ellentmondott a nyelv átlátszatlanságáról szóló, ugyanebben a könyvében általa is elfogadott nézetnek. Érvelése visszaállítja a történetelemről való tudás és a történelemről szóló írás elválasztottságát. A tények és a kijelentések szintjét megkülönböztetve, az utóbbin látta a történelmi regény relevanciáját.10 Tény és kijelentés szembeállítása hosszú hagyományra néz vissza: a 19. század jó részében éppen azt várták el a történeti regénytől, hogy bevilágítva a történelem 7 Szabó Levente, Emlékezetközösségek és Mikszáth Kálmán Új Zrínyiásza, Rodosz-tanulmányok I. Diskurzusok, perspektívák, szekvenciák, Szerk. Szabó Levente és Tóth Zsombor, Kriterion Ko­lozsvár 2001. 8 Ankersmit, F. R., Narrative Logic, A Semantic Analysis of Historian’s Language, Martinus Ni­­shoff Publishers, The Hague—Boston-London, 1983.19-27 9 Ankersmit, F. R., History and Tropology. The Rise and Fall of Metaphor, University of Cali­fornia Press, Berkeley-Los Angeles-London 1994. 5. 10 Ankersmit, Narrative Logic, 21.

Next