Tiszatáj, 2015 (69. évfolyam, 1-12. szám
2015 / 4. szám - MÉDIUMOK MAGÁNÉLETE: A HARDVER MIKROESEMÉNYEIRŐL - Hertz, Garnet - Parikka, Jussi: Zombi médiumok (A médiumarcheológia áthuzalozása művészeti eljárássá) (Fordította: Smid Róbert - Urbán Bálint)
fiszatáj 55 »4 Tervezett elavulás hozzáférést a kortárs audiovizuális technológiai szcénához. Ennek fényében a médiumarcheológiát a „Do-It-Yourself’-hez [„csináld magad" - DIY] hasonló művészeti eljárásmóddá terjesztjük ki, melyhez hozzátartoznak többek között az új áramkörök kialakítása, a hardver hekkelése, és egyéb olyan praxisok, amelyek szoros kapcsolatban állnak az információs technológia politikai gazdaságtanával. A médiumkonstellációk a memória valamennyi formáját képesek színre vinni; nemcsak az emberi emlékezetet, de a tárgyakét, az eszközökét, a vegyszerekét és az áramkörökét is. A tervezett elavulás gondolatával Bernard London rukkolt elő 1932-ben, eredetileg a nagy gazdasági világválságra adott megoldásaként. London felfogásában azok a fogyasztók, akik annak vásárlásától számítva kifejezetten sokáig használtak vagy újrahasznosítottak egy készüléket, hozzájárultak a válság elhúzódásához. London javaslata körvonalazta azt, hogy minden terméket el kellene látni egy lejárati dátummal, és a kormánynak adót kellene kivetnie azon termékekre, amelyeket meghatározott élettartamukon túl használnak.„Véleményem szerint, arra aki, a gyártási szakaszban meghatározott lejárati időn túl továbbra is birtokol és használ régi ruhákat, autókat és épületeket, adót kellene kivetni, mivel olyan dolgokkal veszi körül magát, melyek jogilag már »halottá« lettek nyilvánítva." Noha London javaslata sosem lépett életbe kormányrendeletként, a kalkulált feleslegessé válás gyakorlatát magukévá tették mind a tervezők, mind pedig a forgalmazók. A fogyasztásra szánt árucikkek élettartamának mesterséges redukálásával - mint az új divat, amely idejétmúltnak tünteti fel a régebbi ruhákat - az elavulás folyamata felgyorsul, és így növekszik a vásárlási kényszer. A Brooks Stevenshez hasonló ipari tervezők tették népszerűvé és terjesztették el széles körben a tervezett elavulás dinamikáját 1954-ben, belenevelve a társadalomba „a vágyat arra, hogy mindig kicsit újabbat, még egy kicsit jobbat és valamennyivel előbb birtokoljon, mint az szükséges". Az olyan tapasztalt forgalmazók, mint Victor Lebow tovább árnyalták a képet egy évvel később: „Ezeket az árucikkeket és szolgáltatásokat rendkívül gyorsan kell felajánlani a fogyasztónak. Nemcsak »gőzerejű«, hanem »drága« fogyasztást is szeretnénk. Arra van szükségünk, hogy a dolgokat töretlen ritmusban fogyasszák, égessék és használják éjjel, illetve cseréljék ki és selejtezzék le." Ami a kortárs fogyasztói kultúra termékeit illeti, a tervezett elavulás dinamikája számos formát ölt magára. Ez nem csupán egy ideológiaként, vagy egy diskurzusként állja meg a helyét, sokkal inkább a tervezés mikropolitikai szintjén valósul meg: ehhez tartoznak az MP3 lejátszók beépített akkumulátorai, a csak rövid ideig gyártott kábelek és töltők, a korlátozott jótállás és az olyan leragasztott műanyag borítások, amelyek darabokra hullnak, ha megpróbáljuk felnyitni őket. Más szóval, a technikai tárgyakat „fekete ” Bemard LONDON, How Consumer Society is Made to Break ["Ending the Depression through Planned Obsolescence" (1932) újraközlése]: http://micahmwhite.com/adbusters-articles/ending-the-depression-through-planned-obsolescence - a ford., 2015. 02.23. 6 Brooks Stevens 1954-es minneapolisi előadása nyomán: http://www.mam.org/collection/archives/ brooks/bio.php - a ford., 2015. 02. 23. 7 Victor Lebow, Price Competition in 1955, The New York University Journal of Retailing, 1955/1 (31). 8 Például az iPod vagy az egyéb zenelejátszók annyira kompakt módon vannak megépítve, hogy a felhasználó semmiképp sem fogja tudni megjavítani külön az egyes részeket. Például a lítiumos akku-