Tiszatáj, 2014 (68. évfolyam, 1-12. szám
2014 / 8. szám - Mórocz Gábor: Zsákmány és melódia
2014. augusztus ?? Ágnes monográfiájából is ismert eszmetörténeti tény, hogy a Nyugaton oly befolyásos pozitivista jellegű beállítódás 1849-et követően viszonylag gyorsan teret hódított Magyarországon is. Az idealizmus kompromittálódott, a természettudományos világkép ellenben hatékonynak, működőképesnek bizonyult a megelőző időszakban: ez a tapasztalat - amiből logikusan következik, hogy a kétfajta eszmei orientáció közül melyiknek kell bizalmat szavazni a közeljövőben - egyszerre volt európai és magyar ekkortájt, így alakulhatott ki az az ellentmondásos helyzet, hogy a humán értelmiségiek jelentős része is az öntudatában megerősödő, önnön határain egyre inkább túlterjeszkedő, s lassanként egységes világmagyarázatot vagy annak illúzióját nyújtó metafizika-ellenes metafizikaként, illetve új, Isten nélküli vallásként funkcionáló szcientizmus hívévé vált. Holott a pozitivista ihletettségű, „természettudományos" ideológia a társadalom, a kultúra jelenségeinek naturalizálásával a voltaképpeni emberi létmód autonómiáját vonta kétségbe. Majd jött Darwin konkrét diszciplínához - a biológiához, illetve a paleontológiához - köthető úttörő tanításának interdiszciplináris továbbgondolása (vagy meghamisítása), a társadalmi, szellemi objektivációk mozgásterét behatároló természeti törvény korábban komplexebb jelentéstartalmú fogalmát a létért folytatott küzdelem tetszetős formulájára egyszerűsítő szociáldarwinizmus, amely - filozófiai súlytalansága, kidolgozatlansága ellenére - az 1867- es kiegyezést követő évtizedekben, a nyugatiasodás, a magyar kapitalizmus „hőskorában” olyan írókat is élénken foglalkoztatott, mint például Arany László,9 Asbóth János,10 Justh Zsigmond 11 vagy éppen Gozsdu Elek. A fent idézett Gozsdu-novella hőse, Pakaszky Pál a Magyarországon 1884-ben már befolyásos eszmeáramlatnak tekinthető szociáldarwinizmus középponti tételét „adja elő" vallomásszerűen, retorikai igényességgel, magával ragadó stílusban (a különböző modalitású - elsősorban kérdő és felkiáltó - mondatok váltakoztatása, s a ma is elevennek ható, választékos nyelv a szövegrészlet legfőbb formai erősségei). Pukaszky monológja jól példázza, hogy a korszak identitásproblémákkal küszködő emberét - egzisztenciális, illetve emocionális értelemben - milyen mélyen érintette a darwini tanok alkalmazása a társadalom világára. Ami bennünket voltaképpeni problémánk, a szociáldarwinizmus és az esztétizmus viszonya kapcsán, az Anna-levelek ismeretében, a kései Gozsdu gondolkodására való állandó tekintettel a leginkább érdekes, nem egyéb, mint a szövegrészlet egy nehezen értelmezhető ellentmondása tekinti, hanem olyan kulturális alakzatnak, amelyhez neki - mint a változó kor zűrzavarában tájékozódni kívánó intellektuális lénynek - személyes köze van, amelyet nem vagy nem feltétlenül a hűvös ráció, sokkal inkább az egzisztenciális érintettségen alapuló szenvedély közvetíthet a számára. R. VÁRKONYI Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban, II, Akadémiai, Budapest, 1973, 228. 9 ARANY László szociáldarwinista felfogásáról lásd NÉMETH G. Béla elemzését: Létharc és nemzetiség, Itk, 1970, 599-602. 10 ASBÓTH János :Álmok álmodója, Szépirodalmi, Budapest, 1990, 29., 36-37., illetve 73-75. 11 JUSTH Zsigmond, Hazai napló , J. Zs. Naplója és levelei, szerk. KOZOCSA Sándor, Szépirodalmi, Budapest, 1977, 393., 413.