Tiszatáj, 2017 (71. évfolyam, 1-12. szám
2017 / 1. szám - MÉRLEG - Varga Betti: Tükrök tükrözése (Rakovszky Zsuzsa: Fortepan ; Gergely Ágnes: Viharkabát)
tiszafa ?? 98 vagyok, de nem érzem!” (8) - nyílik meg a beszélő, kitárulkozása éppen hétköznapi megoldásaitól lesz lírai, megrendítő. A már-már közhelyszerű kijelentések katonás rendjébe szedett vallomás - sorvégekkel összehangolt gondolati egységek, a szigorú központozás, a lírától szokatlan kettőspont is mutatja, hogy a felszín rendezettsége és a mélység rendezetlensége feszül egymásnak. A kötet versei, beszélői makacsul keresik ezt a bizonyos kulcsot az én és az emlékezés viszonyában. Rakovszky kötetében vissza-visszatérő motívum a túlpart és a víz. Az első versben a „mennydörgő zebrán" való átkeléskor jelenik meg a halott anya szellemképe. A látomások és az álmok mellett a reális mozzanatok is összekapcsolódnak a motívummal, például a túlpartok közötti utazás metaforája lesz a városon belüli ingázás is. A mitikus és a reális tereket ezek a közös képek kapcsolják össze, megteremtve ezzel a Napéjegyenlőség ciklus alaphangulatát, ahol borzongató, hol cirógató, de kísérteties lebegést. Az álom és az ébrenlét, a tudat és a tudattalan összemosódik, mégis a nyitányban tapasztalt rend a rendezetlenségben uralja a ciklust. Dal, szonett, elégia, életkép, verses novella, ballada igyekszik megragadni ennek a szellemekkel teli világnak a lényegét, ahonnan nézve a jövő félelmeitől a múlt nyújthat menedéket, az emlékek azonban tünékenyek, az emlékezés molyrágta, lyukas. „A lét tüzében perzselődöm” - olvasható a Parázs szonett zárásában. A reális képekből látomások születnek, ez lesz az alapja annak a koncepciónak, amely a különböző formájú, nézőpontú, regiszterű verseket ciklusba rendezi. Ez az építkezés versen, versszakon belül, de verseken keresztül, narratív jelleggel is tapasztalható, például A föld alatt „túlpartra” siető alakjának megakad a szeme egy bulvárlapon, „a képről farkasszemet néz vele/ az anstetteni rém sötét szeme” (10), a címlap előhívja a látomást, de azt csak a következő vers, Az elrabolt lány bontja ki. A Napéjegyenlőségben is megjelennek a Fortepan ciklus központi motívumai, az emlékezet által őrzött pillanatképek, melyek „veszendő drágakövek” (17), és legkésőbb az emlékezővel együtt tűnnek el. A Fortepan ciklus verseit az internetes képadatbázis egy-egy darabja ihlette, a közös forrás egységesebbé, kiegyensúlyozottabbá teszi ezeket a verseket. A képek kronológiája, a múlt konkrét nyomai problémátlanul kapcsolják össze a ciklus darabjait, erős versfüzérré gyúrva a kötetet záró címkeverseket. A beszélőt a kamerák által rögzített képek mögötti „világ”, „szellemtérkép” foglalkoztatja, az az „elgondolhatatlan" tér, ahol „ledobja álarcát a Lét” (36), amit csak a „behunyhatatlan belső szem” (41) érzékelhet. Az irodalomelméleten edződött olvasó szívesen citálná a már-már kötelező Luhmann-, Kittler-, Derridafogalmakat, de bármennyire is illusztrálhatná Rakovszky Zsuzsa az elméleteket, a versekbe oltott bölcseleti kérdések mélysége, a beszélő személyessége, a költő mesterségbeli tudása és alázata többet érdemel ennél a szerepnél. A 20. század magyar történelmének kis tablóiként is olvasható ciklus tele van olyan szép versekkel, amelyeknek egyszerűen csak hagyni kell, hogy megszólítsanak, megérintsenek, és soraikat pillanatfelvételekként megőrizzük magunkban. Ez a tudás és alázat alapozza meg azt az eleganciát is, ami Gergely Ágnes pályáját, versvilágát jelképezi. A Viharkabát válogatott és új verseket tartalmaz, a szerző értelmezésében trilógiát alkot a Két szimpla a Kedvesben memoárral és az Oklahoma ezüstje portrékönyvvel. Önmagában érdekes az a koncepció, amelyben ilyen különböző műfajok alkotnak szerves egységet, bár második gondolatra voltaképpen nincsenek olyan messze egymástól. A memoár, a portré és a versek közös nevezője a személyesség, amely a vallomáson, érintettségen, az emlékek felidézésén keresztül szorosan összekapcsolja ezt a három kötetet.